Az Amazonas vidékén az idén soha nem látott mennyiségű erdőtűz pusztítja a Föld tüdejének is nevezett térséget: az őserdők állapotát megfigyelő Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) például egyetlen hét alatt több mint kilencezer-ötszáz új erdőtűzről számolt be.
Fotó: greenfo.hu – Biztonsággal repülhetnek ezentúl a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben, ahol 4 kilométer hosszú vezetékszakaszon 54 villanyoszlopot alakították át madárbaráttá.
Múlt hét szerdán lepték el a netet a felhasználók öregített fotói az ismét felkapott FaceApp nevű mobilalkalmazásnak köszönhetően, ami frissen készített szelfik vagy a telefonon tárolt fotók alapján alakít át arcokat. Az alkalmazással kapcsolatos adatvédelmi aggályok azonnal felvetődtek, miszerint az orosz fejlesztők programja az indokoltnál több fotóhoz kér hozzáférést, és hogy a hiányos felhasználási feltételek teret adnak annak, hogy a felvételeket saját céljaikra használhassák fel, akár üzleti jelleggel is.
Svájci kutatók szerint az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára. Azt állítják, hogy az eddig véltnél sokkal több, 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte. Ennek eredményeként pedig 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte. Megmentheti-e a Földet egy ekkora új erdő telepítése?
Elfogadta az Európai Bizottság a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait - közölte az uniós bizottság.
Egy új kutatás szerint az elmúlt évszázadban olyan mértékben csökkent az Antarktisz jégtömege, hogy a földrész nyugati részének jégkészletei komoly veszélybe kerültek.
70 éves korában meghalt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok — számolt be a német Spiegel. A német dpa hírügynökség a család közlése alapján arról írt, hogy a sportlegenda hétfőn a családja körében, békésen távozott.
33 évvel ezelőtt történt az atomenergia békés célú felhasználásának legtöbb emberéletet követelő katasztrófája. A csernobili atomerőmű egyik reaktorában április 25-éről 26-ára virradó éjjel, helyi idő szerint nem sokkal fél kettő előtt történt súlyos üzemzavar, miután az akkorra tervezett karbantartás során egy vészhelyzet-szimulációs teszt balul sült el: az egymást követő és fölerősítő műszaki hibák és szakmai tévedések következtében a négyes blokk fölrobbant, az erőmű teteje összeroskadt, a forró reaktormagból elképzelhetetlen mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe, a robbanás következtében keletkező tűz hője és füstje is messzire terítette a mérgező anyagokat.
Megállapodtak a szerzői jogi szabályozás tervezett módosításáról az Európai Unió társjogalkotó intézményei. A kompromisszumos megoldást máris sokan bírálják, mondván, egyes rendelkezések veszélyeztetik az internet szabadságát.
Rendkívül részletes adatbázist készített a Német Sugárzásvédelmi Hivatal (BfS) arról, hogy mekkora sugárzásnak vagyunk kitéve, amikor az egyes mobiltelefonokat használjuk. A hivatal kétféle értéket rögzített: a telefonálás során fejünket érő sugárzást, és azt, hogy nyomkodás közben mennyi energiát nyel el a testünk.
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte az MTI-vel a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.
Hatalmas tömeg a plázákban, vásárlási láz, a konzumkultúra diadala vagy tudatos, minőségi élet, aminek a középpontjában nem a vásárlás áll? Venni vagy nem venni? A reklámok üzenete számunkra, hogy azok vagyunk, amit fogyasztunk: amit megveszünk, megeszünk, felveszünk. De az értékünk, személyiségünk tényleg a fogyasztásunktól függ?
\n
\n
A Facebook kihívójának szánták, de már a megalkotás pillanatában tudni lehetett, ebből hatalmas bukta lesz. A Google közösségi portáljának végleg befellegzett.
A kis bikaborjú 16 hónapnyi vemhesség után, problémamentesen jött a világra szeptember 26-án, a késő délutáni órákban Nyíregyházán, a sok ritka fajt sikeresen tenyésztő állatparkban.
Az oldal fejlesztési felület! A Félegyházi Közlöny hírportálja az alábbi címen érhető el: felegyhazikozlony.eu