Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Juhász Mihályné – elő- és belsőkert

Színes, változatos kert, igazi vidéki-kisvárosi hangulatot árasztva. A Teleki utcai aprócska portán jól megfér egymás mellett a sokszínű, cserepes virágokkal gazdagon tarkított díszkert, és az ugyancsak szeretettel gondozott konyhakert. Itt valóban ki van használva minden talpalattnyi hely, békés egymás mellett élést nyújtva az árvácskától az oroszlánszájnon át a begóniának, rózsának, horteniziának a szépen...
Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület – intézmény, elő- és belsőkert

A Szent János téri intézmény évek óta részt vesz a Virágos Félegyházáért versenyben. A szép ámbitusos épület és annak gyönyörű, árnyas udvara szinte együtt lélegzik. Köszönhető ez a gazdag növényzetnek, a változatosan, nagy szeretettel beültetett kertnek, amely a folyamatos gondoskodás nyomait viseli magán. Látható, hogy évek óta gazdagítják: gyűjtögetik, szaporítják, ültetgetik a növényeket, és lerí...
Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Kis Imréné – magánszemély, erkély

A lakótelepi első emeleti erkély már messziről magára vonzza a járókelők tekintetét, amint „rózsaszín felhőként” megtöri a panelházak sivárságát. A korlátról lelógó tiroli futómuskátlik, a mennyezetről aláeresztett ámpolnanövények, a leadnerek és az angol muskátlik egytől-egyig a rózsaszín árnyalataiban pompáznak. Gondozójuk saját erkélye mellett még az alatta lévő közterületet is kezelésébe...
Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Petőfi Sándor Városi Könyvtár – Intézmény, belsőkert kategória

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár intézményi belső kert kategóriában nevezett az idei Virágos Félegyházáért versenyre. A könyvtár évek óta jó példát mutat arra, hogy hogyan lehet intézményben, kicsi helyen, jó ízléssel, odafigyeléssel otthonos hangulatot teremteni. A belső kert minden évszakban virágos a kétnyári növényeknek és az igényes gondozásnak köszönhetően. Minden rendelkezésre álló helyet...
Meglátogatta a zsűri a virágos Félegyházát

Meglátogatta a zsűri a virágos Félegyházát
Félegyházán járt a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny zsűrije. Nagy Ágnes főkertésztől megtudtuk, hogy bár évek óta nevez a város az európai versengésbe betagozódó országos versenyre, az idei mégis különleges volt a tekintetben, hogy minden részletet büszkén, jó érzéssel tudtak megmutatni a zsűri tagjainak. Az ítészek ugyanis a zöldfelületek és virágok mellett a köztisztaságot, a temetők,...
Május 20-áig lehet nevezni a Virágos Félegyházáért versenyre

Május 20-áig lehet nevezni a Virágos Félegyházáért versenyre
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület idén hetedik alkalommal hirdeti meg a Virágos Félegyházáért versenyt. Nevezni belső kert, konyhakert, virágos ablak, erkély, valamint intézmények, vállalkozások által gondozott közterület kategóriákban lehet.
Szabó Sándorné nyerte a Virágos Félegyházáért verseny közönségdíját - videóval

Szabó Sándorné nyerte a Virágos Félegyházáért verseny közönségdíját - videóval
Az idei Virágos Félegyházáért akció újdonsága volt, hogy közönségdíjat is hirdettek a Félegyházi Közlöny közreműködésével. Honlapunkon valamennyi pályázó kertjét, parkját, erkélyét bemutattuk, a szavazatokat pedig összesítettük. Nagy volt az érdeklődés, és a szavazókedv. A legnagyobb tetszést azonban egyértelműen Szabó Sándorné Szent Imre Herceg utca 59. szám alatti elő- és belsőkertje aratta. A...
Kié legyen a Közönségdíj?

Kié legyen a Közönségdíj?
Közönségdíjat hirdetett a Virágos Félegyházáért versenyre nevezők között a Félegyházi Közlöny. Honlapunkon „Közönségdíj” alcím alatt a versenyben résztvevő valamennyi kertről, erkélyről találnak képeket és egy rövid ismertetőt az érdeklődők, olvasóinktól pedig azt kérjük: szavazzanak a nekik leginkább tetszőre! A szavazatokat az info@felegyhazikozlony.hu címre várjuk szeptember 5-éig. A...
Virágos Félegyházáért Közönségdíj - Kis Tünde

Virágos Félegyházáért Közönségdíj - Kis Tünde
Közönségdíjat hirdet a Virágos Félegyházáért versenyre nevezők között a Félegyházi Közlöny. A következő napokban bemutatjuk a versenyben résztvevő valamennyi kertet, erkélyt, olvasóinktól pedig azt kérjük: szavazzanak a nekik leginkább tetszőre! A szavazatokat az info@felegyhazikozlony.hu címre várjuk. A Közönségdíjat az veheti át a Libafesztivál alkalmával megrendezett eredményhirdetésen, akire a legtöbben...
Virágos Félegyházáért Közönségdíj - Görög Gergelyné