• 2018. augusztus 14. 14:30

I. Túri Fullánkok Nemzetközi Vízilabda Fesztivál

Két csapattal vett részt az ötnapos I. Túri Fullánkok Nemzetközi Vízilabda Fesztiválon a DMTK-KVSE AQUASPORT SE kiskunfélegyházi vízilabda szakosztálya, A verseny teljes költségét az egyesület fizette. A fesztiválra 26 csapat nevezett, a magyarokon kívül ukrán, horvát és román fiatalok vettek részt.

A 2004-2005-ös csapat három győzelem és három vereség után a 8. helyet, a 2006 és utána születettek pedig három győzelem és négy vereség után a 10. helyet szerezték meg az igen erős mezőnyben. Különdíjat kapott a félegyházi Farkas Levi (Dudi) aki a torna legfiatalabb játékosa (6 éves).

A 2006-os születésűek tornacsapatába bekerült a válogatott Vadkerti-Tóth Ádám, aki 24 lövésével a legtöbb gólt szerezte. A fiatalabbak a strandon, az idősebbek a Hercegasszony kastély előtt a nyílt vízben, a Körös holtágban játszották a mérkőzéseiket.

A fesztivál első napján Kósz Zoltán Olimpiai Bajnok, a Szolnoki Dózsa csapatának kapusedzője és a KÓPÉ UVSE szakmai igazgatója tartott előadást: A Háló őrzői – kapusképzés és edzés szakmai szemmel címmel.

A második napon Kásás Zoltán Világ- és Európa Bajnok, többszörös Bajnokok Ligája győztes sportoló tartott szárazon és vízben is előadást. Témája a vízilabdázás alapjain túl a láb megfelelő használata, a labdakezelés, blokkolás és lóbálás helyes kivitelezése, a center és bekk helyes játéka volt.

A harmadik napon Czene Attila Olimpiai Bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport vezetője tartott előadást.

A negyedik napon ifj. Cseh Sándor Bajnokok Ligája és LEN-szuperkupa aranyérmes, valamint többszörös Magyar Bajnok- és Kupagyőztes Szolnoki Dózsa edzője beszélt az utánpótlástól a felnőtt csapatig.

Az utolsó napon Kiss Gábor Olimpiai Bajnokkal vízilabdázhattak a kiskunfélegyházi gyerekek.

Hatalmas siker volt az edzők-játékvezetők gálamérkőzés.

A fesztiválon Sziráki Zsófia sportvitalitás-vezető dietetikus, Kalló Barbara, a Magyar Antidopping Csoport vezető doppingellenőre, Locskai József Attila, a Szentesi Vízilabda Klub erőnléti edzője is hasznos tanácsokkal látta el a fiatal vízilabdásokat, akik minden előadáson teljes létszámmal képviselték Kiskunfélegyházát.

A torna végével befejeződött a 2017-18-as vízilabda idény.

A félegyházi csapat: Rekedt-Nagy Dóra, Vadkerti-Tóth Ádám, Terjék Ádám, Szarka Gréta, Szabó Benedek, Pozsár Dániel, Pozsár Bence, Pozsár Dávid, Nikula Kitti, Móczár Bálint, Kormányos Ágnes, Kis Martin, Flóring Balázs, Ficsór Gábor, Cseszkó Tamás, Kecső Dóra, Kecső Máté, Kecső Bence, Németh Koppány, Farkas Levente (Dudi), Horgos Márk, Horgos László, Nagy Marcell.

Edzők: Oláh Viktória, Benkő Laura és Görög Imre. 