A Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezete közleménye

A Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezete közleménye
Közleményünk útján tájékoztatjuk önöket, hogy a Jobbik Kiskunfélegyházi Képviselő-testületben szerzett mandátumában változást hajtunk végre.
150 millió forint volt a tét

150 millió forint volt a tét
Nagy vitát kavart a december 19-i képviselő-testületi ülésen egy nyertes pályázat ügye. A tét nem kisebb volt, mint hogy megvalósul-e a 150 millió forintos projekt Kiskunfélegyházán, vagy végleg elveszíti a város a lehetőséget.
Kollár helyett Szikszai lesz a Jobbik önkormányzati képviselője Kiskunfélegyházán

Kollár helyett Szikszai lesz a Jobbik önkormányzati képviselője Kiskunfélegyházán
– A Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje lettem, ezért 2014. január 1-jétől lemondok az önkormányzati képviselőségemről, hogy más irányú feladataimnak tudjak eleget tenni. Helyemet a képviselő-testületben Szikszai László veszi át – jelentette be a december 19-i képviselő-testületi ülésen Kollár László, a Jobbik félegyházi szervezetének elnöke.
Kiskunfélegyháza legifjabb polgárai

Kiskunfélegyháza legifjabb polgárai
Ünnepélyes keretek között kiskunfélegyházi polgárrá fogadta a város a 2013-ban született babákat. A kicsiket, szüleiket és nagyszüleiket Kapus Krisztián polgármester köszöntötte december 19-én, csütörtökön a városháza dísztermében.
Gyerekek gyűjtöttek gyerekeknek

Gyerekek gyűjtöttek gyerekeknek
A Családok Átmeneti Otthonának lakói örülhetnek karácsonykor azoknak az ajándékoknak, amelyeket a városi könyvtár és néhány kiskunfélegyházi iskola – a Dózsa György, a Platán utcai és a Batthyány Lajos Általános Iskola – közösen gyűjtöttek.
Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Olvasó!
Nagy örömöm számomra, hogy üdvözölhetem Önt a Félegyházi Közlöny megújult online felületén! A képviselő-testület még a nyár végén döntött arról, hogy új alapokra helyezi a város hivatalos lapja írott és online megjelenését, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy koordinálhatom ezt a munkát.
Visszatekintés 2013-ra

Visszatekintés 2013-ra

Körkérdés

A képviselő-testület valamennyi tagjának feltettük a kérdést: mit tart a 2013-as esztendő legjelentősebb sikerének Kiskunfélegyházán? Íme a válaszok:
Fazekas: 60 milliárdos pályázat indul

Fazekas: 60 milliárdos pályázat indul
Hatvanmilliárd forintos pályázat indulását jelentette be Kiskunfélegyházán még november végén a zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből a vidékfejlesztési miniszter.

Testületi ülés
Idei utolsó ülését tartja ma, december 19-én, csütörtökön délután a kiskunfélegyházi képviselő-testület. A városatyák 24 napirendi pontot tárgyalnak meg.

Igazgatási szünet
Igazgatási szünet lesz 2013. december 23. és 2014. január 5. között a kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban. Ez idő alatt a következő időpontokban lesz – elsősorban anyakönyvi ügyintézés céljára – ügyelet: