• 2018. szeptember 10. 07:30

Elment Mötyő

A nyár elején szomorú hír érkezett városunkba. Meghalt Móra Ferenc unokája, Kovács Györgyné Vészits Márta, Mötyő (ahogy az író nevezte kisebb unokáját). Halálával a Móra család utolsó tagja is távozott az élők sorából, aki még érezhette magán az író, a nagyapa simogató kezét, a mosolyát, szerető gondoskodását. Mindössze harmadik éves volt Apapa (így nevezték az unokák) halálakor, de az írásaiból felé áradó melegség, szeretet végigkísérte életét.

 

Ezt hozta magával az 1970-80-as években városunkba (miután hat gyermeküket felnevelték), amikor személyes jelenlétével az évfordulós Móra-ünnepségeken képviselte a Móra családot, összekötő kapocs volt az író, a szülőváros és volt iskolája között. Később betegsége miatt már személyesen nem tudott jönni, de levélben, telefonon tartottuk a kapcsolatot. 2008-ban a Móra Ferenc Általános Iskola (Móra Ferenc volt iskolája) jubileumára levélben küldte el emlékeit.

Részlet: „Nagyapámnak minden írásában érezni lehet a gyermekek féltését, az irántuk megnyilvánuló határtalan szeretetet.

„Szeresd a gyermeket! A lét fénye Ő.
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő!”

Az unokák ezen a szereteten keresztül látják és emlékeznek Apapára.”
Ezt a szeretetet hozta magával, ahányszor itt járt a városban.


Nagy ajándék, hogy 2014-ben a Móra család találkozóján, a jubileum alkalmával családja még egyszer elhozta, találkozhattunk vele. Mondta, hogy búcsúzni jött. Még beszélt emlékeiről, emlékezett Apapára, a mi Móra Ferencünkre, akit az unoka emlékei révén, szinte magunk között éreztünk.


Móra Ferenc egyik írásából vett részlettel búcsúzunk Vészits Mártától.

„Összecsikorítom a fogam, és fölkattantom a villanyt. Nem jó most énnekem sötétben lennem. A világosságra Mötyő is beárad hozzám. Fölkuporodik az ágyam szélére, de nem szól semmit, csak a kezemet nézi csodálkozva.

– Mit nézel, Mötyőkém?
– Milyen öjeg kezed jött neköd, apapa.

Az ám, én eddig észre se vettem. Hirtelen megöregedett kezemmel megsimogatom a gyerek aranyhaját.

– Síjol, apapa?
– Nem sírok, Mötyőkém.
– Nézöm – hitetlenkedik, és ujjacskáival megtapogatja a szempilláimat. Aztán a homlokomra teszi a kezét, ahogy az orvosoktól látta. – Fájol, apapa?
– Kicsit, kis Mötyőm.

Leugrik az ágyról, összecsattantja a kis tenyereit, és boldog kacagással mondja:
– Apapa, teneköd nem köjj többet fájni. Egy, tettő, kijenc, sok ojvosságodat mind kihajigájtam a óba!

– Betlehemi angyalok, nem kérem én számon a gyertyáitokat, csak ezt a kettőt ne bántsátok!”
(Mötyő)

A betlehemi angyalok 87 évet adtak az egykori kis Mötyőnek, Kovács Györgyné Vészits Mártának (1931-2018).

Kedves Márta! Emléked szeretettel, kegyelettel őrizzük. Nyugodj békében!


Kapus Béláné

 

Elment Mötyő

Elment Mötyő

Elment Mötyő