Tűzzománcok és festmények

Tűzzománcok és festmények
Balanyi Károlynak, a Ferenczy-díjas grafikus és szobrászművésznek nyílt tárlata „Üzenet” címmel május 25-én a Hattyúházban. A művész munkáságát dr. Feledy Balázs ismertette, és ajánlotta a kiállított műveket a megjelenteknek. A művészeti író megnyitójában a művész sokoldalú műfaji jártasságát emelte ki. Szólt arról, hogy a rajzfilm világában is jártas Balanyi Károly grafikával, tűzzománccal,...
Prosztata hőkezelés a városi kórházban

Prosztata hőkezelés a városi kórházban
Június 6-ától úgynevezett prosztata hőkezelésre is lehetősége lesz az érintett betegeknek a félegyházi városi kórház egynapos sebészetén – tudtuk meg dr. Járomi Péter urológus adjunktustól.
Megkezdték a Nefelejcs utca aszfaltozását

Megkezdték a Nefelejcs utca aszfaltozását
Megkezdődött az aszfaltozás május 30-án, a Nefelejcs utcán. A felújításon a városvezetés a kivitelezőkkel közösen tartott bejárást az útszakaszon. Csányi József polgármester elmondta, hogy a Móraváros főútjának felújítása időben megkezdődött, és folyamatosan halad. Új szegély épül, rendbe teszik a kapubeállókat, ahol a vízelvezetést is megoldják. Minőségi kifogásokat eddig nem kellett megfogalmazni, a...
Az újratalálkozás öröme

Az újratalálkozás öröme
A József Attila Általános iskolában 1958-ban végzett tanulók - akik még az iskola építésének is szemtanúi voltak - 60 éves osztálytalálkozót tartottak május 26-án. Tanulmányaik megkezdésekor az első szeptemberi napon 26 ültek az iskolapadokban, de az idei évfordulós találkozóra már kevesebben tudtak összegyűlni. Ennek ellenére iskolájuk, és mostani igazgató vendégszeretetét élvezve újra felidézhették...
Országos első lett a Parampara

Országos első lett a Parampara
Május 22-én és 23-án rendezték meg Nyíregyházán a hetedik évfolyamos diákok számára a Míg Megnövök Alapítvány által támogatott 13. Matekguru országos döntőt.
Az egészséges szenvedély

Az egészséges szenvedély
Sokak számára ez a két szó ellentmond egymásnak. Pedig nem is annyira… Miért ne lehetne a szenvedélyünk az egészséges életmód és szemlélet! Szenvedélyesen élvezhetjük az életet és akár az egészséges életmódot is. Erre hívták fel a félegyházi iskolások figyelmét Az egészséges szenvedély előadás szervezői május 29-én, kedden. A drogprevenciós és az egészséges életmódot népszerűsítő bemutatónak –...
Júniusi programok a művelődési központban

Júniusi programok a művelődési központban

A Móra Ferenc Művelődési Központ júniusi programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Júniusi véradások

Júniusi véradások
Júniusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
Félegyháza hőseire, háborús áldozataira emlékeztek

Félegyháza hőseire, háborús áldozataira emlékeztek
A magyar hősök emlékünnepén, Kiskunfélegyházán, május 29-én először a Hősök Parkjában emlékeztek azokra a katonákra és civilekre, akik életüket áldozták Magyarországért. Megemlékező beszédében Csányi József polgármester így fogalmazott: - Napjainkat komfort helyzetben élhetjük. Köszönhetjük ezt annak, hogy elődeink kiharcolták számunkra a szabadságjogokat, a szabadságot. A mi legfontosabb feladatunk a...
Körkérdés: Hogyan érezték magukat a Városalapítók Hetén?

Körkérdés: Hogyan érezték magukat a Városalapítók Hetén?
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is érdekes, színes programokkal várták az itt élőket a Városlapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztiválon. Minden rendezvényt nagy érdeklődés övezett, a gyermeknek szóló, illetve a felnőtt programok korosztálytól függetlenül hasznos kikapcsolódást nyújtottak.