KSH: meghaladta a négymilliót a foglalkoztatottak száma
Tavaly szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 87 ezerrel, 2,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Bács-Kiskunban jól vizsgázott az új államigazgatási rendszer

Bács-Kiskunban jól vizsgázott az új államigazgatási rendszer
Az állampolgárok visszajelzései alapján a kormányhivatalok működése, majd a járási rendszer kialakítása sikeres volt - mondta Kerényi János Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott az MTI-nek adott interjújában.

Növelte bevételét a kecskeméti VER-BAU Kft. 2013-ban
A generál kivitelezéssel és ipari padlóburkolatok készítésével foglalkozó kecskeméti székhelyű VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. 2013-ban közel 35 százalékkal, 6,3 milliárd forintra növelte árbevételét - mondta Versegi János, a cég tulajdonosa az MTI-nek.
Emelkedett a benzin ára

Emelkedett a benzin ára
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
HM: a korábbiakhoz képest kevesebb pénzből rendezték meg az idei repülőnapot

HM: a korábbiakhoz képest kevesebb pénzből rendezték meg az idei repülőnapot
A korábbi repülőnapokhoz mérten lényegesen alacsonyabb költségből valósult meg az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató, miközben az eddigieknél is látványosabb programok várták az érdeklődőket - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére.
Ray Cooney vígjátékát mutatják be szilveszterkor a kecskeméti Katona József Színház

Ray Cooney vígjátékát mutatják be szilveszterkor a kecskeméti Katona József Színház
Ray Cooney Páratlan páros 2. című vígjátékát mutatja be szilveszterkor a kecskeméti Katona József Színház.

Az ünnepi időszakban kilencen haltak meg közúti balesetben
A munkaszüneti napokkal hatnaposra nyúlt ünnepi időszakban kilenc balesetben kilencen haltak meg az ország közútjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfő reggel az MTI-vel.
A tűzijátékok engedélyezéséről

A tűzijátékok engedélyezéséről
Napjainkban egyre gyakrabban látjuk a különböző családi, közösségi rendezvények csúcspontjaként megrendezett tűzijátékokat. Sokan választják ezt a látványelemet a szilveszteri hangulat fokozására is. Az alábbi tájékoztató azért készült, hogy segítsen eligazodni a tűzijátékokkal kapcsolatos szabályozásban.
Negyedével több adomány gyűlt össze az idén a Cipősdoboz-akcióban

Negyedével több adomány gyűlt össze az idén a Cipősdoboz-akcióban
A tavalyinál 25 százalékkal több adomány gyűlt össze az idén a Baptista Szeretetszolgálat hagyományos karácsonyi adománygyűjtése, a Cipősdoboz-akció során - közölte az MTI-vel Révész Szilvia, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója hétfőn.

Megdőlt a hajnali melegrekord
Több helyen is megdőlt a napi hajnali melegrekord pénteken.