Kiskunfélegyházi összefogás a kárpátaljaiakért

Kiskunfélegyházi összefogás a kárpátaljaiakért
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület 2016. május 31-én gyűjtést indított a Kárpátalján élő rászorulók támogatására. Évi rendes közgyűlésükön Kapus Béláné elnök a Nagydobronyi Református Líceum támogatására hívott fel minden jelenlévőt.
Harangjaink gyásznapja

Harangjaink gyásznapja
A félegyházi harangtörténet legszomorúbb napja volt 1916. július 26-a. A város ezen a napon búcsúztatott egyszerre 6 harangot, ami sem azelőtt, sem azóta nem történt meg. A leghitelesebben az akkori „fő illetékes”, Toldi Jenő, ó-templomi apátplébános írásos beszámolóját idézve emlékezhetünk meg erről az egyszeri eseményről:
Félegyházi kutatócsoport a Hegyközben

Félegyházi kutatócsoport a Hegyközben
A Lakitelek Népfőiskola szervezésében a Hegyköz Kollégium tagjai tavaly ősszel és idén nyáron is egy hetes adatgyűjtő terepmunkát végzetek a bihari Hegyközben. A Nagyváradtól északkeletre fekvő tájegység magyarlakta falvaiban mintegy 60 egyetemista kutatta a még élő magyar hagyományokat, tanáraik és szakemberek segítségével.
Életben tartják a letűnőben lévő mesterséget

Életben tartják a letűnőben lévő mesterséget

A község mindig is híres volt kosárfonóiról

A hetvenhez közeledő Kanalas János már ötvenöt éve űzi ezt a mesterséget. Minden évben kosárkötő és szalmafonó tábort szervez a népi iparművész. Az idei a tizenkilencedik. Kanalas János a kosárkötést tanítja, Csáki Ildikó pedig a szalmafonást.
Kecskemétre vitte el értékeit a Kiskunfélegyházi járás

Kecskemétre vitte el értékeit a Kiskunfélegyházi járás
- Azt gondolom, hogy ez a kiállítás magában is értéket képvisel hiszen nem csak egy városra, hanem egy egész régióra vonatkozik. Emellett azt a tudatosságot mutatja meg, aminek az összefogás a célja. Mert egy település sem létezhet önmagában, elszigetelten, valós értéket csak a környező kistelepülésekkel együtt reprezentálhat – mondta köszöntőjében Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere azon a...
Kecskeméten mutatkozik be a Kiskunfélegyházi járás

Kecskeméten mutatkozik be a Kiskunfélegyházi járás
A Bácsalmási után a Kiskunfélegyházi járás mutatkozik be Kecskeméten, a Megyeháza előtti téren július 8-án, pénteken annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet júniusban indított útjára a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel. Ennek keretében egy éven át minden hónap első vagy második péntekén a megye egy-egy járása mutatja meg természeti, turisztikai és tárgyi...
Választókerületi polgármesterek találkozója

Választókerületi polgármesterek találkozója
Bócsán, a Hungarikum és Civilház épületében értekeztek Lezsák Sándor választókerületének polgármesterei. A tanácskozáson többek között az önkormányzatok problémáit vitatták meg, térségfejlesztő programokról és pályázati lehetőségekről hallhattak a jelenlévők.
A 70 éves Integrál Zrt. a folyamatos megújulás cége - videóval

A 70 éves Integrál Zrt. a folyamatos megújulás cége - videóval
Ebben az évben ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját az Integrál Zrt. A cég az évfordulóra emlékezve számos programot szervezett (szervez) dolgozóinak. Kiskereskedelmi hálózatában pedig folyamatos akciókkal kényezteti félegyházi és térségi vásárlóit. A cég vezetősége június 10-én magyar és nemzetközi üzleti partnereit, a termelőket, a dolgozókat, az ország, a megye és a város vezetését várták a...
Kapás van!?

Kapás van!?
Van kapás? Úgy tudom, ez a kérdés a horgászok rémálma. Ha nem fogtak halat, akkor azért, ha fogtak, akkor meg azért. Különös nép a horgásztársadalom, főleg a magyar. Azt hiszem természetkedvelő és természetvédő minden pecás. Tapasztalatom szerint nyugodt és kiegyensúlyozott vérmérsékletűek, főleg akkor, amikor épp terepen vannak. De vajon miért kedvelik ezt az időtöltést, vagy ha úgy tetszik sportot ilyen...
Bemutatkozik Bács-Kiskun megye

Bemutatkozik Bács-Kiskun megye
Újszerű rendezvénysorozatot indított a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk" címmel. Egy éven át minden hónap első vagy második péntekén bemutatkozik a megye egy-egy járása, felfedve természeti-, turisztikai- és tárgyi értékeit, hagyományait, házi, tájjellegű termékeit.eo