Az Európai Unió az egyre gyakoribbá váló kiberfenyegetések miatt még 2023 januárjában fogalmazta meg a NIS2 kibervédelmi irányelvet, amely csak hazánkban több ezer céget érint. Magyarország az első uniós tagállamok között adta ki a vonatkozó törvényt, amelynek értelmében a vállalatoknak idén év végéig, december 31-ig kell megfelelniük a szabályzás követelményeinek. A TOPdesk üzletágvezetője, Berki Gergő szerint a folyamathoz kapcsolódó új adminisztrációs feladatok jelentős költséget és terhet rónak a vállalkozásokra – főleg azokra, amelyek még nem rendelkeznek a szükséges alapokkal.
Bár drámainak tűnik a digitális visszaélésekben ellopott pénzek összege, ám az elektronikus pénzforgalom is drasztikusan bővül. 1 millió forintnyi utalásból 30 forintot szereznek meg a csalók, míg 1 millió forintnyi kártyás fizetésből 383 forintot - ami fájó, hogy a fenti összegnek egyre nagyobb része a kártya- és számlabirtokos kára lesz - hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
„Közös a felelősségünk, éppen ezért ebben a ciklusban alázattal állunk az előttünk tornyosuló feladatok elvégzéséhez” – fogalmazott Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés új elnöke, akit a Hajósi Érseki Kastélyban tartott alakuló ülésen választottak meg a képviselők.
Érsekcsanádon tartotta az önkormányzati ciklus utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Mint elhangzott: az elmúlt öt évben konstruktív munka zajlott a vármegye fejlesztése érdekében.
Vármegyénkben egy hét alatt 62 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 16 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.
\n
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2016 óta fejezi ki elismerését és megbecsülését a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek, amelynek jeléül alapította meg a dr. Szobonya Zoltán Emléknapot.
Bács-Kiskunban négy helyszínen zajlik önálló önkormányzati árvízi védekezés a kataszrófavédelem közreműködésével és több mint ezer önkéntes bevonásával. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának félszáz munkatársa Baján, a Petőfi-szigeten vett részt a munkálatokban.
Az Észak-Macedóniában augusztus elején pusztító erdőtüzek oltásában közreműködő magyar tűzoltócsapatot köszöntötték ma a Belügyminisztériumban. A negyvenhat tagú egység augusztus elsején tizenhárom járművel indult útnak, miután a balkáni ország a kiterjedt erdőtüzek megfékezéséhez nemzetközi segítséget kért.
Terület- és településfejlesztési támogatások érkeznek Bács-Kiskunba. Kiskőrös és Kalocsa fürdőfejlesztésre, Bugac ökoturisztikai látogatóközpont építésére kap forrást. A vármegye önkormányzatának projektje pedig a felzárkóztatást, az esélyegyenlőséget, a vármegyei identitás erősítését és a közösségépítést szolgálja.
Az elmúlt egy évben 20 új értékkel gazdagodott a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár. Az erről szóló okleveleket az Értékzsongás Bács-Kiskunban című konferencián adták át csütörtökön, a kecskeméti Megyeházán. A felvett értékek között található többek között a Félegyházi Őskereszt is.
\n
Több mint háromezer ellenőrzés, csaknem hatszáz adóügyi visszaélés – ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál.
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta – jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
Elindította a Horgász elnevezésű applikációját a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Az App Store-on és a Google Play Áruházon keresztül ingyenesen letölthető alkalmazás számos, a horgászok kényelmét szolgáló, egyben napjaink elvárásainak megfelelő funkciót tartalmaz – hívta fel a vármegye mintegy 35 ezer pecásának figyelmét a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége (HEBMESZ).
Új földközeli kisbolygókat talált a napokban Sárneczky Krisztián, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatója, akit augusztusban beválasztottak a Nemzetközi Csillagászati Unió legújabb tiszteletbeli tagjai közé.
A Hazakísérő telefon 2017-ben azzal a szándékkal indult, hogy támogatást, biztonságérzetet és magabiztosságot nyújtson azoknak, akik kénytelenek éjszaka vagy kora hajnalban egyedül gyalogosan útra kelni.
Ritka a rendőrkutyák közt a mosómedvekopó. A nyugodt természetű, mókás megjelenésű vadászkutya azonban született nyomkereső, emberek felkutatásában jeleskedik.
– Vármegyénk nem csupán földrajzi egység, hanem élő, lüktető közösség, amelynek minden tagja hozzájárul ahhoz a páratlan örökséghez, amit magunkénak mondhatunk – emelte ki Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke a vármegyei kitüntetések átadása alkalmából Szabadszálláson.
Megjelent a Vármegyei Ösztöndíjprogram 2024/2025-ös tanév I. féléves pályázati felhívása. Száz százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a szakképzésben résztvevő tanulók és hallgatók.
A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén egy különleges rovarfajjal, az európai nyelesszemű léggyel is találkozhatunk. Ezek az apró ízeltlábúak előszeretettel napoznak a Maros homokpadjain.
Az oldal fejlesztési felület! A Félegyházi Közlöny hírportálja az alábbi címen érhető el: felegyhazikozlony.eu