• 2019. július 8. 07:30

A Jehova Tanúi tartottak konferenciát a sportcsarnokban

Kiskunfélegyházán július 5-e és 7-e között a városi sportcsarnok adott otthont a Jehova Tanúi A szeretet soha nem múlik el című kongresszusának. A sportlétesítményben a három nap alatt a gyülekezet mintegy 4000 tagja hallgatta meg az előadásokat.

A kongresszusi programról Borbély Gábor regionális szóvivő elmondta, hogy 2013 óta tartják Kiskunfélegyházán a Jehova Tanúi regionális konferenciáit, ahova a gyülekezet Bács-, Békés- és Csongrád megyei tagjait várják. Kötődésüket az erősítette meg a helyszínhez, hogy közel van a vasútállomás, és autópályán is jól elérhető a település. A vendégeknek az előadások mellett azért van egy kis idejük arra is, hogy megismerjék a várost, és a legtöbbjük úgy nyilatkozik, hogy nagyon szép, békés és barátságos Félegyháza. Emellett a sportegyesület és a városvezetés is kedvezően áll a kongresszusok megtartásához, amelyeknek remek adottságú színtere a csarnok.

A mostani háromnapos program kiemelt célja az volt, hogy feltárja, milyen gyakorlati módokon segítenek a bibliai alapelvek az embereknek. A pénteki program azzal foglalkozott, hogyan segíthet a szeretet az embereknek felülkerekedni olyan nehézségeken, mint a nehéz gyermekkor, a súlyos betegségek, vagy a szegénység. Szombaton arról volt szó, hogyan segítenek a bibliai alapelvek a férjeknek, a feleségeknek és a gyermekeknek abban, hogy szeretettel bánjanak egymással. A vasárnapi program része volt a Van még igaz szeretet ebben a gyűlölettel teli világban? című, a Biblián alapuló nyilvános előadás, amely azzal foglalkozik, hogyan győzhető le az előítélet és a gyűlölet – tette hozzá a regionális szóvivő.