• 2018. július 8. 15:00

Fejlesztő focitáborba várták a gyerekeket

Harmadik alkalommal szervezett nyári labdarúgótábort Kisistók András utánpótlás-megfigyelő és Fütyü Illés utánpótlásedző Kiskunfélegyházán, a Honvéd Sporttelepen július 2-a és 6-a között. A táborba ezúttal is a félegyházi és a környékbeli 6 és 14 év közötti fiatalokat várták. A német edzésmódszert követő gyakorlatok a mentális, a technikai, illetve a taktikai fejlesztésre irányultak. A napi edzések ennek jegyében teltek, a fiatalok játékos és ügyességi feladatokkal bővíthették tudásukat.

Az elmúlt évek sikerét követően hagyományteremtő céllal immár harmadik alkalommal rendezett focitábort Kisistók András utánpótlás-megfigyelő és Fütyü Illés utánpótlásedző. Az idei esztendőben több mint 30 fiatal vett részt a foglalkozásokon. Kisistók András korábban játékosként a Kispest Honvéddal bajnokságot és Magyar Kupát nyert, több mint 25 éve él Ausztriában. Privát edzőként és utánpótlás-megfigyelőként dolgozik. Nagy hangsúlyt fektet a hazai tehetségek fejlesztésére, segítésére.

- Technikai és taktikai téren sokat tanultak a gyermekek a tábor során. Gyorsítani próbáljuk a gondolkodásukat, játékukat, ami a modern labdarúgás alapja. A mentális felkészítés is szerepet kapott a foglalkozásoknál, fogékonyak a fiatalok az új dolgokra. Pozitív visszajelzések érkeztek a gyerekektől, az itt tanultaknak a későbbiek során hasznát veszik.

A tábor július 6-án zárult, a fiatalokat Török Kevin is meglátogatta, akit Magyarország legjobb U15-ös korú labdarúgójának választottak. A tehetséges focista a Budapest Honvéd játékosaként korosztályos bajnokságot nyert, emellett magyar válogatott, így mindenképpen példát mutathat a helyi tehetségek számára.

G. Z.