U16 fiúk: Egyre közelebb a régiós döntő

U16 fiúk: Egyre közelebb a régiós döntő

Vásárhelyi KS „B” – Félegyházi TSI 62 : 89

A regionális fiú kadett bajnokság „B” csoportjának egyik rangadóján léptek parkettre Hódmezővásárhelyen a Félegyházi Térségi Sportiskola kosarasai. Jól kezdték a mérkőzést a sportiskolások, már az első negyedben elhúztak 33-13-ra. A hazai csapat a későbbiek során ugyan feljebb zárkózott, de az FTSI játékosai a holtponton átlendülve nem engedték ki a kezükből a győzelmet, és végül magabiztosan, 89-62-re...
Szerelmünk lapjai

Szerelmünk lapjai
Romantikus filmet kínál ebben a hónapban a Móra Ferenc Művelődési Központ filmklubja. November 23-án, pénteken 19 órától vetítik a Szerelmünk lapjai című, 2004-ben, Nick Cassavetes által rendezett filmet. A főbb szerepekben Rachel McAdamst, Ryan Goslingot, Gena Rowlandst és James Garnert láthatjuk. Az előadás ingyenes.
Gyulán nyertek a junior kosarasok

Gyulán nyertek a junior kosarasok

Gyulasport - Félegyházi TSI 69 : 76

Fordulatos, izgalmas mérkőzésen megszerezte harmadik győzelmét a Félegyházi TSI kosárcsapata a regionális fiú junior bajnokság 7. fordulójában. A találkozó első negyedében még a Gyulasport került előnybe, de a félegyházi gárda a következő negyedekben előbb ledolgozta hátrányát, majd pedig fordított.
Kalandra fel!

Kalandra fel!
Egy-egy hónapot töltött az észak-olaszországi Torinóban és a csizma orrában, a calabriai Cosenza-ban az Erasmus program keretében iskolánk nyolc-nyolc tizenegyedikes diákja és két kísérőjük, szeptember 25-e és október 24-e között. A szakmai program a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma és az olaszországi Euroform programiroda pályázati együttműködésében valósult meg....
Lakossági fórumot tart Gyenes Attila

Lakossági fórumot tart Gyenes Attila
Lakossági fórumot tart Gyenes Attila, a 3. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a gazdasági bizottság elnöke december 3-án, hétfőn 17 órakor a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola ebédlőjében. A fórum vendége lesz Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző, továbbá önkormányzati tisztségviselők. Téma: fejlesztések, beruházások, jövő évi tervek.
Nem minden megfázás influenza

Nem minden megfázás influenza
A téli időszakban rohamosan nő a felső légúti megbetegedések száma, mivel a hűvös és párás idő kedvező feltételeket biztosít a kórokozók szaporodásához, és gyengíti immunrendszerünket is. S bár leggyakrabban ezeket a fertőzéseket vírus okozza, nem minden megfázás írható az influenza számlájára. A banális náthát sok esetben mi magunk is tudjuk kezelni, hiszen a patikákban igen nagy számban állnak...
Nem maradnak éhen a félegyházi tangazdaság állatai

Nem maradnak éhen a félegyházi tangazdaság állatai
Széleskörű összefogásnak köszönhetően egy nap alatt több száz bála szalmát és szálastakarmányt kapott a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, így már biztos, hogy télen nem éheznek a tangazdaságban tartott állatok – tájékoztatta a megyei hírportált Rózsa Pál, az iskola igazgatója.
Sportos élet konferencia

Sportos élet konferencia
Új rendezvénysorozatot indított 2017 novemberében a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub a sport iránti elkötelezettségének tükrében Sportos élet címmel, amelyet az idei évben is megrendeznek. A konferencia december 3-án, hétfőn 17.30-kor kezdődik a Vállalkozók Ipartestülete székházában, a Móra Ferenc tér 9. szám alatt. Fontosnak tartják, hogy a városban élő gyerekeket és felnőtteket az egyesület tevékenységével...
Szabó Mihály 90. születésnapja

Szabó Mihály 90. születésnapja
Szabó Mihályt 90. születésnapján a városvezetés képviseletében Balla László alpolgármester köszöntötte. Misi bácsi két lánya és népes családja körében hatalmas tortával, sok finom süteménnyel ünnepelte születésnapját.
IV. Kemence Fesztivál

IV. Kemence Fesztivál
A város kemencéjében Márton-naphoz kötődően sok-sok finomság készül a Kemencés Gasztronómiai Fesztiválon, Kiskőrös főterén november 17-én, ahová szeretettel hívnak mindenkit. Amint őseink ezen a napon kérték Isten áldását az esztendő újboraira, úgy Önnek arra is lehetősége nyílik arra, hogy saját készítésű háziborát megáldják ünnepélyes keretek között. Hogy ne maradjon a torka száraz, s a...