• 2014. december 29. 07:30

70 éve hunyt el Móra László író, költő, Móra István fia

Móra László (1890. október 20. – 1944. december 29.) író, költő verseket és ifjúsági műveket írt. Művei: Álmok szekerén (versek), Sír egy ország (versek), Így jó (versek), Három borsó, három korsó és egyéb mesék, XX. század (versek), Szobor az utcasarkon (regény), Nyolcévesek szövetsége (regény).
70 éve hunyt el Móra László író, költő, Móra István fia

 

Az 1890­-ben született Móra László is apja kettős hivatását követte: az irodalom és a tanítás lett a kenyere. Első kötete 1925-­ben jelent meg Álmok szekerén címmel, s ettől kezdve haláláig rendszeresen jelentkezett versköteteivel. Pályája ötvennégy esztendős korában váratlanul ért véget, és ennek a tragédiának a részleteiről nem sokat tudhat az irodalomszerető nagyközönség.



Móra László a pápai tanítóképzőben szerzett oklevelet, és 1910-­től a fővárosban tanított. Az első világháborúban frontszolgálatra hívták, Piave mellett fogságba esett, és csak két év után, 1920-­ban térhetett haza. Ifjúsági és gyermeklapok munkatársa volt, s mellette 1929-től iskolaigazgató. Nemcsak költeményeket, hanem meséket, tankönyveket is írt, szerkesztett; élete végéig dolgozott.

Halálának okáról a lexikonokban, monográfiákban nem sok adatot találhatunk. Az 1929-­ben megjelent XX. század című verskötetét 1945­-ben az ideiglenes nemzeti kormány 530-­as számú rendeletében a „fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek" listájára vette, ezért fellelhető példányait megsemmisítették. A rendelet alapos végrehajtása következtében máig nehéz ehhez a kötethez hozzájutni.

Móra László 70 évvel ezelőtt, 1944 decemberében, máig tisztázatlan körülmények között, tragikusan lelte halálát feleségével, Vadas Gizellával együtt.