• 2018. június 8. 07:30

Természeti és kulturális örökségek nyomában

Öt napot töltöttek Erdélyben a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedikesei a „Határtalanul” program keretében.

A kiutazás napján a diákok megkoszorúzták az Aradi Vértanúk Emlékművét, ahol mécsest is gyújtottak. A dévai vár megtekintése után Segesváron a vár óratornyából csodálták meg a történelmi várost, majd Fehéregyházán Szabó József, a Petőfi Múzeum igazgatója mesélt az utolsó nagy ütközetről.

Szállásadó falujuk, Gyergyóújfalu iskolájába is ellátogattak másnap délelőtt, majd útjuk a Súgó-barlanghoz vezetett, ahol leereszkedtek a mélybe, hogy megcsodálják a szebbnél-szebb karsztjelenségeket. A kirándulás a Békás- szorosban folytatódott, onnan pedig a Gyilkos-tóhoz mentek. A vacsora után táncház következett, ahol a helyi Katorzsa Néptánc csoport tagjaival ismerkedtek, akik vidám dalokat és székely tánclépéseket tanítottak a résztvevőknek.

A környék természeti szépségeivel az Újfalu közelében lévő Csicsajon ismerkedtek. Előadást hallgattak a „Natura 2000” programról, de a természeti értékek védelmére is felhívta vendéglátónk a figyelmet. A Csicsajkő megmászásával fentről gyönyörködtek a gyergyói tájban. A diákok kürtöskalács-sütés keretében ismerkedhettek meg a helyi konyhaművészet hagyományaival.

A Vízipiramis, a Zetelaki gát érintésével jutottak el Székelyudvarhelyre, ahol a Vasszékely előtt gyereknapi programok várták a fiatalokat, majd nemzetiszínű szalagot kötöttek az Emlékezés Parkjában. Szejkefürdőn Orbán Balázsra, Farkaslakán Tamási Áronra emlékeztek. Az Ábel trilógia írójának sírjától Korondra vezetett az útjuk, ahol a fazekasmesterek máig élő hagyományait, munkáit csodálhatták meg. A gyerekek gyakorlatban is láthatták és gyakorolhatták a taplógomba megmunkálását, a korongozás technikáját. Megtekintették az Aragonit Múzeumot, ahol a karbonátásvány képződésével, bányászatával, feldolgozásával ismerkedtek.

A hazautazás napján, Tordán a sóbányában időztek, majd a partiumi Nagyszalontán, Arany János szülőházának helyén helyeztek el koszorút.

Kép és szöveg: Bense Zoltán