• 2018. június 3. 13:45

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

A pedagógusnap alkalmából, június 1-jén, a Móra Ferenc Művelődési Központban köszöntötték a város és térsége pedagógusait. Díszdiplomát adtak át azoknak, akik évtizedekkel ezelőtt szerezték meg pedagógus diplomájukat, díjakkal és oklevéllel ismerték el azok munkáját, akik hosszú ideje eredményesen foglalkoznak gyermekeink nevelésével. A kitüntetetteket Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója és Csányi József polgármester köszöntötte. Laczkóné dr. Szabó Klára, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület Örökös Elnöke a díszdiplomát átvett pedagógusok nevében köszönte meg a város és a tankerület figyelmességét. Ünnepi műsort adtak a Móra Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai, valamint a Batthyány Lajos Általános Iskola és az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.

 

– A pedagógus pálya nehéz mesterség. Életre szóló felemelő cél, hivatás, szolgálat, a jövő szolgálata. A pedagógus nemcsak tananyagot tanít, osztályt fegyelmez, hanem szívet, lelket is ad mellé. Felébreszti a fogékonyságot a szépségre, az izgalmasságra, az új és ismeretlen szeretetére. Olyan munkát végeznek amelynek okán feladatunk, hogy méltassuk a pedagógusokat, akik a tanév minden napján a gyermekekért dolgoznak hittel, lobogással hozzáadott értékkel és szeretettel – mondta köszöntő beszédében Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója.

Csányi József polgármester arról szólt, hogy egy iskolaváros életében az egyik legfontosabb ünnep a pedagógusok ünneplése. Kiskunfélegyháza életében régóta nem lehettünk annak szemtanúi, hogy minden pedagógus, minden intézmény egyszerre tudja megtartani ezt az ünnepséget, mert a politika sajnos elsodorta egymástól őket.

– Pedagógusaink, akik megtanították a betűvetést, a számolást, szakmai ismeretekkel láttak el bennünket, példát mutattak emberségből, meghatározták életutunkat és mindenkor szeretettel gondolunk rájuk. Bízom abban, hogy Félegyháza vezetése az elkövetkező években is tud eredményesen együttdolgozni pedagógusainkkal, a város gyermekeiért, diákjaiért – tette hozzá a polgármester.


50 évvel ezelőtt szerezték első diplomájukat, ezért arany oklevelet kaptak:

Bán László Ferencné

Kiskunfélegyházán született, tanulmányait is itt végezte. Pályaválasztásában Garai István tanár úr meghatározó szerepet játszott, melynek hatására elvégezte a Kecskeméti Óvónőképzőt. Először a Kossuth Utcai Óvodában, majd a Szegedi Úti Óvodában dolgozott. Ahol később óvodavezető-helyettes, majd óvodavezető 1995-től nyugdíjazásáig tagóvoda-vezető volt. Pályája során számos elismerésben részesült. A most már óvónőként dolgozó egykori kis óvodás növendékeire és azok munkájára a legbüszkébb.


Fülöp Antalné

Kiskunfélegyházán született, tanulmányait is itt végezte, 1961-ben tett érettségit a Móra Ferenc Gimnáziumban, majd 1968-ban Szegeden a JATE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom – történelem szakán szerzett tanári diplomát. Visszatérve Kiskunfélegyházára először a Móra Ferenc Általános Iskolában, majd 1982-től a 608. számú Szakmunkásképző Intézetben tanított 2006-ig. Ezután még 2011-ig a Móra Gimnázium esti tagozatán oktatott magyart és történelmet.


Garai Istvánné

Szegeden végezte tanulmányait. A tanári diploma megszerzése után először Kunhegyesen, majd 1976-tól igazgatóként a Pálmonostori Általános Iskolában dolgozott. Később a 608. számú Szakmunkásképzőben oktatott, majd 1995-ben igazgatói megbízatást kapott a Pálmonostorai Általános Iskolában és látott el nyugdíjazásáig. Tevékenykedett érettségi elnökként, szaktanácsadóként és szakértőként is. Igazgatása alatt vette fel az iskola a Gárdonyi Géza nevet, épült meg az új informatika terem. Büszke tanulói atlétika, magyar és történelem versenyeken elért sikereire.


Vereb István

1968-ban szerezte testnevelő tanári diplomáját a Magyar Testnevelési Főiskolán. Dolgozott a József Attila Általános Iskolában, testnevelője volt a Petőfi Gimnázium később Gépészeti Szakközépiskolának. Eközben KTE vezető edzőként tevékenykedett. Később igazgató-helyettese volt a Darvas Általános iskolának, majd igazgatója a Bajcsy Iskolának, 2001-2007 között pedig a Darvas József Általános Iskola igazgatója. Eközben labdarúgó edzőként és városi sportszervezőként is tevékenykedett. Számos kitüntetésben részesült, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét.


60 évvel ezelőtt szerezték első diplomájukat, és ezért gyémánt oklevelet kaptak:

Kócsó Antalné


Kiskunfélegyházán született, tanulmányait is itt végezte. Kiskorától kezdve tanítónő szeretett volna lenni, több helyen tanított, míg szülővárosába visszakerült. Tanítványai tehetséggondozására fő feladatként tekintett, számos versenyt nyertek tanulói. Rendkívül büszke korábbi tanítványaira. Díszdiplomáját otthonában vette át.


Laczkóné dr. Szabó Klára


Általános iskolai tanítói oklevelét Kecskeméten szerezte. Később történelem-földrajz szakon tanári diplomát, majd pedagógia szakos diplomát szerzett. Ezután pszichológia-pedagógiából summa cum laude eredménnyel doktorált. Tanított az Izsáki úti Külső Általános Iskolában, majd igazgatója volt a Tanyai Általános Iskolának. 1973-tól a Kiskunfélegyházi Általános Iskolai Diákotthon igazgatói munkakörét látta el. 1984-től nyugdíjazásáig a Bajcsy-Zs. Endre Általános Iskola igazgatója volt. Gazdag és szerteágazó civil szervezeti munkája, amely fáradságot nem kímélő szolgálat.


Magony Józsefné

Kiskunfélegyházán tanult, Kecskeméten szerezte képesítő vizsgáját. 1958-tól a Pálmonostorai Általános Iskolában kezdett el dolgozni főleg alsó tagozaton. Fontos volt számára az önművelés, így önmagával és a tanítványaival szemben is igényesebb lehetett. Nyugdíjazása előtt négy évig igazgató-helyettesi teendőket is ellátott. Mind a mai napig nemcsak kis falujában, hanem távolabb is végez felzárkóztató munkát, hiszen a gyermekek ugyanolyan közel állnak hozzá mint 60 évvel ezelőtt. Díszdiplomáját a Pálmonostorai
Általános Iskola tanévzáró ünnepélyén veszi át.



Pap-Szigeti Sándorné


Kiskunfélegyházán született, itt végezte a Tanítóképzőt is. Tanított Móricgáton, majd a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző kollégiumába került nevelőtanárként. 1980-től a Bajcsy-Zs. Endre Általános Iskolába helyezték át és itt dolgozott nyugdíjazásáig. Büszke gyermekeire, akik szintén a pedagógus pályát választották hivatásként. Díszdiplomáját otthonában vette át.


Seres Istvánné


Kiskunfélegyházán született, a Szegedi Pedagógiai Főiskola matematika-fizika szakán szerzett tanári diplomát, tanított az Aranyhegyi Iskolában, a Kossuth Lajos Szakmunkásképző Iskolában, a Bajcsy-Zs. Endre Általános Iskolában és végül a Dózsa György Általános Iskolában, ahonnan végül 1990-ben nyugdíjba vonult. Dolgozott szakfelügyelőként és szaktanácsadóként is.


Szabó Lászlóné

Kiskunfélegyházán született, a Tanítóképzőt a Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképzőben végezte. Először a Városföldi Általános Iskolában tanított, majd 23 év után a Darvas József Általános Iskolába került, ahol nyugdíjazásáig oktatta a 3. és 4. osztályos tanulókat. Díszdiplomáját otthonában vette át.


Vas Albinné


Az óvónői oklevél megszerzése után a Dózsa György Utcai Óvodában dolgozott, majd kérésére 1965-től áthelyezték a Dr. Holló Lajos úti óvodába, ahonnan nyugdíjba vonult 1996-ban. Itt az utolsó három évben vezető óvónőként dolgozott. Szakmai ismereteit folyamatosan fejlesztette. Munkáját a pontosság, tudatosság és a gyermekek iránti szeretet jellemezte. Díszdiplomáját otthonában vette át.


65 évvel ezelőtt szerezte meg első diplomáját, és ezért vas oklevelet kapott:

Gyöngyösi Gáborné


Kiskunfélegyházán született. Iskoláit is itt végezte. A tanítóképzői érettségi után 1952-től a Selymesi Általános Iskolában töltötte gyakorló évét. 1953-ban a sikeres képesítő vizsga megszerzése után került a Kecskeméti-úti Általános iskolába. 1983-ban áthelyezték a Darvas József Általános iskolába, ahol nyugdíjazásáig, 1991-ig az első és második osztályosokat tanította. Díszdiplomáját otthonában vette át.



70 évvel ezelőtt szerezték első oklevelüket, ezért most rubinoklevelet vehettek át:

Apró Jánosné

1948-ban kapta tanítói oklevelét. Nagykőrösön kezdett tanítani, majd 1950-től Kiskunfélegyházára került. Felsőgalamboson, a Nagyszőlő-úti külső iskolában tanított, illetve igazgató-helyettesi feladatokat is ellátott. 35 évet töltött aktívan a gyermekek nevelésével. Díszdiplomáját otthonában vette át.


Bátóczky Balázs


Pályáját 1948-ban a Kiskunfélegyházi Felsőgalambosi tanyai iskolában kezdte. 1951-től a Kiskunfélegyházi Járási Tanács Oktatási Osztályán oktatási előadóként, majd tanulmányi felügyelőként dolgozott 5 évig. 1956-tól a Kiskunfélegyházi Nagyszőlő-úti általános Iskola igazgatójává nevezték ki, ahonnan 40 év szolgálat után, 1988-ban vonult nyugdíjba. Munkája elismeréseként „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést, Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, valamint „Közművelődésért” emlékplakettben részesült.


Dr. Erdei Gyuláné

1948. június 19-én kapta az oklevelét a kiskunfélegyházi Constantinumban. Nógrád megyében, Balassagyarmaton dolgozott. 1954-ben tért vissza Félegyházára, mikor is a Nagyszőlő úti iskolában tanított. 1968. augusztus 1-jével helyezték át a József Attila Általános Iskolába, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Díszdiplomáját otthonában vette át.


Faragó Dezsőné


Kiskunfélegyházán született, itt végezte iskoláit is. Pedagógiai Főiskolán matematika-kémia szakon végzett. Tanított Kunszálláson, majd az Izsáki Úti Iskolában, majd a Városi Kossuth Utcai Iskolában. Végül a Bajcsy-Zs. Endre Általános Iskolába került, ahol igazgatóhelyettes, majd 5 év után igazgatói beosztást kapott. Innen vonult nyugdíjba. Díszdiplomáját otthonában vette át.


Kapus Béla


Ének-zene szakos tanár, aki bölcsész diplomáját a szegedi József Attila Tudomány Egyetemen szerezte. 1949-ben kezdett tanítani a Péteri-tói iskolában, majd Kiskunfélegyházára helyezték. Már ebben az évben megszervezte a Középiskolák Vegyes karát, majd később a Zenebarátok Kórusát. A helyi Tanítóképző tanára volt. 41 évi szolgálat után ment nyugdíjba, de még tovább is dolgozott. Összesen 55 évig volt aktív pedagógus. A Móra Ferenc Gimnázium örökös tanára, az Európa Cantata tagja, Kiskunfélegyháza város díszpolgára. Munkásságát sokszor, sok helyen elismerték; ezek közül néhány: Pro Urbe Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyháza Város Tiszteletbeli Polgára, Kiskunfélegyháza Város Aranygyűrűje, valamint Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt.


Szemerédy Ferencné 

1948-ban  kezdte a pedagóguspályát Szankon, volt iskolaigazgató Móricgáton. 1976-tól pedig a bugaci általános iskola igazgatóhelyettese nyugdíjazásáig. Gyermekszeretete, hivatástudata, a pálya iránti elkötelezettsége tartották őt 44 évig a pedagóguspályán. 2018. májusában elhunyt, díszdiplomáját a későbbiekben hozzátartozói veszik át.


75 évvel ezelőtt szerezte első oklevelét, ezért gránitoklevelet vehetett át:

Dr. Héjjas Zoltánné

1943-ban Kiskundorozsmán kezdte pedagógusi pályafutását. 1947 őszétől került Kiskunfélegyházára. Tanított a Gazdaképző Iskolában, az I. sz. Általános Iskolában valamint a Kossuth Lajos Általános Iskolában. 1973-tól a Batthyány Lajos Általános Iskola oktatója lett, ahonnan 1978-ban vonult nyugdíjba. Nyugdíjazása után még 4 évig volt aktív pedagógus. Jelenleg Szegeden él gyermekei és unokái közelében. Díszdiplomáját otthonában vette át.


A több évtizedig tartó, kiemelkedő minőségű nevelői, oktatói munkájukért Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesültek:

Fekete Józsefné


1971-ben kezdett el dolgozni a Bugaci Általános Iskolában. Előbb igazgató-helyettesi, 1976-tól igazgatói megbízást kapott és látott el 13 éven keresztül. Mindent megtett a falusi kisiskola fejlesztéséért, fejlődéséért. Tanítványaival számtalan versenyen értek el rangos helyezést, de emellett a felzárkóztatást is fontos feladatának tekintette. Vezetősége alatt két épületrésszel és egy tornacsarnokkal bővült az iskola. Olyan értékrendet közvetített, amelyek a mai napig köztiszteletben álló személlyé teszik őt volt tanítványai, kollégái körében.


Károly József

A főiskola elvégzése után tanított Nyárlőrincen, Kecskeméten, majd 1983-ban került Kiskunfélegyházára és 1987-től a József Attila Általános Iskolába, ahol matematika-fizika tantárgyakat tanított. Tanítványaival számos versenyen értek el értékes helyezéseket. 2003-tól a Platán Utcai Általános Iskola igazgatója, majd 2007-től tagintézmény-vezetője lett. Hivatásától egészségi állapota szólította el. Hivatástudata, több mint 30 éves pedagógia iránti elkötelezettséggel végzett munkája követendő példa.


Nagy Ferencné

1983-tól nyugdíjba vonulásáig tanított a Platán Utcai Általános Iskolában matematika-fizika szakos tanárként. Munkáját mindig nagy elhivatottsággal és alapos szakmai tudással végezte. Tanítványaival a matematika tantárgyi versenyek rendszeres szereplője volt, diákjai közül többen a megyei és országos versenyek rangos helyezettjei közé kerültek be. A matematikai tehetséggondozás egyik meghatározó személyisége. Értékrendje példaként szolgált és szolgál most is kollégái és tanítványai számára egyaránt.


Kőháziné Kovács Mária

1986-tól nyugdíjba vonulásáig volt a Platán Utcai Általános Iskola magyar-könyvtár szakos tanára. Munkáját elhivatottsággal és kiterjedt szakmai tudással végezte. Anyanyelvünk megbecsülésére, alapos ismeretére és az olvasás megszerettetésére nevelte, oktatta diákjait. A Platán iskola könyvtárának felvirágoztatása az ő nevéhez fűződik. Versenyfelkészítő tevékenysége, szervezőkészsége kiemelkedő. A tantestület meghatározó egyénisége, elhivatottsága és munkája példaként szolgál kollégái számára.


Szabó Tünde

Pedagógusi munkáját 1979-ben kezdte meg a Kiskunfélegyházi Dózsa óvodában, ahol negyven éven keresztül végezte magas színvonalon óvónői munkáját. Mindig is törekedett a sokoldalúságra. Ismereteit szakmai továbbképzéseken bővítette. Kiemelkedő eredményeket ért el a vizuális nevelés területén. Igazi Pedagógusszemélyiség, hiszi és vallja, hogy példánkkal nemcsak az intézményünkön belül, de kívül is folyamatosan nevelünk, példát adunk. Óvodapedagógusi munkája mellett óvodai szakértőként értékelte segítette a pályán lévő kollégáit.


Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, valamint 40 éves jubileumi évfordulójuk alkalmából Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ elismerő oklevelében is részesültek:


Lénártné Szikszai Anikó

Diplomáját 1978-ban szerezte Szegeden. Pályakezdő éveit Harkakötönyben, Kunszálláson és Hódmezővásárhelyen töltötte. 1984-től került a József Attila Általános Iskolába és innen vonult nyugdíjba 2018. májusában. Az iskola kiemelkedő nevelői közé tartozik, aki hivatását tisztességgel, alapos szakmai felkészültséggel és támogató gyermekszeretettel végezte. Tanítványaival számos sikert ért el történelem versenyeknek. Következetes, igazságos, kedves tanárnőt ismerhettünk meg benne, akit kollégái és diákjai egyaránt tisztelték és szerették.


Zomboriné Kis Katalin

Pályáját a Jászszentlászlói Napköziotthonos Óvodában kezdte. Odaadó gyermekszeretetét Kiskunfélegyháza több óvodájában is kamatoztathatta. Vidám, derűs egyéniségével gazdagodott a Százszorszép óvoda, Bajcsy Óvoda és nyugdíjazásáig a Móra utcai Óvoda, melynek tagóvoda vezetője volt 12 évig. Több évtizedes kiegyensúlyozott, magas színvonalú munkát látott el. Empatikus, feltétel nélküli szeretetével minden kisgyermekhez megtalálta az utat. Segítőkészsége, szociális érzékenysége, emberi kapcsolatai, kollegiális viszonya, odafigyelése példaértékű.


Külön elismerésében és jutalomban részesítette kiemelkedő oktató-nevelő munkájukért a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum:

Gajzer Emese


Felnőttkori pályaválasztása jól mutatja: közösségünk valódi család. A diákkorban adott minta utat mutat és elkíséri, segíti a közgést az élet nagy fordulópontjain is. Agilitása, szakmája iránti szeretete, felkészültsége és osztályfőnöki tevékenysége egyaránt példamutató. Akár iskolai rendezvények, vagy szakmai kirándulások megszervezése, akár versenyfelkészítés a feladat, mindig számíthatunk rá. Ígéretes szakmai és pedagógiai munkájáért a Jövő reménysége díjat veheti át.


Tanácsné Oroszi Melinda


Mindennapi munkáját a különleges bánásmódot igénylő tanulók nevelése, oktatása, tehetséggondozása jellemzi. Rendkívüli energiával, odafigyeléssel, türelemmel irányítja tanítványai szakmai fejlődését. Munkájára a jó szervező, tervező és kivitelező készség, valamint problémamegoldó képesség jellemző. Tanítványaira nagy figyelmet fordít. Évek óta nélkülözhetetlen résztvevője minden iskolai innovációnak. Ígéretes szakmai és pedagógiai munkájáért a Jövő reménysége díjat vehete át.


Benséné Szabó Ágota


Földrajz-matematika szakos tanárként számos kirándulást, túrát szervezett és természetismereti vetélkedőre készítette fel diákjait. Az utóbbi években sok tanítványa jut be az Országos Szakközépiskolai Közismereti verseny regionális és országos döntőjébe. Pedagógiai módszertani tapasztalatait folytonosan bővíti. Türelme, elkötelezettsége segíti őt diákjai különböző versenyekre történő eredményes felkészítésében. Kiemelkedő (verseny)felkészítő munkájáért a Siker Kovácsa díjat vehette át.


Juhászné Keserű Csilla


Széleskörű kompetenciaterületekkel rendelkezik. Kiváló eredményeket ér el szakmai tantárgyai tanításában. Évek óta nélkülözhetetlen résztvevője minden iskolai, kollégiumi szakmai programnak. Élen jár a tehetségek felfedezésében, azonosításában, gondozásában, amit az ez évi „Művészeti Ki mit tud?” vetélkedőn induló 2 különleges bánásmódot igénylő tanulójának, a városi és regionális fordulón elért eredménye is bizonyít. Kiemelkedő (verseny)felkészítő munkájáért a Siker Kovácsa díjat vehette át.


Katona Ottó


Több mint 40 éve oktatja az asztalos szakma tanulóit a Kossuth Lajos Szakképző Iskolában. Szakmailag rendkívül felkészült, tudatosan képzi és fejleszti magát. A korszerű ismereteket beépíti a mindennapi munkájába. Nagy munkabírás, határozottság és nyitottság jellemzi. Követendő példát jelent volt és jelenlegi tanulói, szülők és kollégák számára önzetlen emberségből, másokra figyelésből, őszinteségből és becsületességből. Kiemelkedő szakmai és pedagógiai munkájáért Életmű díjat vehette át.


Tóth Istvánné


Szakmai igényesség, iskolájáért való tenni akarás jellemzi. Igazgatóhelyettesi évei után figyelmét a közművelődésnek, helyi irodalmi értékeink megismertetésének és megszerettetésének szentelte. Kezdettől szerkeszti iskolánk évkönyvét, aktív tagja a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési egyesületnek. Lelkes hirdetője, maga is személyes példája az egészséges életmódnak. Türelme, embersége, igényessége példaértékű. Kiemelkedő szakmai és pedagógiai munkájáért Életmű díjat vehette át.


Kiemelkedő munkájukért, valamint jubileumi évfordulójuk alkalmából Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ elismerő oklevelében is részesültek:

Kis Jánosné


Az idei a 40. tanéve Kossuth Szakképző Iskolában. Három évtizeden át ő volt a felelős az ifjúságvédelmi teendőkért. Tanította a szakképzés talán legnehezebb tantárgyait végtelen türelemmel, odaadással, megértéssel. Ez a szakmai alázat jellemzi kollégiumi nevelői munkáját is. Ő az, aki példát ad kitartásával, állhatatosságával, következetességével, korát meghazudtoló aktivitásával. Kerékpártúrán vesz részt, belső versenyeket szervez. Kiemelkedő szakmai és pedagógiai munkájáért Életmű díjat, valamint Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ elismerő oklevelét vehette át.


Rácz Istvánné


Pályája jól mutatja, milyen eredményre képes a következetes tanári építkezés és önfejlesztés. Példaértékű igényessége, következetessége didaktikai tehetséggel és naprakész szakmai tudással egészül ki. Az elmúlt harmincöt év szinte minden közgazdasági versenyeredményében ott van az ő felkészítői munkája is. „Ibi néni” módszereinek sikerét az is jelzi, hogy egykori diákjai közül többen ma már közgazdász tanárként tantestületünk tagjai. Kiemelkedő szakmai és pedagógiai munkájáért Életmű díjat, valamint Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ elismerő oklevelét vehette át.


A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum külön elismerésében és jutalmában részesülnek:

Besze Józsefné


Huszonnégy éve segíti a közgések munkáját, jelenleg mint munkaügyi feladatokat ellátó kolléga. Egy több, mint ötven fős közösség mindennapi HR problémáinak kezelése csak úgy lehet eredményes, ha a feladatot végző kolléga rendelkezik néhány fontos jellemvonással: precizitás, diszkréció, szakmája iránti alázat, szinte végtelen teherbírás, humor és derű, közössége önzetlen szolgálata. Munkájával, példájával lassan negyedszázada hat ránk. Kiemelkedő munkájáért a Nevelés támogatója díjat vette át.


Nagy Gabriella


2010. decembere óta dolgozik a Kossuth Szakképző Iskolában. Jelenleg ennek a tagintézménynek a gazdasági vezetője, irányítja a pénzügyi és munkaügyi feladatokat. Nélkülözhetetlen résztvevője az iskolai innovációknak. Mindennapi munkájára a jó szervező, tervező, kivitelező készség, problémamegoldó képesség, nagyfokú terhelhetőség, szakmai elhivatottság jellemző. Példaértékű kitartása, megbízhatósága, pontossága, dinamizmusa. Kiemelkedő munkájáért a Nevelés támogatója díjat vette át.


Azok a pedagógusok is elismerésben részesülnek, akik aktív pályájuk jubileumi évfordulójához érkeztek.

30 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Pácsonyi Péterné – óvodapedagógus
Sinkó Kálmánné - óvodapedagógus


35 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Fekete Ferencné – óvodapedagógus
Sallai Erika – óvodapedagógus



Köszöntötték a Petőfiszállási Csicsergő Óvoda pedagógusait, akik több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vehették át.

30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Kőrös Anikó – óvodapedagógus
az oklevelet a későbbiekben veszi majd át


40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Messzi-Szabó Imréné – óvodapedagógus


Köszöntötték Fazekas Szilvia – általános iskolai tanárt, a bugaci Rigó József Általános Iskola pedagógusát, aki 25 éves oktató-nevelő munkájáért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vehette át.

Elismerő Okleveléllel köszönték meg a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium pedagógusainak munkáját.


25 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Komárné Urbán Melinda – tanító


30 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

László Éva – általános iskolai tanár
Lőrincz Anna – gimnáziumi tanár
Magyar Antalné – kollégiumi nevelő
Michnáné Szabó Lilian – gimnáziumi tanár
Ódor Lászlóné – fejlesztő pedagógus



40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Dr. Csölle Kálmánné – óvodapedagógus

A Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusait több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelélel ismerte el.

25 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Bokorné Varga Katalin – tanító


30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Fáber Judit – általános iskolai tanár


40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Bata Ferencné – általános iskolai tanár

A Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola pedagógusai több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét érdemelték ki.


30 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Bense Miklósné – tanító
Seres Beáta Katalin – általános iskola tanár
Zsibritáné Karsai Ildikó – általános iskolai tanító



35 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Nemes-Nagyné Zséli Orsolya – tanító

A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola pedagógusai több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vették át.


25 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Kovács Csilla - tanító


30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Hegedűsné Könyves Klára – általános iskolai tanár


35 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Nemcsokné Nagy Piroska - tanító


40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Dr. Luchmann Zsuzsanna – általános iskolai tanár

A Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI pedagógusai, több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vehették át.


25 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Gulyás Ildikó – tanító


30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Irena Lesnikowska-Harangi – tanító

az oklevel


40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Tarjányi Zoltánné – óvodapedagógus,
az oklevelet lánya vette át

A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola pedagógusai, több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vehették át.


25 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Földiné Elek Anikó – tanító
Szana Andrea – általános iskolai tanár



30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Beálló Sándorné – tanító


40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Pálné Rádi Irma - tanító

A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézményének pedagógusai, több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vették át.


25 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Sinkó Andrea Éva – általános iskolai tanár


30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Farkas Imréné – tanító


35 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Bense Sándorné – tanító
Dr. Cserháti Lászlóné – általános iskolai tanár
Locskai Mátyásné – tanító



40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Vasné Sipos Edit – tanító

Nagy Melinda – szakmai elméleti tárgyakat oktató tanár, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa 25 éves oktató-nevelő munkájáért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vette át.

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium pedagógusai több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vehették át.


30 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Bodnárné Laczkó Gyöngyi – gimnáziumi tanár


40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Nagy Ferenc – gimnáziumi tanár

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiumának pedagógusait több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevéllel köszöntötte.


25 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Bertalan Márta – középiskolai tanár
Keresztesi István – szakoktató
Kertész János – szakmai elméleti és gyakorlati tanár



30 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Árvainé Borits Éva Valéria – középiskolai tanár
Lantos Erzsébet - szakmai elméleti tanár



35 éve végzik oktató-nevelő munkájukat:

Adorján Ferenc Józsefné – középiskolai tanár
Ágoston Tibor Pál – tagintézmény-vezető
Erdélyiné Szabadi Ibolya – szakmai elméleti tanár



40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Nagy Lajos Lászlóné – kollégiumi nevelő

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumának pedagógusai több évtizedes pedagógusi munkájukért Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ Elismerő Oklevelét vehették át.


25 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Gémesné Székely Enikő – középiskolai tanár
Kámánné Pallagi Judit – középiskolai tanár
Kelemenné Móczár Éva – szakmai elméleti tanár



40 éve végzi oktató-nevelő munkáját:

Csenkiné Bihal Mária – szakmai gyakorlati tanár

 

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral

Pedagógusainkat köszöntöttük ünnepi műsorral