• 2019. június 12. 08:30

Pedagógus életutakat ismertek el

Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója nyitotta meg az idei pedagógusnapi ünnepséget június 7-én, pénteken, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A félegyházi gyerekek oktatásában, nevelésében élen járók munkáját Csányi József polgármester méltatta, kiemelve szerepüket, példamutatásuk és emberi értékeik fontosságát a felnövekvő generációk erényeinek megszilárdulásában.

 

A pedagógusok legnagyobb ünnepén vehették át arany, gyémánt, vas, rubin, illetve gránit oklevelüket azok a nyugdíjas kollégák, akik 50, 65, illetve 70 évvel ezelőtt szerezték első diplomájukat.


50 évvel ezelőtt szerezték első diplomájukat, ezért arany oklevelet kaptak:

Drozdik György

Pályáját 1968-ban kezdte a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnáziumban képestés nélküli nevelőkét. Majd 20 évig a Jászszentlászlói Általános Iskolában dolgozott. Időközben Kiskunhalasi járás testnevelési szakfelügyelőjeként tevékenykedett. 1989-től a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskolában tanított, ahonnan 2005. októberében ment nyugdíjba.  


Mayer Lászlóné (Makra Mária)
Tanulmányait Kiskunfélegyházán végezte. 1969-ben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ezt követően tanított a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Dolgozók Gimnáziumában és nyugdíjazásáig a Közgazdasági Szakközépiskolában. Máig aktív tagja a közösségi életnek ezen belül a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek és a Máltai Szeretetszolgálatnak.


Ónodi Lászlóné (Zalatnai Irén)
Tanulmányait Tiszakécskén és Kiskunfélegyházán végezte. 1964-ben érettségizett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán 1969-ben szerzett biológia-kémia szakos tanári diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani a Nagyszőlő-úti Külső Általános Iskolában, majd egy évvel később a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskolában egészen nyugdíjazásáig. Eközben gondozta az iskolai könyvtár állományát, volt munkaközösség-vezető és igazgató-helyettes.


65 évvel ezelőtt szerezték első diplomájukat, és ezért vas oklevelet kapnak:

Ádám Ferencné (Argat Mária)

Miután végzett a Bajai Óvónőképzőben, 1954-től vezető-óvónő lett Kisújszálláson. 1961-1966-ig Jászszentlászlón dolgozott, 1980-ig pedig Budapesten. 1980-tól a Kossuth utcai Napköziotthonos Óvodában folytatta pályáját egészen nyugdíjazásáig. 1997-ig továbbdolgozott, előbb a Kossuth, majd a Nagyszőlő úti Óvodában.


Balázs Gáborné (Mészáros Rozália)
Kiskunfélegyházán született. Iskoláit is itt végezte. 1953 és 1955 között Táska községben dolgozott. 1961-ig előbb Tiszaújfalun, majd Kunszállás-Fülöpjakabon folytatta pályáját. Dolgozott a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, majd a Kossuth Utcai Általános Iskolában. 1973-tól nyugdíjazásáig a Batthyány Lajos Általános Iskolában, ahol most gyermekei tanítanak.


Basics Istvánné (Bense Ilona)
Kiskunfélegyházán született. Tanulmányait is itt végezte. Gyakorlóéveit Lakiteleken, illetve Selymesben töltötte. A Csanyi-úti Iskolában, majd a Móra Ferenc Általános Iskolában tanított. 1973-tól a Batthyány Lajos Általános Iskolában. Nyugdíjazásáig a helyi 11-es számú iskolában dolgozott. Saját bevallása szerint nagyon nehéz, de egyúttal nagyon szép feladat volt a nagy létszámú 6-8 éves gyerekekkel dolgozni.


Pintér Bertalanné (Szanyi Borbála)
Általános iskolai tanulmányait szülővárosában Dombrádon végezte. Majd Kisvárdán szerzett az Állami Óvónőképzőben szerzett óvónői oklevelet. Dolgozott Álmosdon, Hencidán, Kismarján vezető óvónőként, majd 1958. szeptemberétől Kiskunfélegyházán kezdett el dolgozni először a Vöröshadsereg úti óvodában, majd a Dózsa György utcai Napköziotthonos Óvodában egészen nyugdíjazásáig.


Takács Ferencné (Kádár Erzsébet)
Kiskunfélegyházán született. Az általános iskola befejezése után régi álmát megvalósítandó beiratkozott a Tanítónőképzőbe, ahol 1954-ben sikeres képesítő vizsgát tett. Mint okleveles tanító az Izsáki úti külső általános iskolában, majd gyermekei születése után a Bajcsy Iskolában dolgozott. 1983-tól pedig a Platán utcai iskolában tanított nyugdíjazását követő 4 évig.


Tóth Vincéné (Csányi Erzsébet)
Kiskunfélegyházán született és itt végezte iskoláit is. Képesítését Baján szerezte meg. Tanított a Felsőgalambosi, majd a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. 1969-ben átkerült a Kossuth Lajos Általános Iskolába. Később a Batthyány Lajos Általánosba helyezték át, ahol nyugdíjba vonulásáig tanított.


Varga Jánosné (Zsibrita Luca)
1954-ben szerzett óvónői oklevelet a Kecskeméti Óvónőképzőben, majd Tiszakécskére került, onnan pedig a Dr. Holló Lajos utcai óvodához. 1966-tól a Szegedi Úti Óvodában dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig. Két gyermeke van. Óvodai hivatását a gyermekek szeretetre, jóra nevelése, oktatása jellemezte. Munkásságát többször jutalommal és kitüntetéssel ismerték el. Jelenleg boldog nagymamaként segít unokái nevelésében.


70 évvel ezelőtt szerezték első oklevelüket, ezért rubinoklevelet vehettek át:

Benczéné Makrai Olga
Tanítónői oklevelét 1949-ben szerezte a Constantinum Tanítóképzőben. Előbb Kígyóspusztán, majd a Halesz-i Általános Iskolában vezetett összevont csoportot. Ezek után a József Attila Általános Iskolához került. 1976-tól Petőfiszálláson igazgató volt. Majd a Darvas József Általános Iskolából ment nyugdíjba, mint igazgató helyettes. A tanári pálya nagyon sok jót adott neki.  


Ezt követően a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehették át a több évtizedig tartó, kiemelkedő minőségű nevelői, oktatói munkájuk elismeréseként:

Lapsánszki Ferencné
Több évtizedes munkáját felelősségtudattal, lelkiismeretesen végezte, kezdetektől fogva mélységes gyermekszeretet jellemezte. Türelme, kitartása, példaértékű. Sokat törődött a nehezebben alkalmazkodó hátrányos helyzetű óvodásokkal. A szavain csüngtek a gyerekek, akár mesélt, énekelt vagy beszélgetett velük. Kollégájával való együttműködése, közös munkája mintaértékű a nevelőtestület számára. Pedagógusi hivatását a szakmai alázat jellemezte.


Pálné Rádi Irma
1982-től 2018-ig a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tanítójaként dolgozott. Évtizedeken át nagy felelősségtudattal és a gyermekek nevelése iránt érzett felelősséggel végezte munkáját. Pályája nagy részét az 1. és a 2. osztályos tanulók között töltötte el, így több száz kisgyermek életére volt nagy hatással. Következetessége, értékrendje mindvégig megmaradt.


Vasné Sipos Edit
1987-től 2018-ig a kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskolában, majd annak jogutód tagintézményében dolgozott tanítóként. Munkáját elhivatottsággal és alapos szakmai tudással végezte. Tanítványaival a környezetismeret versenyek rendszeres szereplője volt. Kollégáival és tanítványaival való kapcsolatát az emberszeretet, a megértés és az empátia jellemezte. Lelkiismeretes, odaadó munkája elismerést váltott ki a kollégák, szülők és tanítványai körében egyaránt.


Zomboriné Kis Katalin
40 éves óvodapedagógusi pályafutása alatt odaadó gyermekszeretetét Kiskunfélegyháza több óvodájában is kamatoztathatta. Vidám, derűs egyéniségével gazdagodott a Százszorszép óvoda, Bajcsy Óvoda és nyugdíjazásáig a Móra utcai Óvoda, melynek tagóvoda vezetője volt 12 évig. Több évtizedes kiegyensúlyozott, magas színvonalú munkát látott el. Kedves mesedramatizálásaival gyakran színesítette városunk programjait. Hivatásszeretete mindig átlendítette minden nehézségen.


Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptak, illetve 40 éves jubileumi évfordulójuk alkalmából Elismerő Oklevélben is részesültek:

Fodorné Bori Aranka
1979-ben kezdett tanítani a Gátéri Általános Iskolában. A strukturális változások ellenére is hű maradt intézményéhez. Munkáját a pedagógusi elhivatottság, a gyermekek iránt érzett szeretet és a minőségi tanításra való törekvés jellemezte. A pedagógus pályán eltöltött 40 év szolgálati idő elteltével, 2019. januárjában kérte nyugállományba vonulását.


Kolláth Jánosné
Főiskola után a Bajcsy Zsilinszky utcai óvodában kezdte pályafutását. Ezután került a Bankfalui Óvodába, ahol a tagintézmény-vezetői feladatokat is ellátta. A gyerekeket legjobb tudása szerint nevelte, fejlesztette, segítette a szülőket a nevelési problémáik megoldásában. Vezetőként megfelelő határozottsággal, magabiztossággal, céltudatossággal irányította, szervezte az óvodával kapcsolatos teendőit. A pedagóguspálya és a gyerekek iránti elhivatottsága példaértékű.


Riskó Eszter
Kiváló szakmai tudással, hozzáértéssel, nagy gyermekszeretettel végezte óvodai nevelő munkáját. A környezet megismerésére nevelés és a környezetvédelem kiemelt nevelési területe. Élen jár a korszerű nevelési módszerek kipróbálásában, bevezetésében. Nagy szerepet vállalt a kompetencia alapú óvodai programcsomag kipróbálásában. Az óvoda vezetése és nevelőtestülete segítőkészségét, emberi példamutató magatartását mindig nagyra becsülte.


Tajti Gáborné
Munkáját a kezdetektől fogva mélységes gyermekszeretet jellemezte. A megszerzett ismereteit igyekezett minél inkább a gyakorlatba ültetni és kamatoztatni. Javaslatait mindig a segíteni akarás, és a pedagógiai kreativitás motiválta. Generációk nőttek fel a kezei között. A szakmai fejlődés mindig fontos volt számára. Humorral átszőtt következetes nevelés jellemzi munkáját, gyermekszeretetével és nagyfokú toleranciájával segíti a gyermekek fejlődését.


25 éves oktató-nevelő munkáját ismerték el Besze Józsefnének
A KÖZGÉ tanulójaként szerette meg szakmáját, és indult a nagybetűs életbe. Huszonöt éve végzi csendben, észrevétlenül munkáját, jelenleg munkaügyi dolgainkért felel. Munkáját a precizitás, diszkréció, szakmája iránti alázat, végtelen teherbírás, közössége önzetlen szolgálata jellemzi.


Pályájuk jubileumi évfordulója kapcsán pedagógusi munkájukért Elismerő Oklevelet vehettek át:

Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda
Feketéné László Krisztina
és Szabó Sándorné óvodapedagógus (25 éve végzi oktató-nevelő munkáját)

Feketéné Sallai Katalin, Marton Rozália Erzsébet, Rádi Kornélia és Timafalvi Lászlóné óvodapedagógusok (30 éve dolgoznak a pályán)

Bak Zsolt Károlyné óvodapedagógus (35 éve gyakorolja hivatását)


Gátéri Liget Óvoda

Gulyásné Vida Gyöngyi óvodapedagógus, intézményvezető (30 éves oktató-nevelő munkájáért)


Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunfélegyházi Tagintézménye:

Faltumné Varga Gyöngyi gyógypedagógus (35 éves oktató-nevelő munkájáért)


Bugaci Rigó József Általános Iskola

Szűcs Tibor
általános iskolai tanár (25 éve végzi oktató-nevelő munkáját)

Székely Gyuláné tanító (40 éve dolgozik pedagógusként)


Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola

Lőrincz Hajnalka
általános iskolai tanár, intézményvezető-helyettes (30 éves oktató-nevelő munkájáért)


Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium

Vas Tibor
gimnáziumi tanár (25 éve végzi oktató-nevelő munkáját)  

Feketéné László Gabriella, Kiss Andrea
és Miklósné Hideg Zsuzsanna tanítók, valamint Petyovszkiné Kovács Margit általános iskolai tanár, tagintézmény-vezető (30 éve dolgoznak a pályán)

Nagy János Zoltánné általános iskolai tanár (35 éve végzi oktató-nevelő munkáját)


Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Vass Viktória Csilla
általános iskolai tanár (25 éve végzi oktató-nevelő munkáját)

Csankovszki Márta és Nagy Sándor Zoltánné tanítók (30 éves pedagógus pályájuk elismeréseként)

Takó Lajos ütőhangszeres tanár (35 éve van a pályán)


Darvas Általános Iskola

Csergőné Kertész Hermina
általános iskolai tanár és Fazekasné Patyi Éva tanító (25 éve végzik oktató-nevelő munkájukat)

Makra Mónika tanító (30 éve van a pedagógus pályán)

Hatvani Erzsébet fejlesztőpedagógus (40 éve végzi oktató-nevelő munkáját)


Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola

Bán Anita
és Lakihegyiné Bakró Mónika tanítók (25 éve végzik oktató-nevelő munkájukat)

Madácsiné Kapus Erika és Terbéné Berki Eszter általános iskolai tanár (35 éve dolgoznak a pedagógus pályán)


Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI

Luchmann Gáborné Sinkó Ildikó
gyógypedagógus (35 éve van a pályán)


Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye

Mester Mónika
és Récziné Kutasi Hajnalka tanítók (25 éve dolgoznak pedagógusként)

Lajkóné Solymosi Marianna – általános iskolai tanár (30 éve van a pályán)


Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Pap Éva Margit
középiskolai tanár (40 éves oktató-nevelő munkájáért)


Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

Kis-Czakó Annamária
és Szabó Ildikó középiskolai tanárok (25 éves pedagógus pályafutásuk elismeréseként)

Nagy Zsolt középiskolai tanár (30 éve végzi oktató-nevelő munkáját)

Galántai Gabriella középiskolai tanár (35 éve pedagógus)

Kocsis Géza középiskolai tanár (40 éve van a pályán)


Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Benséné Szabó Ágota
középiskolai tanár, Boda Zoltán szakoktató, Csergő József, Pethő Károly és Vargáné Fekete Judit középiskolai tanárok (25 éves oktató-nevelő munkájuk elismeréseként)

Berecz Mária kollégiumi nevelő, Csabai Csaba gyakorlati oktatásvezető, Endre Zsófia, Galgovszki Lajos és Szépe Ferencné középiskolai tanárok (30 éve dolgoznak pedagógusként)

Dányi Judit középiskolai tanár (35 éve van a pályán)

Rigó Rozália középiskolai tanár (40 éve végzi oktató-nevelő munkáját)


Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye

Buri Gábor Sándor
gyakorlati oktatásvezető, Kiss Gábor István és Kovács József középiskolai tanárok (25 éves pedagógus munkájuk elismeréseként)  

Mindszenti László középiskolai tanár (45 éve tevékenykedik pedagógusként)


Fotók: Fábián Adrienn
 

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el

Pedagógus életutakat ismertek el