75 éves testvérkapcsolat

75 éves testvérkapcsolat
Kiskunmajsa város és a Hargita megyei Gyergyószentmiklós testvérkapcsolata 75 éves évfordulóját ünnepli idén, mely alkalomból hivatalos delegáció látogatott Erdélybe. Velük tartott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is, hiszen a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ugyancsak jól működő testvérkapcsolatot ápol az erdélyi Hargita megyével.
Idén is jól dolgoztak a polgárőrök

Idén is jól dolgoztak a polgárőrök
Évzáró közgyűlését tartotta a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület december 2-án, a városháza dísztermében. A rendezvényt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a lakiteleki polgárőrség tagjaként, saját településén maga is részt vesz a polgárőrök munkájában. Hangsúlyozta: A legfontosabb a családunk, a szeretteink és a gyerekeink biztonsága.
Madárinfluenzáról és pályázatokról egyeztettek Fülöpszálláson a polgármesterek

Madárinfluenzáról és pályázatokról egyeztettek Fülöpszálláson a polgármesterek
Fülöpszálláson tartottak értekezletet Bács-Kiskun megye 4. választókerületének polgármesterei csütörtökön, amelyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője hívott össze. A találkozón a vezetők a régió problémáit és legfontosabb teendőit vitatták meg. Az egyik fontos témakör, amelyről egyeztettek – a legtöbb embert foglalkoztató kérdés – a madárinfluenza volt.
Kunszentmiklóson ülésezett a megyei közgyűlés

Kunszentmiklóson ülésezett a megyei közgyűlés
Utolsó ülését tartotta Kunszentmiklóson a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. Lesi Árpád polgármester köszöntője után rövid betekintést nyújtott a város mindennapi életébe. A közgyűlés elején Rideg László elnök az önkormányzat elmúlt havi terület- és vidékfejlesztés, megyemarketing, valamint nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt.
Évzáró közgyűlést tartanak a polgárőrök

Évzáró közgyűlést tartanak a polgárőrök
December 2-án, pénteken 15 órától tartja évzáró közgyűlését a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület a városháza dísztermében. A Himnusz elhangzása után a közgyűlést Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke nyitja meg.
Kerekegyházán találkoztak a megye polgármesterei

Kerekegyházán találkoztak a megye polgármesterei
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén második alkalommal rendezett fórumot a megye polgármestereinek, ezúttal a kerekegyházi Varga Tanya adott otthont az összejövetelnek. A találkozó kezdő előadását Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke tartotta.
Érték, élmény, egészség

Érték, élmény, egészség

Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia - 2016

A Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. szeretettel vár minden érdeklődőt arra a turisztikai konferenciára, amelyet november 11-én, pénteken Kecskeméten, a Megyeháza dísztermében rendeznek. 
„A mi falunk, a mi jövőnk”

„A mi falunk, a mi jövőnk”
„Bács-Kiskun Megye Közszolgálatáért Díjjal” ismerték el Petőfiszállás polgármesterének munkáját. Szász János október 21-én, a megyei ünnepi rendezvényen vette át a kitüntető díjat Rideg Lászlótól, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökétől.
 Sikerek a diáksportban, elismerték eredményességét

Sikerek a diáksportban, elismerték eredményességét
Hosszú évek pedagógiai, testnevelői, edzői munkáját ismerték el Rekedt-Nagy Zoltánnak, aki a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésen a „Bács-Kiskun Megye Sport Díjat” vehette át október 21-én. Rekedt-Nagy Zoltán 20 éve dolgozik testnevelőként Kiskunfélegyházán, korábban a Bankfalui Általános Iskolában, 8 éve pedig a József Attila Általános Iskolában tanít. A díjjal elsősorban testnevelői munkásságát, az...
Ők kapták a Bács-Kiskun Megyéért Díjat

Ők kapták a Bács-Kiskun Megyéért Díjat
Ünnepélyes keretek között adta át a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat október 21-én, pénteken a megyében kiemelkedő és eredményes munkát végzetteknek az elismeréseket, díjakat Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban.