Holló László Emléknap

Holló László Emléknap
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Holló László Kuratórium, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, a Kiskun Múzeum valamint a Móra Ferenc Gimnázium szeretettel vár minden érdeklődőt március 6-án, szerdán a Holló László Emléknap programjaira.
Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila

Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila
A Constantinum diákokkal zsúfolt nagytermében Kovács János testnevelő beszélgetett még január végén Czene Attilával, az 1996-os atlantai olimpián a dobogó legmagasabb fokára „felúszó” sportemberrel, sportvezetővel, sportpolitikussal, aki jelenleg a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. A jó hangulatú találkozón a sportoló életútjáról beszélt a feszült figyelemmel hallgató fiataloknak. 
Csányi József: 45 helyszínen építjük újjá Félegyházát

Csányi József: 45 helyszínen építjük újjá Félegyházát
Elkészült Kiskunfélegyháza 2019. évi költségvetése. Csaknem 10 milliárd forintból gazdálkodik 2019-ben Kiskunfélegyháza városa. Ebből 3,7 milliárd forint az uniós projektek költségvetése, és majdnem 1,5 milliárd forint a beruházásokra, felújításokra szánt saját erő. A beruházások a város 45 helyszínét érintik. E számok tükrében új értelmet nyer a régóta hallott szlogen is: Félegyháza újjáépül....
  Példaértékű bűnmegelőzési program Félegyházán

Példaértékű bűnmegelőzési program Félegyházán
A „Kreatív Bűnmegelőzés Kiskunfélegyházán” címmel meghirdetett program tapasztalatairól sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők, támogatók és közreműködők január 29-én. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Hatala József ez alkalommal elmondta, hogy számos programot indítanak az ország közbiztonságának erősítése, a bűncselekmények számának csökkentése érdekében, márciusban például a...
2019 kiemelt helyet kap majd Félegyháza történelemkönyvében

2019 kiemelt helyet kap majd Félegyháza történelemkönyvében
2019-ben lezárul egy választási ciklus, öt év után idén ősszel újra polgármestert és képviselőket választunk. Lezsák Sándor országgyűlési képviselővel a választókerület, és annak legnagyobb települése, Kiskunfélegyháza eredményeiről és kilátásairól beszélgettünk.
Elindult a Zöld város – Félegyháza újjáépül

Elindult a Zöld város – Félegyháza újjáépül
Elindult a Zöld város projekt kivitelezése Félegyházán. A munkálatok a Kossuth utcai platánok rekonstrukciós feladataival és a Béke téren a burkolat bontásával kezdődtek meg.
A Magyar Kultúra Napjára emlékezett Félegyháza a művelődési központban

A Magyar Kultúra Napjára emlékezett Félegyháza a művelődési központban
A Móra Ferenc Művelődési Központban emlékezett Félegyháza a Magyar Kultúra Napjára, január 22-én. Az ünnepi műsor megnyitójaként a városi Himnuszmondó verseny első helyezettje, Seres Réka, a Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének diákja mondta el Kölcsey Ferenc nemzeti imáját. Megköszönve a város közművelődéséért, kulturális életének gazdagításáért dolgozók munkáját, Csányi...
Az intézményvezető vette át az adományt

Az intézményvezető vette át az adományt
Csányi József polgármester január 21-én, hétfőn adta át a városi bálon megrendezett borárverés teljes bevételét, csaknem egymillió forintot Keresztesiné Csikós Gabriellának, a félegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetőjének. A szép összeg tartalmazza az Integrál Zrt. 100 ezer, és az R. Nagy Tüzép 50 ezer...
2000 éves lépés

2000 éves lépés
A Magyar Kultúra Napja félegyházi rendezvényeinek nyitányaként Kossuth Tivadar festőművész kiállítása nyílt meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban január 17-én 2000 éves lépés címmel. A művészt Csányi József polgármester köszöntötte, ezt követően Réti Mária művészettörténész mutatta be a festőt, és a kiállított alkotásokat. Végezetül Kossuth Tivadar ismertette életútját, művészi hitvallását...
Ünnepeljük együtt a Magyar Kultúra Napját!

Ünnepeljük együtt a Magyar Kultúra Napját!
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ, valamint a Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel vár mindenkit a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezendő programjaira.
[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]