• 2018. február 22. 10:30

Az óvodások úszásoktatására vállalkoztak

Az óvodások úszástanítására kezdődött program február 21-én, a Félegyházi Termál és Parkfürdőben. A Jogging Plus Szuperinfó Futóklub úszó szakosztálya elindította az ovis úszásoktatást, amely a félegyházi önkormányzat támogatását is élvezi. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeknek, illetve szüleiknek alkalmanként mindössze 150 forintba kerül az uszoda használata, miközben az úszóedzők segítségével megbarátkoznak a vízzel, megtanulják a legfontosabb úszásnemeket. Ennek birtokában pedig már a nyár folyamán is biztonságosabban nyaralhatnak a vízpartokon, a legtehetségesebbek pedig a helyi egyesületekben is kipróbálhatják képességeiket.

A program elindításakor Balla László alpolgármester elmondta, hogy végre megvalósul egy olyan kezdeményezés, amely a félegyházi úszó- és vízilabda egyesület utánpótlásneveléséhez is hozzájárulhat. Ami ennél is fontosabb, hogy a gyerekek megbarátkoznak a vízzel, megtanulnak úszni. Az önkormányzat ezt a munkát azzal tudja segíteni, hogy az uszodában rendszeres időpontot biztosít az oktatásra, és mindezért minimális költségtérítést kér.

Németh László, a sportegyesület vezetője azt hangsúlyozata, hogy az a céljuk, hogy minden óvodás úgy kezdje meg iskolai tanulmányait, hogy már tud úszni. Ennek érdekében - elsősorban a nagycsoportosoknak - hetente szerdán és csütörtökön tartanak foglalkozásokat felkészült oktatókkal, edzőkkel.

s. r.