• 2018. október 30. 07:30

26 félegyházi középületre kerül napelem

Éves szinten 10 millió forint nagyságrendű megtakarítást ér el a város azzal a mintegy 400 millió forint értékű beruházással, amelynek keretében napelem kerül az önkormányzat szinte valamennyi intézményére. A jelenleg is zajló energetikai beruházás a megyei önkormányzattal kötött konzorciumi együttműködésben valósul meg. Ezzel Kiskunfélegyháza is részesévé válik annak az országos folyamatnak, amit a szakemberek „napelem forradalomként” emlegetnek.

 

Mint azt Csányi József polgármester elmondta, a 400 millió forintos támogatásból 626 kilowatt teljesítményű napelemrendszert telepítenek, összesen huszonhat középületi ingatlanra: az óvodákra, iskolákra, a szociális otthonra és a városi sportcsarnokra. A tervek szerint az ebből keletkező megtakarítás egy megújuló energiaalap részét képezi majd a város költségvetésében, amiből további napelemes beruházások lesznek a városban.

– A folyamatos innováció, a megújuló energiák növekvő alkalmazása szerves részét alkotja a városvezetés stratégiájának. A mostani projekt jól illeszkedik abba a folyamatba, ami megjelent már többek között a közvilágítás korszerűsítésében, a zöldfelületek folyamatos bővítésében, az energiatakarékos megoldások tudatos keresésében. Termálvízzel fűtjük az uszodát, magas szintű hőtechnikai megoldásokat választottunk a ravatalozó és az új óvoda terveztetésénél is. A mostani projekt jelentős megtakarítást hoz a városi fenntartású intézmények esetében, de komoly összeget tudunk ezzel megspórolni az iskolák számára is, amit a jobb színvonalú oktatásra lehet fordítani – hangsúlyozta a polgármester, emlékeztetve arra, hogy az iskolák ugyan nem városi fenntartásúak, de az önkormányzat folyamatosan áldoz korszerűsítésükre, fejlesztésükre.

Csányi József azt is elárulta, hogy keresik a megoldást egy, a távfűtéshez kapcsolódó biomassza-erőmű építésére is. Az önkormányzat azt szeretné elérni, hogy a városi távfűtéshez földgáz helyett megújuló zöldenergiát használjanak. Ezzel is a Félegyházát terhelő károsanyag-kibocsátást szeretnék csökkenteni, további lépést téve egy élhetőbb, tisztább, egészségesebb város megteremtése felé.

Fotó: Fantoly Márton
 

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem

26 félegyházi középületre kerül napelem