• 2018. július 12. 07:30

Új járda köti össze az Aranyhegyi lakótelep két bejáratát

Az Aranyhegyi lakótelepen július 11-én adták át azt a 300 méter hosszú térkövezett járdát, a buszváró mellett megépített teret és kerékpártárolót, amely a városrész lakóinak biztonságos közlekedését szolgálja. Nagy szükség volt erre a beruházásra, mert az aranyhegyiek sokat használják a tömegközlekedést, iskolába és munkába járásra, de a heti piacokra is sokszor mennek busszal, a főútvonal mellett gyalogolni pedig komoly balesetveszélyt jelentett eddig – mondta el Horváth Gábor, a városrész önkormányzati képviselője a 30 millió forintos beruházás átadásakor.

A nemzeti színű szalag átvágását követően a képviselő elmondta, hogy már 2016 tavaszán megfogalmazódtak azok a tervek, amelyek megvalósításával a városrész lakóinak életét biztonságosabbá lehet tenni. Elsőként kiépült a térfigyelő kamerák rendszere, most pedig ez a járdaszakasz, amely a lakótelep két bejáratát köti össze. A járda térkövezett, és megállapítható, hogy a kivitelező ÚT-ÉP-KER Kft. minőségi munkát végzett. Szilárd, stabil alap épült, és az átvételi eljárások során semmi műszaki hibát, kifogást nem lehetett felfedezni.

Horváth Gábor azt is elmondta, hogy a városrész további fejlesztési tervei is megfogalmazódtak. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy minél biztonságosabbá tegyék az itt élőknek a főút másik oldalán lévő buszmegálló és bolt megközelítését. Erre már vannak tervek, az egyeztetések is folynak, és remélhetőleg a megvalósítás sem várat magára túl sokat.  