• 2019. április 21. 19:50

Kétgólos előnyről veszített az Astra

Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC – Tolna-Mözs 3-4 (3-2)

Hiába vezetett 3-1-re, végül 4-3-ra alulmaradt a Tolna-Mözs ellen az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC a női futsal NB I. felsőházi rájátszásának elődöntőbeli első párharcában. A mérkőzést ezúttal a fővárosban rendezték meg április 21-én és már a 3. percben előnybe került a Tolna Szalkai Kitti góljával. Néhány percben belül érkezett az Astra válasza, sőt Nagypál Fatima egyenlítését követően Krascsenics Csilla és Dikanová Dominika is betalált, a 3-1-es Astra előny az első félidő végére Gál Tímea balszerencsés öngóljával egyre csökkent. A 3-2-es Astra vezetés, mint utólag kiderült nem tartott ki a találkozó végéig. Előbb Garay-Simon Boglárka egyenlített a 23. percben, majd pedig 5 perccel a lefújás előtt Urbán Anett a győztes gólt is megszerezte (3-4). A két győzelemig tartó párharc első találkozóját némi meglepetésre a Tolna-Mözs nyerte, a második mérkőzést május 5-én 17 órától Tolnán rendezik meg. A másik ágon ugyancsak némi meglepetésre a Hajdúböszörmény nyert 2-0-ra Szekszárdon.
Kétgólos előnyről veszített az Astra

 

 

Női Futsal NB I. elődöntő 1. mérkőzés 04. 21.

Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC – Tolna-Mözs 3-4 (3-2)

Gólszerzők: Nagypál Fatima 7. p., Krascsenics Csilla 14. p., Dikanová Dominika 16. p. ill. Szalkai Kitti 3. p., Gál Tímea 17. p. (öngól), Garay-Simon Boglárka 23. p., Urbán Anett 35. p.

 

Kép: Astra-Tolna (2019. alapszakasz) 

G. Z.