• 2019. január 7. 08:00

Januárban újra Nyugdíjas akták

Minden előzetes várakozást felülmúló siker övezi a Nyugdíjas akták című ízig-vérig félegyházi produkciót. 2019-ben újabb, tíz állomásból álló turné vár a rendkívül lelkes amatőr csapatra, hogy további emberek szemét nyithassák fel a trükkös csalók alattomos módszereire. Elsőként január 8-án, kedden 17 órára várják a közönséget Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központba.

 

A bűnmegelőzési céllal íródott szövegkönyvet dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagy állította színpadra. A tanulságos előadás célja, hogy érzékeltesse a főként idős emberekre specializálódott trükkös csalók módszereit, és felhívja a nyugdíjasok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyre. Teszi mindezt kortárs amatőr szereplők bevonásával, ami még hitelesebbé és szerethetőbbé teszi a produkciót. Vélhetően ez a nagy siker egyik záloga. Az előadáson közreműködnek többek között a félegyházi citerazenekar tagjai és a Kunplastos kánkános nagyik.

Már eddig is számos helyszínen mutatták be a darabot, de a sikerszéria most – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács jóvoltából – tovább folytatódhat, ugyanis újabb 10 alkalomra kapott lehetőséget a lelkes csapat, hogy az előadást bemutathassák az ország különböző pontjain. Az évadot Kiskunfélegyházán nyitják meg 2019. január 8-án, 17. 00 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Központban, ahová szeretettel várják a nemcsak nyugdíjas korú nézőket – mondta el Horváth-Rekedt Gréta.

A darab a jóhiszemű nyugdíjasok mellett bárki számára tanulságos és szórakoztató. Ráadásul a szövegkönyv a rendőri munka során tapasztalt valós eseményekből indul ki, és a humor eszközeivel dolgoz fel tipikus eseteket.

Például amikor magukat hivatali embernek kiadva, vagy akár rosszullétet színlelve próbálják becsapni a bűnözők az idős, jóindulatú, ámde hiszékeny embereket. Ismerős a sztori? Vagy sosem hallott még ilyesmiről? Mindegy! Az előadáson a helye!



 

Januárban újra Nyugdíjas akták

Januárban újra Nyugdíjas akták

Januárban újra Nyugdíjas akták

Januárban újra Nyugdíjas akták

Januárban újra Nyugdíjas akták