• 2018. augusztus 9. 17:30

A falfestménysztori…

– Városfejlesztési elképzeléseink megfogalmazásakor egységben gondolkodunk. Az a célunk, hogy a megvalósuló projektek ne egymástól elszigetelten valósuljanak meg, hanem egy irányba, egy átgondoltan megtervezett jövőbe mutassanak – fogalmazott Csányi József polgármester, amikor a folyamatban lévő Jókai utcai beruházásról kérdeztük.
A falfestménysztori…

 

Az elmúlt hetekben többször hírt adtunk a buszpályaudvarral szembeni terület rehabilitációjának részleteiről: a parkolók építéséről, a nagyméretű, impozáns falfestmény kivitelezéséről. És mindez csak a kezdet! Az összességében mintegy 100 millió forintos, tisztán önkormányzati forrásból megvalósuló beruházás a zöldnövények telepítésével és a Bajcsy-Zsilinszky utcai útkorrekcióval teljesedik majd ki. Itt az úttest kiszélesítésével teszik biztonságossá a Petőfi Sándor utca irányából való kikanyarodást.

– A Tőzsér-ház megvásárlásával kezdődött minden – eleveníti fel az egy évvel ezelőtt történteket Rosta Ferenc alpolgármester.
– Több alternatíva mérlegelését követően az a döntés született, hogy a belváros parkolási gondjainak enyhítésére használjuk fel ezt a frekventált helyen lévő területet. Ennek tükrében döntött a képviselő-testület az egykori lakóingatlan megvásárlásáról és elbontásáról. Amikor ez megtörtént, egy óriási falfelület tárult elénk, ami szinte kínálta magát, hogy a hamarosan induló főtéri fejlesztéshez igazodva, annak egyfajta lezárását teremtsük meg itt. Így született meg a falfestmény gondolata.

Rosta Ferenc a budapesti Madách Imre Gimnázium tűzfalát díszítő, a Nagykörutat ábrázoló alkotást látva vette fel a kapcsolatot a Színes Város Csoportot vezető Flór Péterrel, s miután megtekintették néhány referenciájukat, már biztosan tudták, hogy ilyet szeretnének Félegyházára is.

– Sokat beszélgettünk a felvetésről a városvezetőkkel, kollégákkal, Balla Lászlóval a körzet képviselőjével, Lantos Szabolccsal, a Holló László Képzőművész Kör, és Kiss Lászlóval, a Wesel Hugó Fotókör tagjával. Az eszmecserék során az az elképzelés erősödött meg bennünk, hogy egy korabeli városkép volna a legmegfelelőbb.



Elkezdődött a kiválasztás, és végül Buknicz István képeslapgyűjteményében találtunk rá erre az 1900-as éveket megidéző, lenyűgözően szép képre, ami a Színes Város Csoport munkatársainak keze nyomán három hét alatt új életre keltette a korábbi kopár tűzfalat. A kép teljes befejezéséhez néhány apróbb kiegészítés még hátravan, de az már most jól látszik, hogy érdemes volt belevágni, mert kivételes élményt nyújt, a város egyik dísze lett.



Lenyűgöző élményben lehet része annak, aki az Ótemplom erkélyéről tekint le a városra, mert egymás mellett láthatja honnan indult és hol tart Félegyháza száz év távlatában. A kép előtti téren kialakított parkolók mellé gyorsnövekedésű fák kerülnek majd, amelyek mintegy bevezetik a festmény által felidézett múltba a nézelődőt. Az alkotás éjjeli megvilágítást is kapni fog, az esetleges vandál cselekedetektől pedig nagyfelbontású kamerákkal fogjuk védeni. Az eddigi visszajelzések alapján talán nem alaptalanul bízom abban, hogy ez a térségünkben egyedülálló kezdeményezés megnyeri a félegyháziak szívét.



Flór Péter cégvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a Színes Város Csoport 2009-es alakulása óta több mint 40 ezer négyzetméter falat színesített országszerte, de dolgoztak már Moszkvában és Berlinben is. Tanult képzőművészek és egykori graffitisek közreműködésével készítik el a nagyméretű alkotásokat, amivel Viktor Vasarely szellemi örökségét szeretnék ápolni.

– A félegyházi munka igazi technikai bravúr eredményeként született meg alapos előkészítés után, rendkívüli kézügyességű, gyakorlott művészek közreműködésével. A kiválasztott kép alapján nagyítottuk és felvázoltuk a falra a tervet, amit azt követően rendkívüli precizitással kellett végrehajtani. A vegyes technikával, falfestékkel és spraykkel kivitelezett alkotás az időjárási viszontagságokat is jól tűri, a festékgyártó cég 10 év garanciát vállal a tartósságra – tudtuk meg a kivitelezés részleteit.

Flór Péter szerint a félegyházihoz hasonló, a környék történetiségét feldolgozó alkotások különösen népszerűek szoktak lenni, mert egy letűnt kor lenyomataként hozzájárulnak a helyiek kötődéséhez.



Balla László, a térség önkormányzati képviselője ezt igazolva is látja, hiszen nap, mint nap megkeresik a térségben élők, hogy örömüknek hangot adjanak.

– Az a lendület, ami a választási körzetemben az utóbbi időben tapasztalható, 1990 óta példa nélküli. Szinte egyidőben valósul meg a 39 parkoló, a Móra utcai óvoda építése, valamint a Béke tér és a Petőfi tér teljes körű megújulása, az itt élőket régóta érintő problémákra nyújtva megoldást. Örömmel és elégedettséggel tölt el, hogy részese lehetek ezeknek a fejlesztéseknek – mondta el a képviselő.

T. T.

Fotó: Seres Attila