Meghalt Berek Kati, a nemzet színésze

Meghalt Berek Kati, a nemzet színésze
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Berek Katalin. Az érdemes művész halálhírét a család tudatta az MTI-vel. A kiváló művész, a nemzet színésze vasárnap hunyt el, temetéséről később intézkednek.
Vállalkozók, fontos határidő közeleg!

Vállalkozók, fontos határidő közeleg!
Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. A határidő február 27-én jár le, az elszámolás pedig – az eddig megszokottak szerint – a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthető.
Márciustól már új bankjeggyel fizethetünk

Márciustól már új bankjeggyel fizethetünk
Március elsején kerülnek forgalomba az új kétezer és ötezer forintos bankjegyek, az új pénzek biztonsági elemei korszerűbbek lesznek a korábbinál és megjelenésük is változik - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Meghalt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter

Meghalt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter, közölte a család az MTI-vel.
Meghalt Torgyán József

Meghalt Torgyán József

A Független Kisgazda Párt egykori elnöke 84 éves volt.

A család közleménye szerint a mai napon, 84 éves korában elhunyt Torgyán József ügyvéd, politikus. A férfi 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, majd 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt.
Egymilliós adomány a buszbaleset sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak

Egymilliós adomány a buszbaleset sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak
Beárnyékolta a kecskeméti báli szezon nyitányának tekinthető Bács-Kiskun Megyei Kórházért alapítványi bál hangulatát a Four Points by Sheraton hotelben, szombaton este a gyermekeket szállító magyar busz olaszországi balesete. A bálozók egy perces néma felállással emlékeztek meg a 19 áldozatról. A báli bevételből pedig 1 millió forintot juttatnak el Szinyei Merse Pál Gimnáziumnak, illetve az iskolán keresztül a...
Mi változik a boltokban 2017-ben?

Mi változik a boltokban 2017-ben?
Január eleje a változások ideje, lesz belőle a boltokban is. A legfontosabb újesztendei átalakulásokat a blokkk.com foglalta össze.
Év végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel

Év végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. december 31-éig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel ez év végéig lehet fizetni - hívta fel a figyelmet az MNB. A jegybank a korábbiaknak megfelelően széleskörű tájékoztató kampánnyal - sajtóközleményekkel, szóróanyagokkal, írásbeli és szóbeli szakértői nyilatkozatokkal - törekszik felhívni a változásra...
Ingyenfuvar a kórházból - országos akcióvá növi ki magát az ötlet

Ingyenfuvar a kórházból - országos akcióvá növi ki magát az ötlet
Egy szegedi taxis kitalálta, azzal segít a szegényebb családokon, hogy a karácsonyi ünnepekre ingyen hazaviszi a gyereküket a kórházból, vagy ha ez nem megoldható, a szülőket viszi be. Az ötlet elkezdett terjedni, mára több mint 300 ember csatlakozott.
Ennyivel kapnak többet jövőre a közfoglalkoztatásban dolgozók

Ennyivel kapnak többet jövőre a közfoglalkoztatásban dolgozók
Jövőre nő a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet szerint.