• 2019. március 11. 07:30

Idén is elfagyhat a gyümölcstermés

A hosszabbodó nappalokkal megérkező jó idő sok gazdát csalogat ki a kertbe, ahol akad is bőven tennivaló, hiszen a természet is korábban ébredezik. Az örömmel üdvözölt tavaszias időjárás mellett pedig reménykedünk, hogy ezzel vége is a télnek, hisz az ezután érkező fagyok nagy károkat tudnak okozni az idei termésben.
Idén is elfagyhat a gyümölcstermés

 

Az enyhe hőmérséklet miatt a jól áttelelt növények ágain duzzadt rügyek sorakoznak, így hamarosan virágba borult gyümölcsfák díszítik a kerteket. S bár csapadék sajnos nincs, a hőmérséklet szempontjából kedvezően alakuló tavasz néhány héten belül tömeges virágzást eredményez.

Elsők között a telet sértetlenül átélt sárgabarack kezdi a rügyfakadást, s a metszéseket nem hogy meg kell kezdeni, de lassan már be is kellene fejezni – mondta el lapunknak Tarjányi Ágoston, a Mezőgazdasági Szakképző Iskola kertészeti tanára.

– Az őszibarack is jót mutat. Amelyik fa nem volt beteg tavaly, azon megtalálható a hármas rügyállás, két szélén a virág-, középen pedig a levélrüggyel. A metszés pedig nem csak a gyümölcsösben, de már néhány korán induló szőlőfajtánál is szükségszerű. A jól áttelelt tőkéken a rügyek egészségesek és zöldek, s többnél megindult már a nedvkeringés. Óriási lutri azonban a hőmérséklet további alakulása – folytatta a szakember.

– Ha jön még erős fagy, akkor nem kell idén gyümölcsre számítani. A májusi fagyosszentek még nagyon messze van, addig még előfordulhatnak mínuszok. Ha mínusz kettő foknál hidegebb éri a növényt, akkor elfagyhat a termés akkor is, ha a virágzás már lement, ugyanis a kis gyümölcskezdemények még érzékenyebbek a hidegre.

K. G.

Fotó: Kiss Gabriella