• 2018. május 21. 12:35

Sikeresen zárult a Matolay Nemzetközi Emlékverseny

Nyolc ország 118 leány, illetve női versenyzője mutatta be szerenkénti tudását a Matolay Nemzetközi Emlékversenyen, amelynek immár harmadik alkalommal a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok adott otthont. A Magyar Torna Szövetség által támogatott verseny egyben a Női Tornász Szuper Csapatbajnokság első fordulója volt, amit a Postás SE A- csapata (Székely Zója, Molnár Csenge, Csasztvan Lilla, Péter Sára, Mokosova Barbora) nyert. Egyéni összetettben Kovács Zsófia (Dunaferr SE) győzött Barbora Mokosová (szlovák) és Péter Sára (Postás SE) előtt. Csapatversenyben Szlovákia diadalmaskodott 140.600 ponttal. A szerenkénti döntőknél az ugrást Dévai Boglárka (Szombathelyi SI), a felemáskorlátot és a gerendát Barbora Mokosova (szlovák) nyerte, míg talajon Kovács Zsófia bizonyult a legjobbnak.

A Magyar Torna Szövetség által támogatott verseny fővédnöke dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség elnöke is jelen volt. Az eseményre sztárvendégként Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász is ellátogatott városunkba, a lólengés londoni aranyérmese szerint az ehhez hasonló versenyek jól szolgálják a torna népszerűsítését, az utánpótlásbázis kibővítését.

- A fiatalabb generációban egyre több a jó képességű tornász, bizakodó vagyok a sportág jövőjével kapcsolatban. Közülük kerülhetnek ki a jövő nagy bajnokai, olimpikonjai. Örülök annak, hogy ismét Kiskunfélegyháza adott otthont e versenynek, jó dolognak tartom, hogy vidéken is népszerűsítik a sportágat. A rehabilitációm jól halad, hamarosan a felkészülést is elkezdem, célom a tokiói olimpia.

A 24. Matolay Nemzetközi Emlékversenyt zsinórban harmadik alkalommal tartották meg Kiskunfélegyházán. Juhász Tamás, a Félegyházi Térségi Sportiskola tornász szakosztályának vezetője fontos eredménynek tartja egy ilyen nagyszabású verseny félegyházi megrendezését, ami lehetővé teszi a sportág szélesebb körű megismertetését.

- A tornaszövetség részéről pozitív visszajelzések érkeztek, terveim között szerepel egy férfi verseny ide hozatala is. Szerencsére évről-évre erősebb a mezőny, tavaly 5, idén 8 ország tornászai vettek részt a Matolay emlékversenyen. Kiskunfélegyházán négy éve kezdtem a torna oktatását, akadnak helyi tehetségek, célunk, hogy minél tovább jussunk. Bízom benne, hogy jövőre is megrendezhetjük eme versenyt.

Eredmények, szerenkénti döntők:

ugrás:

1. Dévai Boglárka (Szombathelyi SI) 13,750 pont

2. Sütő-Tuuha Ágnes (izlandi) és Péter Sára Eszter (Postás SE) 13.250

felemáskorlát:

1. Barbora Mokosova (szlovák) 13,400 pont

2. Makra Noémi (TC Békéscsaba) 12,000

3. Mette Hulgaard (dán) 11,500

gerenda:

1. Mokosova 13,300 pont

2. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 12,700

3. Radoslava Kalamarova (szlovák) 12,200

talaj:

1. Kovács Zs. 13,000 pont

2. Böczögő Dorina (MTK) 12,900

3. Makra 11,800

SZUPER CSB, 1. FORDULÓ

1. Postás SE A-csapata (Székely Zója, Molnár Csenge, Csasztvan Lilla, Péter Sára, Mokosova Barbora) 151.300 pont

2. Dunaferr SE 150.600

3. TC Békéscsaba 144.700

MATOLAY ELEK NŐI NEMZETKÖZI EMLÉKVERSENY

Egyéni összetett

1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 54.100 pont

2. Barbora Mokosová (szlovák) 51.300

3. Péter Sára (Postás SE) 50.700

Csapatverseny

1. Szlovákia 140.600 pont

2. Postás SE A csapata 139.200

3. KG66 A 130.800

G. Z. 