• 2019. február 5. 16:25
  • Forrás: Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság

Szatírt fogtak a rendőrök

A kiskunfélegyházi nyomozók néhány nap alatt nyomára jutottak annak a férfinak, aki szeméremsértő módon viselkedett egy nő jelenlétében.
Szatírt fogtak a rendőrök

 

Fotó: Shutterstock illusztráció

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy közösségi oldalon talált bejegyzés alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, január 29-én. A rendőröknek – feljelentés hiányában – a leírtak alapján először a sértett személyazonosságát kellett megállapítaniuk. Miután őt beazonosították, kihallgatása során kiderült, hogy a 24 éves nő hazafelé tartott, amikor egy ismeretlen követni kezdte. A fiatal lány hazaérve belépett a lépcsőházba, követője pedig a ház előtt megállt, letolta a nadrágját, és szeméremsértő tevékenységbe kezdett.

Mivel a sértett a történteket csupán egy internetes közösségi oldalon osztotta meg, de feljelentést nem tett, a rendőrök három nappal később tudtak az elkövető nyomába eredni. Az adatgyűjtés eredményeként beazonosították és február 5-én elfogták a szeméremsértés vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 68 éves helybéli férfit, akit az ügyben kihallgattak.