• 2019. május 24. 21:15

A szülőföld a vérembe ivódott

A félegyházi születésű képzőművész, Víg János kiállítása nyílt május 24-én, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban Fejezetek egy életműből címmel. A tárlatmegnyitón köszöntőt mondott prof. dr. Marinovich Endre, a Vertis Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese. Az alkotót és műveit Feledy Balázs Holló-díjas művészeti író ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitót Víg Levente gitárművész, az alkotó fia színesítette előadásával. A kiállítás június 26-áig látogatható.

 

– Művészi pályafutásom során egész életemen keresztül végigkísért Félegyháza. Akárhová vetett a sors –hiszen rengeteget jártam a világot –, legyen az Olaszország, a tengeren túli országok, bárhová mentem, mindig előjöttek, felidéződtek a gyökerek. Nemcsak azért, mert a szüleim itt laktak, akikkel sajnos néha kevesebbet tudtam találkozni, mint ahogy azt szerettem volna – főleg az Operaházi időszakomban –, hanem azért is, mert a szülőföld a vérembe ivódott. Az alföldi világ, a zsiványok tanyája ez a világ, Petőfi világa, nekünk ez volt az élet. Ezt nem lehet elfelejteni, viszi az ember magában ameddig él. Számomra nagy élmény, hogy 32 év után ismét szülővárosomban mutatják be alkotásaimat – mondta el lapunknak Víg János.

Víg János festő- és szobrászművész Kiskunfélegyházán született 1943-ban. A középiskolai tanulmányokat Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban végezte. 1959-ben költözött Budapestre, ahol az Iparművészeti Főiskola Díszlettervezői szakán iparművészeti diplomát szerzett. Tanulmányokat folytatott a Színház- és Filmművészeti Egyetem színpadtechnika-világítástechnika szakain is, ahol szintén oklevelet szerzett. Tagja volt a korábbi Művészeti Alapnak (ma Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete), később a Független Művészek Országos Szövetségének alapító tagja lett.

1968-tól 1983-ig a Magyar Állami Opraház színpadmestere, majd szcenikai főfelügyelője volt. A magyar opera- és balettelőadások színpadképeit adaptálta a világ nagy operaszínpadaira (Edinburg, Bayreuth, Salzburg, Baalbek, Kairó, Mexikóváros, Róma, Milánó, Velence, Moszkva, Szentpétervár).

1983 óta szellemi szabadfoglalkozású szobrász és festő. 1996-tól egy képző- és iparművészeti cég munkáját irányítja. (VÍG-ART KFT.)

Egyéni munkái köztereken, iskolákban, magántulajdonban találhatók Magyarországon és külföldön. Több jelentős műemléképület, emlékmű, köztéri műtárgy képző- és iparművészet restaurálási munkálatában vett részt.

Hájas Sándor

Fotó: Fantoly Márton

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott

A szülőföld a vérembe ivódott