• 2017. április 29. 07:30

Új sportcsarnok épül a PG-ben - videóval

Január elején elbúcsúztatták , majd hamarosan le is bontották a PG 112 éve épült tornatermét. Április 28-án azonban már egy új, korszerű sportcsarnok alapkőletételére került sor. – Az eltelt másfél évszázad alatt intézményünk mindenkor kiemelt figyelmet szentelt a sportra, a testnevelésre. Az elmúlt évtizedek során számos, nemzetközileg is sikeres sportoló nevelkedett itt. Közülük kiemelkedik Zsivótzky Gyula, aki 1968-ban a mexikói olimpián kalapácsvetésben aranyérmet szerzett. Nevelésünk alapelve ma is az, hogy az egész embert kívánjuk megszólítani, aki test, szellem és lélek egysége. Ezért is kiemelten fontos számunkra, hogy megépülhet új tornacsarnokunk – mondta az alapkő elhelyezése előtt Rokolya Csaba intézményvezető.

Az ünnepségen Csányi József polgármester köszöntőjében így fogalmazott: – 25 évvel ezelőtt magam is ezen intézmény falai között töltöttem boldog diákéveimet. Tanáraim szorgalmának, tudásának, tanításba vetett hitének köszönhetően olyan útravalót kaptam, amellyel bátran léphettem ki a világba, és tudtam sikeresen érvényesülni az életben. Az elmúlt évtizedben számtalanszor találkoztam almamáteremmel, és próbáltam meghálálni azt a sok jót, a tudást, amit itt kaptam. Ezt követően az élet más hivatásba szólított, de remélem polgármesterként még többet tudok tenni a régi iskolámért. Hiszem, hogy a mai alapkő letételével nemcsak egy tornacsarnok épül, hanem ennek az intézménynek a következő évszázadait alapozzuk meg.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő is személyes élményei felidézésével kezdte köszöntőjét.
– 1965-ben, 15 évesen a rádióban hallottam a hírt, hogy a debreceni stadionban Zsivótzky Gyula fantasztikus világcsúcsot dobott 73 méter 74 centiméterrel. Akkor én még sportújságírónak készültem és jegyzeteltem ezeket az adatokat. Ezt követően Zsivótzky élete kiteljesedett előttem. Tiszteltem akkor, amikor egy súlyos autóbaleset után a gipszágyban már elkezdett edzeni. Edzette testét és lelkét. Ezek után könnyfakasztó élmény volt, amikor 1968-ban már ott állt az olimpiai dobogó legfelső fokán. Ezt követően a sportolóval volt szerencsém személyes barátságot is kötni. Ezért is örülök annak, hogy most jelen lehetek az élsportoló nevelőiskolájában, egy új sportcsarnok alapkőletételének ünnepségén – zárta gondolatait a képviselő.

Titusz atya, a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének főigazgatója így méltatta a beruházás jelentőségét: – Amikor azt ígértük, hogy jó gazdái leszünk az intézménynek, annak ez a mai nap szavak nélkül is bizonyítéka. Ötven évente egyszer van lehetősége egy ilyen intézménynek ekkora beruházásra. Öröm számomra, hogy ennek mi most itt tanúi lehetünk. El kell mondani azt is, hogy példaértékű összefogás született a projekt megvalósítására. A kormány, a kosárlabda szövetség, a város önkormányzata, a Pannonhalmi Főapátság, az iskolaközösség, volt és jelenlegi diákok, tanárok segítsége is kellett ahhoz, hogy ez a sportcsarnok megépüljön.

A köszöntők után Seres József, az ELŐ-SZER Kft. ügyvezetője zárta le az alapkövet, amelyben elhelyezték azt a dokumentumot, ami a beruházás előzményeit, fontosságát fogalmazza meg. Az alapkövet Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke áldotta meg.

s. r.