• 2018. december 4. 10:00

Az élet árnyékos oldalán – Erőszak a családban

Karácsony közeledtével sok szó esik a meghitt, vidám családi összejövetelekről. Alábbi riportunkban egy súlyos társadalmi problémát feszegetünk, az élet sötét oldalába nyitva résnyi betekintést. Mert vannak, akiknek a családon belüli erőszak, a szexuális bántalmazás (is) a mindennapok része.
 Az élet árnyékos oldalán – Erőszak a családban

 

Fotó: illusztráció - Europress

Mit is jelent a szexuális bántalmazás?

A szexuális abúzus olyan cselekvés, vagy tevékenység, ahol valamilyen szexuális tartalom jelenik meg egy felnőtt vagy idősebb személy, és a nála fiatalabb, gyengébb, kisebb gyerek között. Ez lehet egy simogatás, fogdosás, de akár maga a szexuális kontaktus is.

A gyermekkori szexuális bántalmazás legfájdalmasabb következménye nem a fizikai fájdalom, nem a fogdosás, még csak nem is az aktus. Sokkal inkább az, hogy a bántalmazott magára marad a titokkal. A gyerekek szexuális zaklatása, bántalmazása esetében ugyanis gyakori, hogy nincsenek bizonyítékok, szemtanúk. A gyerek beszámolója alapján pedig nagyon nehéz, bár nem lehetetlen a bizonyítás – mutatott rá Szappanos Tünde gyermekpszichológus.


Kik lehetnek elkövetők és kik lehetnek veszélyeztettek?

Sinkó Melinda iskolaorvos véleménye szerint a szexuális abúzusok elszenvedői nemcsak a szociális periférián élő, aluliskolázott rétegből kerülnek ki, hanem a hétköznapi, társadalmilag elismert, „normál” családoknál is fellelhetők, vagyis egyetlen társadalmi réteg sem mentes a jelenségtől. Bármely korú, nemű gyermek válhat abúzus áldozatává. Azonban a legnagyobb veszélyben a 4-11 éves kislányok vannak. A szexuális visszaélések lehetnek sorozatosan ismétlődők, de megtörténhet egyetlen alkalommal is. Sajnos, az előbbi a gyakoribb. Az elkövetők olyan dolgot tesznek, amit a társadalom elítél, de pszichiátriai szempontból általában nem tekinthetők betegnek. Mind férfiak, mind nők lehetnek abuzálók, de a túlnyomó többség heteroszexuális férfi. Az elkövetők általában nem az idegenek, a pedofilok, a gonosz „mutogatós bácsik” a sötét utcákról, hanem az esetek nagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat bizalmi kapcsolatban áll. A tettük pedig nem csak – vagy nem is elsősorban – a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze. A tettesek nem a nemi vágyuk kielégítésére használják ki a gyerekeket, – szóval nem a klasszikus értelemben vett pedofilokról van szó – hanem az agressziójuk, a birtoklási vágyuk, a felsőbbrendűségük kiéléséről beszélhetünk.

Szappanos Tünde szerint a bántást elszenvedő gyerekek nagy része csak a szeretetre vágyik a felnőttektől, legyen is az bármi. Vagyis nem tudnak különbséget tenni sok esetben a „jó” és „rossz” érintés között. Sajnos rengeteg olyan család vesz bennünket körül, akiknél a családon belüli erőszak mindennapos. Az ebben a szituációban elő gyerekek fel sem ismerik a rájuk leselkedő veszélyeket, mert ebben nőnek fel, ebben szocializálódnak, ez válik számukra megszokottá, természetessé.


A trauma egy életre szól

A családterapeuta hangsúlyozza: az ilyen jellegű trauma a bántalmazottat egész életében elkíséri. Felnőttkorban sokszor erősen szoronganak, gyakran pánikbetegséggel, pszichoszomatikus zavarokkal, alkohol- vagy drogfüggőséggel, fóbiákkal küzdenek. Enyhébb esetekben önértékelési problémáik vannak, magukat bűnösnek, selejtnek, rossznak, a testüket értéktelennek élik meg, és ez az intim, baráti, partner és szülő-gyerek kapcsolataikra is rányomja a bélyegét. Gyakorta elszigeteltnek, magányosnak érzik magukat, olyannak, akikhez nem lehet elég közel menni, mert akkor kiderül róluk, hogy milyen „mocskosak”. Előfordul, hogy úgynevezett emlékbetörést élnek át, amikor a traumatikus eseményt szinte az eredetivel azonos érzelmi intenzitással élik meg újra és újra, nem úgy, mint egy másik – akár rossz vagy szomorú – emléket. Ennek a traumának az emléke ugyanis nem szelídül meg az idővel. Rémálmokban, de éber állapotban is előhívhatják egyes emlékeztető elemek, például színek, fények, szagok, testhelyzetek. Nagyon sokan magukra maradnak ezzel a teherrel, még a házastársuknak, közeli családjuknak sem beszélnek arról, hogy mi történt velük. Aki pedig magában tartja, még magányosabbnak érzi magát.


Az élet írta történetek

Négy bátor, felnőtt nő elmesélte lapunknak az életük és bántalmazásuk történetét. Ezzel is rámutatva a felnőttek, a környezet elháríthatatlan felelősségére.


Katalin értelmiségi szülei már korán elváltak az apa alkoholizmusa miatt. Pár évvel később édesanyja összeismerkedett egy férfivel, aki az anya távollétében több alkalommal megfélemlítette a lányt, letépte a ruháját, illetlen dolgokat kért és tett vele. Amikor Katalin ezeket a rendszeres eseteket feltárta az édesanyjának, annak hárításával szembesült. Védelem nélkül, magára maradt érzelmileg és testileg is. Felnőtt korában sem volt képes olyan párkapcsolatot kialakítani, amiben ne szenvedett volna el bántalmazást. Egyik kapcsolatából egy gyermek is született, akit állami gondozásba adott. Végül az alkohol rabja lett. Nem segített a pszichiátriai intézményben kapott kezelés sem: onnan kikerülve megalázó módon kocsmákban, közterületen árulta testét. Jelenleg büntetésvégrehajtási intézményben él Katalin. Ez számára azt jelenti, hogy van fedél a feje fölött, nem bántja senki, van mit ennie, lehetősége van a rendszeres tisztálkodásra. Úgy érzi nincs motivációja, sem ereje arra, hogy az intézményből kiszabadulva „normális” életet éljen.


Éva is évtizedes sérelmeket hordoz a mai napig. Az anyja többműszakos rendben dolgozott, alkoholista férje – aki sem őt, sem a gyermekét nem kímélte mámorában – ezt nehezen viselte. Éva nem mert segítséget kérni az iskolában, mert szégyellte az otthoni viszonyokat. Megaláztatásainak mélypontja akkor érkezett el, amikor az anya egy újabb bántalmazást követően kórházba került, az apa pedig egy többnapos kocsmai túrát követően brutális módon megerőszakolta Évát.

Az elszenvedett pszichés és testi sérelmek következtében a lány tejesen elszigetelődött a társadalomtól. Amikor találkozott egy nála sokkal idősebb nővel, akiben biztonságot és megértést vélt felfedezni, összeköltöztek. A nő elhitette Évával, hogy a férfi egy „szükséges rossz”, mert csak ők képesek így bánni egy nővel, ahogyan Évával bánt az apja. Évekig együtt éltek, aztán ez a kapcsolat is zátonyra futott. Éva máig képtelen a felelősségteljes életre, nem tudta feldolgozni az őt ért sérelmeket. Tulajdonképpen a mának él.


Klári és húga szülei korán elváltak, anyukájuk új párkapcsolata egy kétgyermekes, nagy befolyású és jómódú férfi lett. 17 éves volt Klári, amikor megerőszakolta. Miután a lány hiába fordult segítségért édesanyjához, felkeresett egy anonimitást nyújtó szervezetet, és mindent elmesélt. Mivel a férfi tagadott, Klári feladta a harcot. Egészen tíz évvel későbbig, amikor az akkor már felnőtt vérszerinti lánya feljelentette édesapját szexuális bántalmazás miatt. Hosszú, fájdalmas jogi procedúra következett, aminek eredményeként a férfi börtönbe került. A bizonyítást a külföldön élő lányt támogató jogi szakemberek és egy nemzetközi nővédő egyesület segítette. A két, azóta felnőtt nővé cseperedett lány úgy érezte, elégtételt kapott.


Juli egy sokgyermekes családba született, ahol nem csak az anyagiakat, de a szeretetet is nélkülözniük kellett. A szülők egy időskorú férfinek adták feleségül, aki barátaitól sem sajnálta asszonya kegyeit: áruba bocsátotta Julit, még mielőtt nagykorú lett volna. A lány hamar teherbe esett, de a gyermek születését követően a férfi újra pénzért árulta. Nem hatották meg a nő kifogásai, az elmesélt bántalmazások sem. Míg lányuk pénzt keresett, a szülők az unokára vigyáztak…

Julinak mégis volt bátorsága segítséget kérni. Most az ország másik részén, egy bántalmazott nőknek létrehozott védett házban él gyermekével, és próbálja elfelejteni az őt ért sérelmeket. Tanul, így szeretne jobb életet nyújtani gyermekének és önmagának.

Ha gyermekbántalmazást tapasztal, kérjük, azonnal szóljon a rendőrségnek, a gyermekjóléti szolgálatnak vagy a gyámhivatalnak!

V. B.