• 2018. május 24. 15:30

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Május 20-án, Kiskunhalason, a Fráter-dombon jártak a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai.

 

Az egykor a Kiskunság belsőbb területein is húzódó Ős-Duna medrét többször változtatta, amely során hordalékkúpokat alakított ki. A kiszáradt mederből a szél a homokot kifújta, a környező területeken elterítette. Ahol a növényborítottság megszűnt, vagy ki sem alakult, ott a szél ismételten kifejtette hatását, a szabadon lévő homokot összehordta, buckákat emelt belőle. A szél hatására a sokszor 10 méter magasságot is elérő buckák elkezdtek „vándorolni”. Ezek a képződmények a Kiskunságra, így Kiskunhalas térségére is igen jellemzőek voltak az 1800-as évekig. Ekkor a helyi gazdák a buckákat eltúrták, helyüket szőlővel, gyümölcsössel, valamint akác- és nyárfaerdőkkel telepítették be, amely hatására a homok mozgása megállt. A Kiskunhalasi Fráter Domb a környék utolsó vándorló homokbuckája, ami szabadon látogatható, Natura 2000-es terület.

Ezen a varázslatos egyedi területen rendezte meg a Kiskunhalasi Napsólyom Íjászegyesület a Dinnyés Gyula által főszervezett Dél-Alföldi Régiós Történelmi Versenysorozat második fordulóját. A helyszín a fent leírtak szerint egyedülálló, változatos. Tündököl a területen a fenyves erdő óriás tobozokkal, hatalmas homokdomb, védett árvalányhaj, akác és nyárfaerdő is. Ebben a szép környezetben, ragyogó napsütéses időben, igényes 21 célon zajlott verseny, amelyet változatos célok jellemeztek. Kihívás volt 10 méteres mélységbe lefelé lőni a célra, vagy eltalálni a 80 méterre kihelyezett távolsági célt. A versenyzőket próbára tették a különleges helyszín nehéz terepadottságai, az azokból adódó kihívást jelentő célkihelyezés, és az erős mezőny. A Koppányok 19 fővel képviselték a várost.


Eredmények:

Rácz Nikolász longbow kategóriában 1 lett.

Dinnyés Gyula modern pusztai íjjal senior férfiak között 1. lett, senior nőknél Berente Imréné 2. lett.

Szeibert Imre modern pusztai íjjal a legnépesebb felnőtt férfi kategóriában 2., Csányi József 4., Szólya Imre 5., Tóth Mihály 7., Kis Csaba 9., Kiss László 11. helyen végzett.

Az ifi lányoknál pusztai íj kategóriában: Sárkány Szabina 4., Csankovszki Anna 5., Csáki Laura 6. lett.

Modern pusztai íj kategóriában Boldog Bence 3.,Kurucz Orsolya 3.,  Kiss János pedig 5. helyen zárt.
Vadászrefelx íj kategóriában Bense László 1., Kis Mónika  a 2., Tamáskovics Gyula  az 1., Misák Attila pedig 10. helyen fejezte be a versenyt.

A hatállomásos versenysorozat következő fordulója Szegeden lesz, június 3-án.

Kis Mónika
 

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok