• 2019. február 11. 13:00

A devizahitelesek problémáinak megoldásáról tartott fórumot a helyi MSZP

Horváth Tamás, az MSZP helyi szervezetének elnöke a fórumon elmondta, hogy a devizahiteleseket megtévesztették és becsapták. Magyarországon 30 ezer embert lakoltattak ki, akik nem tudták törleszteni devizahitelüket. Ezt nem szabadna hagyni. A fórumon Hegyesi Beáta, a PM országos elnökségének tagja, Szabó József, a Hiteles Mozgalom ügyvezetője és Szakács László, az MSZP szakpolitikusa is kifejtette a kérdéskörrel kapcsolatos véleményét, illetve válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

A fórum előtti sajtótájékoztatón Szakács László arról is beszélt, hogy sikeres választások esetén 2019 sorsdöntő lesz. Begyűjtik a devizahiteles szerződéseket és megvizsgálják, hogy megfelelő tájékoztatást adtak-e a bankok. Az eddigi intézkedések, köztük a hitelek forintosítása ugyanis csak mérsékelten enyhítette a hitelesek problémáit. Ebben az ügyben eddig több mint 60 ezer per indult. Éppen ezért az érintettek, a civilek bevonásával olyan banki elszámoltatást kell elvégezni, melynek során az összes (mintegy 1 millió 700 ezer) szerződést átvizsgálják. Törvényben kellene intézkedni a kártalanításról, amit a bankoknak kellene megfizetni. Az eljárás befejezéséig pedig el kell halasztani a végrehajtásokat.   