• 2018. december 5. 10:00

Kezdhetjük a madáretetést!

Újra „hűvös szelek járnak, s nagy bánata van a cinege madárnak” – főleg akkor, ha hideg reggelen a madáretetőt üresen találja. Tél kezdetén sokan felteszik az ilyenkor aktuális kérdéseket a madáretetéssel kapcsolatban. Nézzük a leggyakoribbakat.
Kezdhetjük a madáretetést!

 

Mikor kezdjük a madarak etetését?

December elején már el lehet kezdeni, de legalábbis amikor az idő már igazán téliesre változik, azaz erősen zúzmarásak a növények, ónos eső borítja be a fák ágait, törzseit, vagy leesett az első hó. Fontos szabály, ha elkezdtük az etetést, akkor azt folyamatosan végezzük a tél végéig! Enyhébb napokon kevesebbet, hideg napokon többet szórjunk az etetőbe. Az is fontos, hogy reggel mindig legyen eleség a madáretetőben, mert a hideg éjszaka nagyon lezsarolja a madárkák kis testét. Az itatásról pedig télen se feledkezzünk meg, mert az ilyenkor is legalább annyira fontos, mint nyáron.


Széncinege


Mivel etessünk?

Legegyszerűbb, ha napraforgót adunk, de ha az nincs, akkor lehet tökmagot, diót, sótlan és nem füstölt szalonnát, faggyút, vajat, túrót, zsiradékot vagy nyers húst is. A rigóféléknek apróra vágott almát, körtét, bodzabogyót, csipkebogyót, berkenyét, szőlőt vagy főtt zöldségféléket. Ne etessünk kenyeret, kiflit, kalácsot, morzsát és egyéb, lisztből készült ételeket, füstölt- és fűszeres húsokat, mert gyomor- és bélgyulladást kaphatnak a madarak!


Van-e verébmentes etető?

Nincs, de nem is baj, mivel „a veréb is madár” szokták mondani és ez így is van. Szaporodási időszakban ők is rengeteg kártékony rovart fogyasztanak. Ne haragudjunk hát rájuk, ha télen ott dölyfösködnek az etetőben. Az alulról nyíló etetőket nem nagyon szeretik, ezért ilyeneket érdemes alkalmazni, aki nagyon nem szeretne verebet etetni.


Veréb


Milyen madár zsákmányolja a kis tollasokat?

Leginkább a karvaly (ritkábban héja), amely ragadozó madár. Neki az a szerepe a természetben, hogy a gyengéket kiválogassa és ezáltal az énekes madarak állományát életerősen fenntartsa.


Karvaly


Díszes madársereget figyelhetünk meg etetőnkön, ha betartjuk az etetés alapszabályait és a macskamentességet is próbáljuk biztosítani. Széncinegék, kék cinegék, esetleg barátcinegék, zöldikék, tengelicek, erdei- és fenyőpintyek, mezei- és házi verebek, harkályok, valamint parkok, erdők közelében csuszkák, őszapók, meggyvágók, vörösbegyek lehetnek a vendégeink. A földre szórt eleség között a magevők mellett a fekete rigók, fenyőrigók és gerlék szoktak kutatni.

Szöveg és fotók: Kovács Sándor, természetvédelmi őr, Kiskunsági Nemzeti Park