• 2018. november 5. 10:00

Zöld oldal - Itt van az ősz, itt van újra

A kertek tisztántartása – zöldhulladékok elhelyezése

A hosszú vénasszonyok nyara után úgy tűnik, hogy az ősz győzelmével egyelőre visszavonulót fújt a nyár. Tudjuk, hogy aztán ő is legyőzetik majd az örök nagy körforgásban. Persze ebből a küzdelemből mi is kivesszük a részünket, most éppen a hirtelen lombhullásból nagy mennyiségben keletkező zöldhulladék összegyűjtése és eltakarítása adja fel a leckét. Jó azért tudni, hogy meg van ugyan a mi részünk a munka dandárjában, de vannak segédcsapatok. Az összegyűjtött, szabályosan elhelyezett zöldhulladékot szervezetten elszállítják.
Zöld oldal - Itt van az ősz, itt van újra

 

Kicsit pillantsunk bele a rendszerbe, hiszen e nélkül nehéz betagolódnunk a rendbe. Az önkormányzat hulladékkezelési közszolgáltatást tart fenn, amit számos országos jogszabály és a helyi rendelet szabályoz. A közszolgáltatást a Felső-Bácska Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit (FBH-NP) Kft. végzi a Csongrádi Víz- és Kommunális Nonprofit Kft bevonásával, amely alvállalkozóként vonja be a Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft-t.



A helyi cég tulajdonképpen csak a hulladék összegyűjtését és a Felgyői Regionális Hulladéklerakóba történő szállítását végzi. Heti rendszerességgel gyűjti a kommunális hulladékot és havi rendszerességgel a zöld hulladékot. Ez a kör 2018 nyarán kibővült a szelektív hulladék kéthetenkénti gyűjtésével. Az utóbbi két tevékenységéhez a cég egy gépjárművet bérel.

A nyári átállás nem volt zökkenőmentes, hiszen most már időben két eltérő rendszerességű tevékenységet kellett összehangolni és egy gépjárművel, valamint a rajta dolgozó személyzettel ellátni. Kár lenne áltatni magunkat: minden bizonnyal érzékelték a városban élők az átállást. Ez napjainkban is tapasztalható, hiszen a közszolgáltatónak az év elején megjelentetett felhívása a kommunális hulladék mellett csak a zöldhulladék gyűjtésének időpontjait tartalmazta, akkor még minden hónap második hetében. Ahhoz, hogy a gyakrabban végzett szelektív gyűjtés is időbeli összecsúszás nélkül működni tudjon, a zöldhulladék gyűjtése átkerült minden hónap harmadik hetére – ezt fontos megjegyeznünk.

Tudnunk kell azt is, hogy az elszállított zöldhulladékot komposztálják, illetve a regionális hulladéklerakó takarásánál használják fel, ezért fontos, hogy az a közszolgáltató cég által térítésmentesen rendelkezésre bocsájtott biológiailag lebomló műanyag zacskóban helyezzék ki, és ezért nem elégséges a közönséges átlátható műanyag zsák. A biológiailag lebomló zsákok a közszolgáltató cég ügyfélszolgálati irodájában, a volt zeneiskola épületében vehetők át – ingyen. Valójában persze nem ingyen, hiszen a zöldhulladék havi egyszeri elszállításának díja a szemétszállítás díjába van beépítve, így az veheti igénybe, aki azt rendszeresen fizeti. Ennek a nyilvántartását a megkötött szerződéseket a FBH-NP közszolgáltató cég kezeli, ügyfélszolgálati irodájában, a volt zeneiskola épületében lehet tájékoztatást kérni. A cég a gyűjtés, szállítás és kezelés adott műszaki háttere miatt előírta, hogy az összegyűjtött zöldhulladék:

- gépjárművel megközelíthető helyen, a kommunális gyűjtőedények helyén

- kézi erővel mozgatható max. 50x70 cm méretű kötegekben, vagy

- a kapott biológiailag lebomló zsákokban

- alkalmanként max. 0,5 köbméter mennyiségben legyen a közterületre kihelyezve.

A cég az év eleji felhívásában azt is jelezte, hogy ellenkező esetben a kihelyezett zöldhulladékot nem fogják elszállítani. Készítettünk néhány fotót az utóbbi hetekben kihelyezett zöldhulladékokról:


Sajnos találkoztunk valóban szabálytalan, rendetlen megoldásokkal is:



Az ágak, gallyak, kötözés, kötegelés nélkül szállítás és rakodás közben kezelhetetlenül széthullanak. Amennyiben nem a hulladékgyűjtő edény mellett helyezik el, akkor a zöldjárat nem is biztos, hogy elviszi. Ilyen esetekben a parkgondozó munkások rakják fel a saját járművükre, szállítják el, majd rakják át.



Az ilyen kihelyezett kupacok a zöldjárat számára gyakorlatilag elszállíthatatlanok: kézi erővel nem mozgathatók, nem lebomló zsákban, gyakran nem is zöldjárati útvonalon vannak, mert parkok szélére rakták ki őket. Rendetlenségükkel csúfítják a közterületet, rombolják az arra járók, és az ott élők jó közérzetét.



A rendetlenül elhelyezett zöldhulladék gyakran illegális szemétlerakó hellyé válik, hiszen sokszor jóval a szállítás előtt kihelyezik, így mások is odahordják a feleslegessé vált holmikat. A vásártér mögötti hulladékudvarba a szabályosan kötegelt zöldhulladék nyitvatartási időben beszállítható. Egyelőre kevesen élnek vele.

Mindezek ellenére valószínűleg azt még senki nem tapasztalta, hogy a nyakán maradt volna a kihelyezett zöldhulladék, mert valamilyen módon a városfenntartó cég gondoskodott az elszállításról. Azonban, ha sok ilyen helyzet van, akkor csúszik a munkavégzés, eltolódnak a szállítási időpontok, a parkgondozók nem tudják a saját munkájukat időre elvégezni, szabálytalan a hulladéklerakóra történő szállítás. Amit ideig-óráig elnéznek, de nem örökké. A felhívásukban leírtakat bármikor számon lehet kérni. Jó volna magunktól megtanulni a rendet, mielőtt szankciók kényszerítenek rá.

Rendet tartani bizony nem könnyű, még akkor sem, ha nagyon igyekszünk. Valószínűleg a többség szeretné szabályosan és rendezetten végezni a zöldhulladék kihelyezését, ami gyakran teljesen racionális akadályokba ütközhet: nagyobb mennyiség, helyproblémák… stb.



A képen látható zöldhulladék-kötegeket jól láthatóan gondos kezek gyűjtötték és rakták össze – még csak nem is rendetlen a kihelyezésük. A zsákon látszik, hogy zöldhulladékot tartalmaz, de a gyűjtés nem az előírt biológiailag lebomló zsákokban történt, így kihelyezésük nem szabályos.

Vélhetően ötletes alkalmazkodással sok mindenen kell és lehet változtatni. Ahol megáll a tudomány, ott még mindig lehet jelezni a nehézséget, hiszen maguk a szabályok, normák sem kezelnek minden egyes esetet. Együttműködéssel, odafigyeléssel, akarattal sok nehézség leküzdhető.

Álljon itt egy-egy szabályos, jó példa, ahol a közterületre kihelyezett zöldhulladék szép rendben várja, hogy elszállítsák.

 


A munkatársak folyamatosan tapasztalják a nehézségeket, tulajdonképpen a felmért problémákra már készültek kezelési javaslatok, ehhez azonban szükséges az érintettek partnersége, a kapcsolat felvétele a városfenntartó céggel.

Bátorítjuk önöket, hogy a zöldhulladék elszállításával kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat írásban vagy telefonon jelezzék a Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. felé, a volt zeneiskola épületében.

Pásztor Ferencné FVNP zöldfelület-gazdálkodási részlegvezető
Megyesi Szabolcs FVNP hulladékgazdálkodási részlegvezető
Nagy Ágnes városi főkertész