• 2018. november 21. 13:00

A népdal és a népzene szeretete tartja össze a bugaci együttest

Megalakulásának 45. évfordulóját ünnepelte a napok­ban a bugaci Kálmán Lajos Népdalkör.
A népdal és a népzene szeretete tartja össze a bugaci együttest

 

Fotó: Vajda Piroska

A jeles évforduló alkalmából a népdalkör alapítójával és egyben vezetőjével, Herbály Jánosnéval beszélgetett a baon.hu munkatársa. Gazdag 45 év áll a Kálmán Lajos Népdalkör mögött. Herbály Jánosné többkötetnyi albumban gyűjtötte össze a kórussal kapcsolatos dokumentumokat, okleveleket, fényképeket és cikkeket. Mint mondta, nehéz egy interjúban számot adni tevékenységükről. Az biztos, hogy a községben bármikor számíthattak a népdalkörre, ma is rendszeres fellépői a községi ünnepségeknek.

– A népdalkör létrehozásának alapötletét a Wass Lajos nevével fémjelzett Röpülj páva című országos népdalverseny adta. Hatására 1973. november hatodikán, nyolc taggal alapítottuk meg a népdalkört. Olyan lelkes volt a társaság, hogy januárban már citerazenekarunk is volt – részletezte Herbály Jánosné Jolika néni, aki idén nyáron ünnepelte 80. születésnapját. A községben végzett kulturális munkásságáért díszpolgári címet kapott, néhány éve pedig a magyar kultúra lovagjává avatták.

Herbály Jánosné több mint harminc évig tanított a bugaci általános iskolában. Mint mondta, amíg kapcsolatban állt a gyerekekkel, könnyebb volt kórustagokat toborozni. – Mára azonban alig akad jelentkező, aki énekelni vagy citerázni szeretne. De a közönség száma is folyamatosan csökken. Jelenleg 24 tagja van a népdalkörnek, de olyan is volt, amikor 36-an énekeltek együtt. Sok fiatal az általános iskola befejezése után elmegy, nem énekel velünk tovább és sajnos sok tagunk is meghalt már – tudtuk meg a népdalkör vezetőjétől, aki szerint a kényelemszeretet miatt nem érdeklődnek a bugaciak a népdalkör iránt.

– Sokkal egyszerűbb beülni a tévé elé, mint hétfőnként próbákra járni. Pedig, aki egyszer már kipróbálta, az alig várja a hétfői találkozásokat, amelyek sokkal többről szólnak, mint egy énekpróba. A népdalkör úgy működik, mint egy nagy család, ahol együtt örülünk a jónak, és az elesetteket sem hagyjuk magukra – hangsúlyozta Herbály Jánosné.

Elmondta, a 45 év alatt számos országos, megyei és területi versenyen, népzenei bemutatón szerepeltek. Sőt a határon túlra is eljutottak. Jó kapcsolatot ápolnak az ország számos népdalkörével. Több nagydíjjal és arany minősítéssel ismerték el munkájukat, és Bugac község kitüntetését is megkapták.

– Fontosnak tartjuk, hogy mindig legyen célunk. A helyi ünnepségeken, megemlékezéseken való szereplések új erőt, felfrissülést adnak számunkra. A népdal és a népzene szeretete pedig olyan kapocs, összetartó erő, amely megtanít egymás megbecsülésére és szeretetére is – tette hozzá Herbály Jánosné Jolika néni, aki nem csak a népdalok, de a versek szerelmese is. Számos versmondó versenyen bizonyított már és a versmondóknak járó legmagasabb elismeréssel, a Radnóti-díjjal is büszkélkedhet.


Adventre készülődnek

A népdalkör – amely 2001-ben vette fel Kálmán Lajosnak, a kecskeméti tanítóképző professzorának a nevét – jelenleg a karácsonyra, az adventi időszakra készülődik, igyekeznek az ünnepkörökhöz kapcsolódó dalokat megtanulni. Elsősorban azonban Bugac és Kecskemét környéki népdalokat, betyár- és pásztordalokat énekelnek, de az ország más tájainak dalait is szívesen megszólaltatják. A kör tagjai feladatuknak tartják a hagyományok ápolását, őrzését és továbbadását.