A félegyházi Balog Szabolcs Marcell a harmadik legjobb

A félegyházi Balog Szabolcs Marcell a harmadik legjobb
Összeállítottuk az egész országra kiterjedő megyeegyes góllövőlistát.
Hosszútávú terveiket szeretnék megvalósítani a félegyházi lovasok

Hosszútávú terveiket szeretnék megvalósítani a félegyházi lovasok
A félegyházi lovassport szeretné birtokba venni véglegesen a volt Vasas pályát. Ezt a vágyukat akkor is megfogalmazták, amikor május 17-én a Homokhátsági Kupa versenyére 28 fogat érkezett a térség településeiről, valamint Békéscsabáról és Budapestről is. Az eseményre szépen rendbe tették a pályát és érdeklődők is szép számmal látogattak ki, ami azt jelzi, van érdeklődés a sportág iránt a városban.
Birkózó Kiskun Kupa, idős Besze László emlékverseny.

Birkózó Kiskun Kupa, idős Besze László emlékverseny.
A Városalapítók Napja rendezvénysorozat részeként ismét megrendezte a Kiskunfélegyházi Vasas TK a Kiskun Kupát, amely egyben idős Besze László nemzetközi szabadfogású emlékverseny.
Tavaszi bajnok lett a teniszcsapat

Tavaszi bajnok lett a teniszcsapat
Tovább folytatta győzelmi sorozatát az Országos Csapatbajnokság másodosztályában szereplő Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub. A félegyháziak május 25-én Gyulán győztek 6-3-ra, így az utolsó fordulótól függetlenül az első helyen zárták a tavaszi szezont.
Mindszenten ragadtak íjat a Koppányok

Mindszenten ragadtak íjat a Koppányok
A Magyar Íjász Szövetség (MÍSZ) égisze alatt indult el a Délalföldi Régió Verseny Sorozata ( DAR VS) Dinnyés Gyula kezdeményezésére. A régióból 4 egyesület csatlakozott a megmérettetéshez, melynek keretében az íjászok a MÍSZ DAR VS Bajnoki címét szerezhetik meg.
Miskolcon fejezte be a bajnokságot az Astra

Miskolcon fejezte be a bajnokságot az Astra
A női futsal NBI utolsó fordulóját rendezték meg május 24-én. Ennek keretében az Astra Kiskunfélegyházi Bulls a miskolci DVTK- Vénusz otthonába látogatott. Az izgalmas mérkőzést a hajrában Szabó Boglárka góljával végül az Astra nyerte meg 4-3-ra. Boglárka a győztes gól mellett a felsőházi rájátszás gólkirályi címét is bezsebelhette.
 Vereséggel búcsúzott a Vasutas

Vereséggel búcsúzott a Vasutas
Gyenge játékot nyújtva 2-1-es vereséggel fejezte be a megyei II. osztályú bajnokságot a Kiskunfélegyházi Vasutas. A május 24-én megtartott mérkőzésen a félegyháziak ellenfele a Helvécia SE volt. A Vasutas a bajnokságot az utolsó előtti, 12. helyen zárta.
Pezsgővel locsolták meg a Honvéd pályát

Pezsgővel locsolták meg a Honvéd pályát
Győzelemmel, és veretlenül fejezte be a megyei III. osztályú bajnokságot a Kiskunfélegyházi HTK II. Az együttes már korábban bebiztosította a bajnoki címét és az utolsó fordulóban a Bócsa legyőzése sem jelentett akadályt. A csapat tagjai a mérkőzést követően a bajnoki címért járó érmeket és a trófeát is átvehették.
Befejezték a bajnokságot a megyei kézilabda csapatok

Befejezték a bajnokságot a megyei kézilabda csapatok
Május 24-én ért véget a megyei kézilabda bajnokság. A Félegyházi Kézilabda Sport Club női és férfi csapatai egyaránt a Constantinum Sportcentrumában játszották le az utolsó mérkőzésüket. A nők tizedikként, még a férfiak nyolcadikként zárták a szezont.
Utcák és Terek csapatai rúgták a bőrt

"Utcák és Terek" csapatai rúgták a bőrt
Öt gyermek és tizenhat felnőtt csapat részvételével napsütötte jó időben rendezték meg a II. Félegyházi Utcák és Terek Labdarúgó Bajnokságot május 24-én, a Honvéd Sporttelep - Bulls pályán. A tornán elsőként a gyerekek, délután pedig a felnőttek mérték össze tudásukat.