• 2019. június 4. 07:30

Munkálni nagyban, munkálni kicsiben - videóval

Kilencvenöt éve önálló település Gátér

Június 1-jén, a szombati falunapon ünnepelték Gátér község önállóvá válásának kilencvenötödik évfordulóját. A szórakoztató programok mellett méltó ünnepségen emlékeztek meg a jeles évfordulóról.

Bár az emberi élet és munkálkodás nyomait az avarkori leletek is bizonyítják ezen az alföldi pusztán, önálló közigazgatással rendelkező településsé csak 1924. május elsején válhatott - számolt be a baon.hu. Addig a történelem viharai, a környékbeli nagybirtokosok és városok hatalmi igényei szerint ide-oda csatolták ezt a pusztát. Azért ragaszkodott hozzá mindenki, mert az alföldi kereskedelmi és közlekedési útvonalak egyik csomópontját jelentette. A vasútállomással szembeni egykori csárda, vásári útvonal, postakocsi útvonal kereszteződésében állt, lóváltó állomás is volt. A történelem szerint Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István is bérelte egy ideig. Közeledési előnyeit a mai napig megőrizte a község, hiszen vasúton is, közúton is könnyen megközelíthető – fogalmazott köszöntőjében Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester asszony.

– Az ünnep az élet egyik legfontosabb eseménye. Az ünnepek okot adnak arra, hogy újra meg újra a történelem mérlegére tegyük döntéseinket, tetteink időtállóságát, érvényességét. Hiszen az ünnep, a jelen csak a múltbeli gyökerekbe kapaszkodva jelent valódi értéket. A mi felelősségünk, hogy ne pusztán hálásak legyünk, hanem őrizzük, óvjuk és továbbfejlesszük, gyarapítsuk az ősök által megteremtett értékeket – hangsúlyozta a településvezető.

– Meg kell látnunk a lehetőségeket, és türelemmel, lépésről-lépésre meg kell valósítanunk a jó terveket. Ez folyamatos küzdelem ugyan, de megéri, hiszen nem kisebb a cél, mint a saját községünk, legszűkebb közösségünk talpon maradása, fejlődése – tette hozzá a polgármester asszony, aki arról is beszámolt, hogy a falu önállóvá válása mellett arra az öt évvel ezelőtti dátumra is emlékeznek, amikor testvértelepülési szerződés kötöttek a vajdasági Martonossal. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a szombati falunapon a martonosi kézimunka szakkör tagjainak alkotásaiból.

Összetartó közösség a gátéri

Hatalmas változás és fejlődés szemtanúi lehettek az itt élők és a településen áthaladók az elmúlt esztendőkben. A faluban ugyanis számos fejlesztés valósult meg. Így megújult többek között a faluház, a községháza, a ravatalozó, új egészségház létesült, villanyt vezettek a sportpályára, vizet a játszótérre. Pályázat útján egy új gépjárművel is gyarapodott a tanyagondnoki szolgálat. A fejlesztések mellett gazdálkodásba is kezdett az önkormányzat, tízhektáros területen a közmunkaprogram keretében termelik meg a községi konyhára való zöldségeket. A munkálatokhoz számos kertészeti eszközt és gépet vásároltak. Gátéron mindig komoly figyelmet fordítottak a közösség összetartására. A hagyományos rendezvények mellett elindult a gátéri népfőiskola és a helyiek közösen hozták létre a község hosszútávú fejlesztési stratégiáját.

Fotó: Vajda Piroska - Petőfi Népe