• 2019. május 26. 14:30

Titkok a levéltárból – Móra Ferenc díszpolgárságáról

Városunk híres szülötte, Móra Ferenc (1879-1934) írói, publicisztikai működését 1902-től Szegeden bontakoztatta ki. Fokozatosan tett szert országos elismertségre, hírnévre. 1927-ben, Móra negyedszázados írói jubileumának évében több város is melegen ünnepelte a sikeres és népszerű írót.
Titkok a levéltárból – Móra Ferenc díszpolgárságáról

 

Félegyháza is maradandó módon szerette volna kifejezni Móra Ferenc iránti megbecsülését, elismerését. A közóhajnak eleget téve Katona János, a helyi tanítóképző-intézet igazgatója, városi képviselő fogalmazta meg Móra Ferenc díszpolgárrá avatásának javaslatát. Az előterjesztést 88 képviselőtársa aláírásával terjesztették a polgármester elé, aki 1927. december 28-ára rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy minél előbb döntés születhessen ebben a tárgyban. A közgyűlés elsöprő többséggel megválasztotta ugyan Móra Ferencet a város díszpolgárává, de néhányan politikai okokból – Móra Ferencnek a Tanácsköztársaságtól való el nem határolódását szemére vetve – megfellebbezték a döntést. A protestálókat azonban mind a vármegye, mind a Belügyminisztérium elutasította, így – igaz a jogi procedúra lefolytatása miatt jócskán megkésve – végre sor kerülhetett a díszpolgári oklevél ünnepélyes átadására is. 1929. június 9-ére díszközgyűlést hívott össze a város vezetősége, ahol a Pestről, Szegedről, Szolnokról érkező vendégek, rokonok, ismerősök gyűrűjében Móra „hervadhatatlan érdemei elismeréséül” átvehette a város díszpolgári oklevelét.

Szintén ezen a napon került sor az egykori Daru utcában (1900-tól Kinizsi utcában), az akkor Móra Ferenc szülőházaként tisztelt épületen egy emléktábla felavatására az alábbi szöveggel: „E város lakosságának megbízásából örök emlékezetül ezen úton tudatjuk mindenkivel, hogy 1879. július 19-én e házban született Móra Ferenc kiváló író és hírlapíró, Kiskunfélegyháza város díszpolgára. Kiskunfélegyháza, 1929. június 9. Városi Tanács”. Ezt az utcát a díszpolgárrá választás kapcsán szintén Móra Ferencről nevezték el. Mezősi Károly helytörténész későbbi kutatásaiból azonban kiderült, hogy Móra Ferenc családja élt ugyan az emléktáblával megjelölt ház helyén, de Móra Ferenc születése idején a család az egykori Szarvas utcában lakott.

1972-ben került sor az időközben helyreállított, eredeti Móra-szülőház ünnepélyes felavatására, valamint a Szarvas utca nevének Móra Ferenc utcára való átnevezésére. Szintén ekkor kapta vissza nevét az 1927-től 1972-ig Móra Ferenc utcaként tisztelt egykori Daru utca. Az itt, 1929-ben emléktáblával jelölt házat idő közben lebontották, a helyén álló ház falára a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület 2009-ben emléktáblát helyezett el.

Ónodi Márta