• 2018. július 18. 08:30
  • Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

A közösségek ereje

Újabb támogatást nyertek megyénk települései

A meglévő és új közösségek fejlesztése, a helyi identitás erősítése térségünkben is kiemelt feladat, hiszen a társas kapcsolatok fenntartása, a barátságok megőrzése, a közösséghez tartozás élménye nem csak egyéni, de össztársadalmi szinten is számos pozitív lehetőséget rejt magában. Bács-Kiskun megye 77 települése most erre a célra, a helyi közösségek megerősítésére nyert el több mint 870 millió forint támogatást a TOP keretében.
A közösségek ereje

 

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a megyei települések különösen fontosnak tartják, hogy a lakosság helyben tartása és foglalkoztatása a legkedvezőbb életfeltételek biztosításával valóra válhasson. Ennek érdekében minden lehetőséget megragadnak a helyi önkormányzatok, hogy lakosaik életminőségét magasabb szintre emeljék. Most 21 nyertes pályázat nyújt lehetőséget a megyei települések többségének arra, hogy a helyi értékek, hagyományok, történelem, kultúra megismerésével és ápolásával valódi közösségek jöjjenek létre. Egy közösség ezerszer erősebb, mint ezer ember külön-külön, hiszen míg az egyén a közösség javáért dolgozik és felemeli azt, maga is felemelkedik vele együtt. 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból megvalósuló programok kiváló lehetőséget kínálnak jól képzett, közösségfejlesztő szakemberek bevonásával a településeken élők identitásának erősítésére. A program során a lakosok bővíthetik helytörténeti ismereteiket, felkutathatják, gyűjthetik, rendszerezhetik értékeiket, hagyományaikat, információs pontokon, kiadványokon keresztül bepillantást nyerhetnek a helyi sajátosságokba. Számtalan fórum és szakmai program ad lehetőséget a helyi értékek, kincsek bemutatására, továbbá lehetőségük nyílik megismerni a saját kulturális és történeti hátterükön túl a szomszédos települések, térségek hagyományait is bentlakásos népismereti gyermektáborok keretében.

A megye szinte egész területét lefedő programok kiemelten hozzájárulnak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat azon törekvéseihez, amely szintén a közösségépítést tűzte ki céljául. Júniusban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szintén pályázatot nyújtott be e témában, amely a helyi hagyományokat, értékeket, közösségi eredményeket kívánja összefogni és a megyei identitásfejlesztésbe integrálni.

A megyei program a közösségek erősítését az egészségfejlesztés, gasztronómia, közösségi sport és innovációs akciók megvalósításán keresztül kívánja elérni. Mindezek alapját a helyi legendák felkutatása képezi, hiszen e történetek nyomán mesekönyv, legendakönyv és társasjáték is készül.

A települési és konzorciumi pályázatok előkészítésében a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is komoly részt vállalt, hiszen a települési és megyei identitásfejlesztés közös ügyünk, amelyek meghatározhatják egy egész megye jövőjét és társadalmi szerkezetét.


Konzorciumban, valamint egyénileg az alábbi települések nyertek támogatást:

Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybene, Kunadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Varga Domokos Általános Művelődési Központ, Solt, Újsolt, Harta, Akasztó, Csengőd, Soltszentimre, Tabdi, Kaskantyú , Páhi, Csólyospálos, Kömpöc, Kelebia, Kisszállás, Tompa, Balotaszállás, Kunfehértó, Zsana, Borota, Jánoshalma, Kéleshalom, Hajós, Móricgát, Gátér, Pálmonostora,Petőfiszállás, Jászszentlászló, Szank, Bácsalmás, Bácsszőlős, Csikéria, Kunbaja, Mélykút, Sükösd, Érsekcsanád, Felsőszentiván, Rém, Bácsbokod, Bácsborsód, Mátételke, Madaras, Soltvadkert, Tázlár, Császártöltés, Imrehegy, Fülöpjakab, Jakabszállás, Bócsa, Orgovány, Fülöpszállás, Izsák, Ágasegyháza, Fajsz, Bátya, Dusnok, Foktő, Fülöpháza, Ballószög, Helvécia, Lakitelek, Tiszaalpár, Nyárlőrinc, Gara, Dávod, Csátalja, Dunafalva, Szeremle, Bátmonostor, Vaskút, Kiskunmajsa, Kalocsa, Lajosmizse.