Szakmakóstoló Kiskunfélegyházán

Szakmakóstoló Kiskunfélegyházán
Első alkalommal rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező „Szakmakóstoló” nevű pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetével és a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal közösen, július 16-a és 20-a között.
Kaposváron készítik fel a magyar mezőgazdaságot a klímaváltozásra

Kaposváron készítik fel a magyar mezőgazdaságot a klímaváltozásra
Állattudományi Klímaközpont épül Kaposváron, a 700 millió forintos beruházás jövő őszre valósul meg. Az egyetem területén a központ közelében vizsgáló állomásokat hoznak létre, laborokat rendeznek be és szerelnek fel. A kutatásokhoz szükséges szélsőséges körülményeket pedig klímakamrákban biztosítják.
Baleset Félegyháza és Gátér között

Baleset Félegyháza és Gátér között
Egy teherautó és három személyautó érintett abban a karambolban, amely a 451-es út 7-es és 8-as kilométerszelvénye között történt, a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszon. A baleset következtében két autó az árokba került. Információk szerint egy ember könnyebben megsérült, a mentők kórháza szállították. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók dolgoznak a helyszínen, ahol jelentős torlódás...
Ami a szíveden…

Ami a szíveden…
Milyen jó lenne, ha nekünk felnőtteknek is megadatna, hogy ami a szívünket nyomja, az a szánkon is elhangozhatna. Ez sajnos, a mai „minden tökéletes és mesterkélt” világunkban nem lehetséges. Mindenki fél a kimondott gondolatai miatt esetlegesen elszenvedhető retorziókról, félünk a véleményünk kinyilvánításától, mert mi akkor, ha nem egyezik az a nép kliséivel, véleményével…
Sikeres veterán focisták

Sikeres veterán focisták
Budapesten rendezték meg a X. Országos Veterán Labdarúgó Fesztivált. A több korábbi volt válogatottat felvonultató erős mezőnyben a kecskeméti csapat a 8. helyezést érte el. A versenyre 78 együttes nevezett, a kecskeméti csapat a Videoton, illetve a Szeged öregfiúival mérkőzött meg. A csapat tagjai: Szapu László, Kurucz Béla, Majoros László, Katona Ottó, Mányoki János edző, Ábel László, Márkli András. Alsó...
Tájékoztató a piaci árusítás szabályairól

Tájékoztató a piaci árusítás szabályairól
Tájékoztatót tart a piacon árusított termékekről és kötelezettségekről a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Kecskemét Járási Hivatal, Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztálya, valamint az Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Növény- és Talajvédelmi Főosztálya Kiskunfélegyházán, a Béke téri piacon július 20-án, pénteken 10 órától.  
Különleges ősbemutató a Félegyházi Táncszínháztól

Különleges ősbemutató a Félegyházi Táncszínháztól
Ismét egy nagy előadásra készül a Félegyházi Táncszínház és a szegedi Délikert Möndörgő Táncegyüttes, amelynek helyszíne a Városi Sportcsarnok parkolójában felállított szabadtéri színpad lesz. A Hell István forgatókönyvére és Simoncsics Pál koreográfiájára épülő Don Quijote, a világirodalom farmernadrágja című előadás ősbemutatója augusztus 17-én lesz Kiskunfélegyházán, a Félegyházi Napok nyitó...
Magyar cégnek kedvez a zöldségbotrány

Magyar cégnek kedvez a zöldségbotrány
Az elmúlt hetek kálváriája a gyorsfagyasztott zöldségekben található lisztéria baktérium volt. Az érintett termékeket kivétel nélkül eltávolították az üzletekből és a boltok új beszállító után kutatva egy nagy múltú magyar vállalatnál maradtak.
177 ezer forint gyűlt össze a sportrelikviák árveréséből

177 ezer forint gyűlt össze a sportrelikviák árveréséből
Lezárult az Egészségért Közalapítvány a Kórházért javára rendezett jótékonysági licit, amelynek során három sportrelikviát bocsátottak árverésre. A képzeletbeli kalapács Semmelweis-napon jelezte a licit végét. A felajánlásokból összesen 177 ezer forint gyűlt össze, amit kardiológiai rehabilitációs kezelő berendezésére fordítanak.
A Szent István Templom hírei

A Szent István Templom hírei
Évközi 15. vasárnap - 2018. július 15.