Iskolanyitogató

Iskolanyitogató
A kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben is megrendezi hagyományos iskolanyitogatóját március 5-én, szerdán 17 órai kezdettel, amelyre szeretettel várják az érdeklődő szülőket és a leendő első osztályosokat.
Évnyitó kiállítás

Évnyitó kiállítás
Évnyitó bemutatkozó kiállítását rendezi meg február 28-án, pénteken 18 órakor a művelődési központ aulájában a Holló László Képzőművész Kör.
Nőnapi bál

Nőnapi bál
Nőnapi bálra várj az érdeklődőket március 8-án, szombaton 19 órától, a Nagyszőlő úti Gazdakör közössége. A bálnak a gazdakör épülete ad otthont. A vacsora marhapörkölt lesz, zenéről a Harmónia együttes gondoskodik.
Még várják a jelentkezőket a Wass Albert felolvasó-maratonra

Még várják a jelentkezőket a Wass Albert felolvasó-maratonra
Még lehet jelentkezni a Wass Albert felolvasó-maratonra. A 15 órás felolvasás február 21-én, pénteken 18 órakor kezdődik a művelődési központban, majd szombaton reggel 8 órától a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban folytatódik. A „repertoárban” Wass Albert, erdélyi írók, költők valamint Petőfi és Móra művei szerepelnek.
Élő példaképeink – dr. Réczi László

Élő példaképeink – dr. Réczi László
Dr. Réczi László birkózó világbajnok, Kiskunfélegyháza díszpolgára lesz a következő vendége az Élő példaképeink sorozatnak, február 19-én, szerdán 17 órakor, a városháza dísztermében. Az "élő példaképet" Kapus Krisztián polgármester kérdezi.
Megemlékezés Holló Lászlóra

Megemlékezés Holló Lászlóra
Holló László születésének 127-dik évfordulója alkalmából koszorúzást rendez a Holló-háznál március 16-án, 15 órakor a Holló László Képzőművész Kör. A festőművészről Molnár István a képzőművész kör vezetője emlékezik meg.

Darvas bál
A Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola február 22-én, szombaton 19 órakor rendezi meg hagyományos Darvas bálját.
Bense Zoltán emlékezik ma Erőss Zsoltra

Bense Zoltán emlékezik ma Erőss Zsoltra
Az utolsó hegycsúcs címmel Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókra emlékezik ma, február 13-án, csütörtökön 17 órától Bense Zoltán. Mint közismert, a félegyházi földrajztanárt, szenvedélyes hegymászót 25 év barátság és közös mászások emléke fűzi Erőss Zsolthoz. Az előadás a Hattyúházban lesz, a „Nemcsak középiskolásoknak…” sorozat keretében.
Együtt - Magunkért

Együtt - Magunkért
Magányosoknak és egyedülállóknak indít klubot a Vállalkozók Ipartestülete. Az első találkozásra február 22-én, 16 órakor várják az érdeklődőket Kiskunfélegyházán, a Móra tér 9. szám alatt.
Borbarátokat várnak

Borbarátokat várnak
Borbarátok Klubjának alapítását tervezi Kiskunfélegyházán a Vállalkozók Ipartestülete. Szeretettel várják az érdeklődőket február 17.30-kor, a Vállalkozók Ipartestületének Székházában.