• 2019. május 15. 17:30

Pályázati kiírás Huszka József emléktáblájára

2007-ben Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata díszpolgárává választotta Huszka Józsefet, a város szülöttét. A legutóbbi települési utcanév revízió során 2017. május 25-én a 101/2017-es határozattal a dr. Holló és a Pázmány utcák kezdeténél lévő teresedés Huszka József nevét vette fel.
Pályázati kiírás Huszka József emléktáblájára

 

Huszka József jajztanár, néprajzkutató, műgyűjtő

A Huszka József Hagyományőrző Egyesület pályázatot ír ki az ezen a területen lévő – jelenleg pedagógiai célú – középület falán emléktábla elhelyezésére. A felület mérete kb. 5x12 m. Az emléktáblának tükröznie kell a névadó életútját, annak főbb elemeit illetve meg kell jelenítenie az alábbi kötelező elemeket:

  • minimális vízszintes méret 1200 mm, függőleges mérete a tartalom arányában a pályázó által lesz méretezve
  • alapanyaga réz, bronz vagy nemes kő, ezek kombinációja
  • Huszka József mellkép portréja dombormű formájában
  • az alábbi életmű ismertető szöveg:


Huszka József
1854 – 1934

Rajztanár, néprajzkutató, műgyűjtő. Munkásságának eredményeként ősi templomaink és freskóik maradtak fenn, gyűjtő munkájának eredménye a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteménye.

Élete fő alkotása a Magyar Turáni Ornamentika Története. 2007 óta városunk díszpolgára.

Az emléktábla feletti szabad homlokzati felületre falfestmény készül. A festménynek tükröznie kell Huszka József életútját, így vagy valamely általa gyűjtött népi motívumot, erdélyi freskót, stb. kell megjelenítenie és az emléktáblával egységes tartalmi kapcsolatban kell állnia.

A pályamunkának a terv papír vagy digitális alapú látványán kívül tartalmaznia kell a felhasznált anyagok pontos megjelölését, részletrajzokat, különösen a portré és a falfestmény tekintetében. Amennyiben a pályázatra tervet benyújtó vállalja a megvalósítást – részben vagy egészben – a pályaműhöz csatoltan adja meg a fizikai megvalósítás becsült bekerülési költségeit, bruttó összegben.

A leadás módja: Papíralapon az egyesület postacímére: 6100 Kiskunfélegyháza, Esze Tamás u. 1. vagy e-levélben: ijasz1971@gmail.com


Határidők:

  • a pályamunkák beadási határideje 2019. május 31.
  • az elbírálás határideje 2019. június 31.
  • a kivitelezés tervezett befejezési határideje az emléktábla tekintetében 2019. október 31., kihelyezés és a freskó elkészítése az épület rekonstrukciója után
  • felavatás: az épület rekonstrukciójának elkészülése után, 2020-21-ben


A beérkezett pályaművekből kiállítási anyag készül, amit a látogatók véleményezhetnek és ez a vélemény a végső kiválasztásba is bele fog számítani.


A bíráló bizottság tagjai:

  • Rosta Ferenc alpolgármester, volt gimnáziumi igazgató, tanár
  • Gulyás László vándormuzsikus, Huszka József HSE egyesületi tag
  • Rátkai Zsuzsanna festőművész
  • Szecskó Péter grafikusművész, illusztrátor
  • Nyers Csaba szakács, rézdomborító, a Magyar Turáni Ornamentika Történetének reprint kiadója


A győztes pályaművet a zsűri ítélete alapján a HJHS Egyesület netto 100 ezer forint jutalommal díjazza,amit a hatályos adóügyi jogszabályoknak megfelelően juttat a győztesnek.
 

               Németh László         Makány Mátyás           Kollár László
                       elnök                        alelnök                        titkár