Mozgalmas volt a nyár Félegyházán

Mozgalmas volt a nyár Félegyházán
Hosszú ideje nem volt annyi beruházás, fejlesztés, korszerűsítés, nyertes pályázat Félegyházán, mint az utóbbi két évben. Ami pedig a már elnyert pályázati forrásokat és a felhasználásukkal induló projekteket illeti, példátlan perspektívákat nyit meg a város előtt. Csányi József polgármesterrel az elmúlt hónapok eseményeit foglaltuk össze.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Rosta Ferenc

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Rosta Ferenc
Kiskunfélegyházán, a Szent István Templomban megtartott központi ünnepségen olvasta fel Csányi József polgármester, Áder János levelét. A levélben Magyarország köztársasági elnöke arra kérte fel Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt, hogy nevében augusztus 20-án ünnepélyes keretek között adja át Rosta Ferencnek, Félegyháza alpolgármesterének, a Móra Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgatójának a Magyar...
Kenyérszentelő ünnepség Haleszban és Selymesben

Kenyérszentelő ünnepség Haleszban és Selymesben
Kiskunfélegyháza külterületi városrészeiben Haleszban és Selymesben is minden évben megemlékeznek augusztus 20-án államalapító királyunk, Szent István történelmi tetteiről, és kenyérszentelő ünnepet tartanak tisztelegve a földmunkások fáradságos munkája előtt. Így történt ez idén is. A hangulatos ünnepi műsorok után Haleszban Balla László alpolgármester, Selymesben Csányi József polgármester mondott...
Szombaton nyílt meg a Félegyházi Napok programsorozata

Szombaton nyílt meg a Félegyházi Napok programsorozata
- Magyarország legfontosabb ünnepét, az államalapítást ünnepeljük augusztus 20-án. A viharos évszázadok alatt szerencsére mindig voltak olyan kiemelkedő pillanatok az ország és a város életében, amikor a megújulásról tudtunk beszámolni. Ez az alkalom egyben az új kenyér ünnepe is, a szántó-vetők, aratók, kenyeret dagasztók és sütők dicsérete, akiknek köszönhetően mindennap asztalunkra kerülhet kenyerünk....
Pénteken beindult az élet Félegyházán

Pénteken beindult az élet Félegyházán
Raffa József harmonikaművész és Gera János zongorista előadásával kezdődött péntek délután a Félegyházi Napok szabadtéri programsorozata a Béke téren. A koncert után Csányi József polgármester nyitotta meg a borutcát, jó kóstolást, barátkozást és kellemes időtöltést kívánva mindenki számára az elkövetkező napokban. A polgármester a gyermekes családokat egy kártyával is megajándékozta, amely az...
Három napig ünnepel Félegyháza – élő bejelentkezésekkel

Három napig ünnepel Félegyháza – élő bejelentkezésekkel
Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli Félegyháza idén az államalapítást, és az új kenyér ünnepét. Ennek keretében – Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Művelődési Központ közös szervezésében – gazdag kínálat várja mindazokat, akik ellátogatnak a Félegyházi Napok eseményeire. Kulturális, szabadidős és gyermekprogramok egész sora várja a látogatókat a nemzeti ünnepen: lesz...
Eseménydús nyár a Turul Koppányok életében

Eseménydús nyár a Turul Koppányok életében
Július 30-án, a Dinnyés Gyula által szervezett Dél-Alföldi Régiós Történelmi Íjászverseny sorozat ötödik állomása zajlott Kétegyházán, a Kétegyházi Turul Hiszk vendégszeretetével. A versenyt a patinás Almásy Kastély parkjában rendezték meg, amely ma a Mezőgazdasági Szakközépiskolának és Kollégiumának ad otthont. A Koppányok ezen a fordulón több mint 20 fővel vettek részt – tájékoztatta...
Végérvényesen lezárult a sportcsarnok kálváriája – Félegyháza fellélegezhet

Végérvényesen lezárult a sportcsarnok kálváriája – Félegyháza fellélegezhet
Augusztus első napjaiban dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter mellett Csányi József, Félegyháza polgármestere is aláírta a sportcsarnok adósságának állami kiváltását célzó támogatási szerződést, amely a magyar állam és az önkormányzat között köttetett. A dokumentum értelmében 2017 április 1-jétől a várost semmilyen fizetési kötelezettség nem terheli az önkormányzatot évekre anyagi csődbe taszító...
Hollywoodi produkció Berlinben

Hollywoodi produkció Berlinben

51. Intersteno Kongresszus és Világbajnokság 2017, Berlin

Ismét csodás szakmai szereplési lehetőséget kínált az élet: részt vehettünk a berlini világbajnokságon. A kiskunfélegyházi középiskolákból 8-an indultunk útnak: a Közgéből Bartók Bálint, Hartyániné Barta Judit és én, Csenkiné Bihal Mária, az egykori PG-ből Nagy Dániel, Fodor Ádám és Árokszállási Tamás, a Kossuthból Kovácsné Seres Andrea (volt közgés versenyzőnk) és Balasi Szandra tanítványa, a...
Félegyháza újjáépül – a köztereken is

Félegyháza újjáépül – a köztereken is
Október végéig 14 helyszínen újulnak meg utak, épülnek parkolók Félegyházán. E célokra idén több mint 250 millió forintot fordít az önkormányzat a Félegyháza megújul program keretében – mondta el Csányi József polgármester.