• 2018. március 9. 13:30

Digitális témanap a Dózsa iskolában

„Jelenben a jövő csodáival!”

Általános felismerés, hogy a mai digitális nemzedéket, a Z és alfa generációt másképp kell megszólítani az élet minden területén, magától értetődő módon az oktatásban is. A tanulás folyamatát illetően az a legizgalmasabb kérdés, hogyan lehet az iskolában olyan környezetet teremteni, amelyben a diákok érdeklődésének fenntartásával a tanulás hatékonyabban tud megvalósulni.

 

A digitális kultúra egyre nagyobb térnyerése fokozatosan lazítja a hagyományos tanítási kereteket, és új szemléletet indít el az oktatásban. A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola már évekkel ezelőtt digitális témahetek szervezésével, szakköri kínálatának ilyen irányú bővítésével, informatikai eszköztárának folyamatos fejlesztésével csatlakozott a szemléleti átalakulás folyamatához. Ennek részeként és az EFOP-3.2.5. pályaorientációs pályázat támogatásának köszönhetően valósulhatott meg az a digitális témanap, amelyet az intézmény március 6-án rendezett tanítványainak és az iskola iránt érdeklődő óvodásoknak.

Délelőtt a felsősök, délután az alsósok, este az első iskolaváró foglalkozáson az ovisok ismerkedhettek a „jelenben a jövő csodáival”. A legtöbb bemutatónak az aula adott helyet, ahol a gyerekek informatika- és robotika-szakkörös társaik segítségével próbálhatták ki a digitális világ eszközeinek használatát. A 6 fős csoportok minden tagja megtapasztalhatta az új technikákkal nyíló lehetőségeket: használták a 3D tollat, a 3D nyomtatót, a tárgyszkennert, robotokat programoztak és irányítottak, digitális mikroszkópon vizsgáltak metszeteket (és udvarról behozott havat), és láthattak folyékonynitrogén-bemutatót is. A hét állomás közül az egyik legnépszerűbbnek az új tábla bizonyult a tabletekhez hasonló érintőképernyős felületével és a játékos tanulás végtelen lehetőségeit nyújtó programjaival. Az óvodások számára szervezett foglalkozás este kibővült egy interaktívtábla-bemutatóval a leendő első osztályosok egyik termében.

A rendezvény egy programja a város felé is nyitott volt: kora délután a Freedee Printing Solutions szakembere tartott szakmai előadást A 3D nyomtatás jelene és jövője címmel felnőtt érdeklődőknek.

A rendhagyó délelőtti és délutáni órák sikere azonnal mérhető volt: érzékelni lehetett a működés zavartalanságában, az érdeklődő tekintetekben, az elmélyült tevékenykedésben, illetve annak a megtapasztalásában, hogy újszerű tanulási környezetben élményszerűvé válhat a tanulás.     

Terbe Ákosné igazgató
Gyenes Attila, a szakmai nap koordinátora
 

 

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában

Digitális témanap a Dózsa iskolában