• 2019. április 15. 07:30

Fejlődő Móraváros: pormentes utak, bölcsőde és birkózócsarnok

A Móravárosban indultak el idén a városi útépítések. A városrészt érintő beruházásokat a kivitelező néhány nap alatt el is végezte, így mostanra az utolsó földes útszakasz is aszfaltburkolatot kapott a városrészben – számolt be dr. Réczi László, a körzet önkormányzati képviselője.

– A megvalósult fejlesztések nyomán összekötöttük a teniszpálya mögötti új utat és a Szeder utca közötti útszakaszt. Ezzel lehetővé vált, hogy a Bikahegy felől is por- és sármentesen lehessen megközelíteni a Móravárost. Burkolatot kapott a Szeder utca, és megépült a Móraváros legelhanyagoltabb útszakasza is, a Lugas és Platán utcák között. Miután tavaly nyáron megtörtént a Nefelejcs utca teljes felújítása és újraaszfaltozása, a jövő feladatai között már olyan munkák szerepelnek, mint a Szőlő utca rendbetétele, vagy a garázssor újraaszfaltozása.

Még ebben az évben önkormányzati forrásból újul meg a városrész mindkét játszótere, több mint 10 millió forint összértékben. Ennek keretében a régi játszóelemek megszépülnek, újakkal bővülnek, és a növényzetet is felújítják. Mindemellett készülnek a leendő móravárosi bölcsőde tervei, és egy nyertes pályázat alapján új birkózócsarnok fog épülni a Honvéd pályán. Így a Platán utcai általános iskolából méltó helyre költözhet a nagymúltú, sok gyermeket megmozgató sportág – foglalta össze a városrész jövőképét az önkormányzati képviselő.

Réczi László hozzátette: a körzet lakói közül többek keresték meg személyesen vagy telefonon, hogy kifejezzék köszönetüket és elismerésüket azért a fejlődésért, ami az elmúlt évek városi beruházásai nyomán jellemzik a Móravárost. 

Fotó: Fantoly Márton