Nem adok kosarat

Nem adok kosarat
Március 22-én, pénteken 18 órakor folytatódik a Móra Ferenc Művelődési Központ filmklubja. Ezúttal a Nem adok kosarat című, 2000-ben készült amerikai romantikus drámát vetítik. Az előadás ingyenes.
Hatodszor is kupagyőztes az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC

Hatodszor is kupagyőztes az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC

Tolna-Mözs - Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC 1-2

Fennállása során hatodik alkalommal nyerte meg a női futsal Magyar Kupát az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC, amely a február 24-i döntőben a Tolna-Mözs együttesét győzte le 2-1-re. A fináléban Sipos Lilla és Gelb Mónika talált be az Astra csapatából, a Tolna csupán az utolsó percben szépített Wiesner Dalma révén, de egyenlítenie már nem sikerült. Az Astra 2012 óta folyamatos résztvevője a Magyar Kupa...
A kommunizmus áldozataira emlékeztek

A kommunizmus áldozataira emlékeztek
A kommunista diktatúrák áldozataira Kiskunfélegyházán a vasútállomás előtti Návay-emlékműnél emlékeztek február 22-én. A koszorúk és mécsesek elhelyezése előtt az emlékezőket Balla László alpolgármester köszöntötte, majd Tasi Judit, a Kiskunfélegyházi közgazdasági szakgimnázium igazgatója mondott ünnepi beszédet.
Újra a Rocktár lehet az év klubja!

Újra a Rocktár lehet az év klubja!
Számos szakmai, városi és közönség elismerést kapott a Rocktár Élőzenei Bázis munkássága az elmúlt tíz évben. Az Év Zenei Klubja 2012 közönségszavazáson elsöprő győzelmet aratott a Rocktár Élőzenei Bázis.
A Szent István Templom hírei

A Szent István Templom hírei
Évközi hetedik vasárnap - 2019. február 24.
Fölényesen nyert a P&P KHTK - videóval

Fölényesen nyert a P&P KHTK - videóval

P&P Kiskunfélegyházi HTK – VSK Tököl 33-20 (16-14)

Első hazai mérkőzését játszotta a tavaszi szezonban a P&P Kiskunfélegyházi HTK, amely a városi sportcsarnokban a negyedik helyezett VSK Tökölt látta vendégül az NB II. férfi felnőtt déli csoportjában. Az első félidő szoros játékot hozott, de a második játékrészre magasabb fordulatszámra kapcsolt a félegyházi gárda. A védekezés mellett támadásban is nagy fölénybe került és végül biztosan nyert 33-20-ra.
A Sarlós Boldogasszony Templom hirdetései

A Sarlós Boldogasszony Templom hirdetései
Évközi 7. vasárnap - 2019. február 24. A mai perselyadományokat a katolikus iskolák javára juttatják el a püspökkari titkárságon keresztül.
Pápai Joci duplázott: ismét ő megy az Eurovíziós dalfesztiválra

Pápai Joci duplázott: ismét ő megy az Eurovíziós dalfesztiválra
Ismét Pápai Joci nyerte A Dal című műsort, így ő képviseli hazánkat a Tel-Avivban rendezendő Eurovíziós dalfesztiválon. A műsor történetében először küldünk olyan előadót, aki már egyszer szerepelt a nemzetközi megmérettetésen.
Vereséggel kezdett az FKSC

Vereséggel kezdett az FKSC

D-V SE Csávoly – Félegyházi KSC 31-27 (13-11)

Bácsbokodra látogatott a tavaszi szezon első mérkőzésén a Félegyházi Kézilabda SC, ahol az ugyancsak alsóházban szereplő D-V SE Csávollyal találkozott. Ősszel 26-25-re a félegyházi együttes nyert, a hazai gárdának most sikerült a visszavágás. Szünetben 13-11-re vezetett és előnyét megtartva 31-27-re győzött. A Csávoly pontszámban beérte az FKSC-t és jobb gólarányának köszönhetően meg is előzte a bajnoki...
Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből

Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből
Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke az MTI-vel.