• 2019. január 4. 15:00

Gyászol a szomszédvár médiája

"Egy hete reménykedtünk, imádkoztunk, hitetlenkedtünk és bíztunk a csodában. Csütörtök este azonban kiderült, feladta a harcot, Lotti már sohasem ébred fel a kómából. Kobold Loretta, a Kecskeméti Médiacentrum szeretett munkatársa idén lett volna 24 éves" - írta kollégájukra emlékezve a hiros.hu.
Gyászol a szomszédvár médiája

 

Fotó: hiros.hu - Lotti december 10-én, névnapján, a kollégáktól kapott ajándékaival

"Lotti karácsony után került a kecskeméti kórházba.
Aznap egy kollégánk még meglátogatta. Bár nagyon gyenge volt, ekkor még nem tűnt ekkorának a baj. Írt a szerkesztőségi chat csoportba, mindenki sajnálta, hogy rosszul van, de fel sem merült bennünk, hogy ünnepek után ne libbenjen be piros rúzzsal és széles mosollyal az arcán.

Tegnap azonban minden remény elszállt. Lotti szervezete feladta a harcot, délután leállt a szíve. Családja közölte velünk a felfoghatatlant.

És most itt a helye. Az üres asztala. A széke. Ahova lehuppant, miután mindenkinek dobott egy vidám mosolyt. Reggel indulásképp, aztán napközben, a leghúzósabb pillanatokban is. Elviharzott, visszatért, akármilyen fáradt volt, mindig mosolygott. Színes volt a lénye, sokunk számára felfoghatatlan is az a mesevilág, amiben élt. Unikornisok, tündérek, hercegnők… Miki egér. Egy tündérkirálykisasszony volt, nyílt és őszinte, hatalmas, csillámló szívvel. És pont ettől volt annyira hiteles, és mindenki számára szerethető. És ezért nem akarjuk elhinni, hogy nem kukkant be az ajtón piros rúzzsal, széles mosollyal. Pedig már nem fog. Soha többé.

Belépett egy másik ajtón, de ahol most van, ott egyelőre nem mosolyog. Mert sajnálja azokat, akiket itt hagyott. Aztán, amikor mindenki feldolgozta a feldolgozhatatlant idelent, és az emlékből, a közösen megélt élményekből táplálkozva újra mosolyogni tud, amikor Lottira gondol, na, akkor odafent ő is újra csillogni fog. És mindenki boldog lesz majd körülötte. És boldog lesz majd idelent, örül annak, hogy abban a kevés közös időben legalább megadatott, hogy ismerhette sugárzó lényét, az általa szórt csillámporból kapott valamennyit.

De most még nagyon fáj."


A Félegyházi Közlöny szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki családjának és a kecskeméti újságíró kollégáknak.