• 2018. december 4. 16:30

Zöld oldal – Év végi számvetés

Változások a kiskunfélegyházi parkokban

Az idei ősz csodálatosan színes és kellemesen meleg volt – már-már rosszul esik, hogy vége szakadt. Jó ilyenkor Petőfivel együtt el-elmélkedni, hogy:   

 

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.


A kertész ősszel már a tavaszra készül: nemcsak a tavaszi és hagymás virágok ültetésével, hanem a kertek kitakarításával, rendezésével, valahogy úgy, mint amikor elutazunk otthonról, és rendet hagyunk, hogy jó érzés legyen, amikor újra hazaérkezünk. Persze, mint miden hasonlat, ez is sántít kicsit, hiszen a téli kert itt van velünk, körülöttünk abban télen is számos szépség felfedezhető. A parkok kialakításánál tudatosan is törekszünk rá, hogy legyenek téli díszek is benne, pl. a december-márciusban virágzó erikák, a télvégi hunyorok, vagy a díszfüvek szépen megszáradt levele és virága.

Mindenesetre ilyenkor kicsit elbúcsúzunk a parkoktól és számvetést készítünk az évi zöldfelület-gazdálkodási munkákról: mit sikerült elérni a tervekből, felidézzük a szépet és jót.

Az év a Bercsényi utca gömbkőris fasorának visszametszésével indult. A fák szépen kihajtottak, megkezdődött az új korona kialakulása is. Az új hajtásokat a nyár folyamán többször is ritkítottuk, hogy a korona szép formás legyen. Az év folyamán több erőteljes metszésre is sor került, így pl. a Korona utca megnyúlt platánfáit is ifjítottuk.

Áprilisra szépen bevirágoztak a tavaly ősszel eltelepített kétnyári virágok és hagymások. A tavaszi virágszínek utánozhatatlanok, igazi hangulatjavítók.

A nyári virágok beültetéséig rendeztük a volt zeneiskola előtti parkot is: elbontottuk a régi virágágy-szegélyeket, kivágtuk a kiöregedett, megcsúnyult cserjéket és fákat. A Horváth Zoltán utcai parkban tavaly ősszel elkészült fitneszpark körüli zöldfelületeket idén tavasszal ültettük be cserjékkel és virágokkal. A Szent István szobor körüli virágágyak ez évben kaptak csöpögtető öntözést, hogy a park valóban kellemes sétáló és pihenőhelye lehessen a városnak.

A nyári virágágyak szín-és formagazdagsága, vidámsága a nyár pompáját és szabadságát hirdeti. Minden évben próbálunk ki új növényeket is Az idén a bíborka névvel illetett, a szárazvirág kötészetben is ismert kis gombfejű virágzatú egynyári virág magas fajtája díszítette a Nepomuki Szent János tér középső virágágyát. 2018-ban egyes fajtái csodás színorgiában pompáztak a Móra téren. Nyáron kezdtük el a szovjet katonai sírok rendezését is, amit ősszel krizantémok telepítésével folytattunk.

Szeptember-októberre mutatták meg magukat a még tavaly ősszel a Szent István téren eltelepített őszirózsák. Idén ősszel folytattuk az Alsótemető tavaly leburkolt központi sírkerti útja két oldalán lévő zöldfelületek rendezését, ahova őszirózsákat, krizantémokat és tavaszi virághagymákat ültettünk. Most folyik a Zöld város területére eső zöldfelületekről áttelepíthető évelők felszedése és más zöldfelületeken történő elültetése vagy vermelése tavaszig. A kertész kicsit mindig versenyt fut az időjárással. Nyáron a meleg és a szárazság, ilyenkor ősz végén a fagy szorít be bennünket az időbe, amelyen reményeink szerint a jövő tavasz fog kaput nyitni.

Pásztor Ferencné FVNP, Nagy Ágnes városi főkertész
 

 

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés

Zöld oldal – Év végi számvetés