Jelenleg nem lehet kimenni a folyópartra szemetet szedni, de otthon is ünnepelhetjük a gyerekkel a Föld napját. 1970. április 22-én volt az első ilyen nap, az első környezetvédő szervezetek pedig ezt követően jöttek létre.
Tizenhat évvel ezelőtt pontosan ezen a napon kezdődött a legsikeresebb magyar közösségi oldal, a wiw, később iwiw története, aminek csúcskorszakában 4,7 millió regisztrált felhasználója volt. Aztán Magyarországon is megjelent a Facebook, és 2010-re olyannyira elterjedt, hogy az iwiwet végül bezárásra kényszerítette. Az egyik alapítója – tulajdonképpen egy korai startupper –, Várady Zsolt azonban akkor már alig kötődött hozzá, hiszen jóval korábban kiszállt a működtetéséből.
A koronavírus-járvány áldozataiért ajánlotta föl a húsvét vasárnapi imádságot Ferenc pápa. Európában szolidaritást és a nemzetközi szankciók, valamint a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta a katolikus egyházfő. Üzenetét a járványhelyzet miatt az üres Szent Péter-bazilikában mondta el.
A PTE Műszaki és Informatikai Kar történeti épületdiagnosztikai és rehabilitációs szakot indít. A szakmérnöki célkitűzés: a területen dolgozó szakemberek számára speciális módszertani és gyakorlati tudás átadása.
1925-ben Magyarországra is elhozta a világújdonságnak számító, úgynevezett dobozsajtot Stauffer Frigyes sajtkészítő mester. A kezdeti sikerek után a csomagolásra rákerült a készítő szülőhazájának címerállata, a svájci Bern kantonjának medvéje és így, 1930-ban megszületett a minőségi nagylyukú sajtból készülő Medve sajt. Pár évvel később már Európa és Amerika számos országába exportálták a terméket egészen az államosításig, ami teljesen újraírta annak történetét. A megszületésének 90-ik évfordulójára újra a régi, ikonikus külsőjét kapja vissza az egyik legsikeresebb magyar termék, a Medve sajt.
Ifjabb Richter József mindössze húszéves volt, amikor cirkuszigazgatónak választották, de jól vette az akadályokat. Januárban a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon történelmet írt, feleségével közös produkciójukkal több rangos díjat is elnyertek.
Móra Ferenc egyik legismertebb ifjúsági regényéből, a Kincskereső kisködmönből tartottak felolvasónapot a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében.
A Vadonleső Program immár hetedik esztendeje óta választja meg azt a védett vagy fokozottan védett, többnyire közösségi jelentőségű őshonos emlősfajt, amelyre szeretné egész évben ráirányítani mind a szakmai közösség, mind pedig a társadalom széles rétegének figyelmét.
Elhalasztja bezárását a Miniversum. A látogatók gyakorlatilag megrohamozták a kiállítást: az Andrássy úti épület előtt naponta kígyózó sorok állnak, mivel novemberben kiderült, hogy a kiállítás idén január végén bezár. A hatalmas érdeklődés miatt a tulajdonosok úgy döntöttek, két hónappal meghosszabbítják a nyitva tartást.
Az új-dél-walesi hatóságok helikoptereket és repülőgépeket vetnek be, hogy élelmet, elsősorban zöldségeket szórjanak az éhező állatoknak a bozóttűz sújtotta területeken. Eddig közel két tonna élelmiszert, elsősorban sárgarépát és édesburgonyát dobtak le a kenguruknak, akiknek élőhelyét elpusztította a hónapok óta tartó bozóttűz.
2019 középhőmérséklete országos átlagban 12,19 °C volt, ez a legmagasabb érték 1901 óta az OMSZ éghajlati adatbázisán alapuló homogenizált, ellenőrzött, interpolált adatok szerint. Az 1981–2010-es normál értéket 1,87 fokkal múlja felül. 2018 után ismét megdőlt az éves átlaghőmérséklet rekordja, ugyanis 2018 volt az eddigi csúcstartó. Az első 10 legmelegebb év közül nyolc az ezredforduló utáni évek közül kerül ki. A múlt század elejétől a melegedés mértéke 1,3 fok; a globális melegedés mértékét ez némileg meghaladja.
Ausztráliában a nyár folyamán nem ritkák a bozóttüzek. Az idei szezonban eddig érintett terület nagysága Magyarország területével összemérhető: hivatalos adatok szerint 103 ezer négyzetkilométeren pusztított bozóttűz az elmúlt hetekben Ausztrália délkeleti részén. De mi köze egymáshoz ennek és a meteorológiának, valamint az éghajlatváltozásnak?
Orsós Zoltán plébános megbélyegzéssel és nehézségekkel teli életét vetette papírra; a kötetet a szombathelyi Karitász-kávézóban mutatta be a nagyközönségnek Székely János szombathelyi megyéspüspök a közelmúltban.
Az év vége közeledtével szeretünk lelassulni, elcsendesedni. A karácsonyi időszakban fontosnak tartjuk, hogy figyeljünk egymásra és a környezetünkre, s jellemzően ekkor adományozunk a legtöbbet. De kinek adjunk? Mit adjunk? Hol van a legjobb helyen az adományunk? A Miutcánk közösségfejlesztő alkalmazás friss kutatásában ezekre a kérdésekre is kereste a választ.
A 2019-es év globálisan egy rendkívüli meleg évtizedet zár, melyben az emberi tevékenységekből származó üvegházhatású gázok által előidézett melegedés miatt a jégtakaró visszahúzódása és a tengerszint emelkedés is rekord méreteket öltött. A legutóbbi ötéves (2015–2019) és tízéves (2010–2019) időszakok szinte biztos, hogy a legmelegebbek lesznek. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint 2019 a második vagy harmadik legmelegebb év lesz a szisztematikus mérések kezdete óta.
Az oldal fejlesztési felület! A Félegyházi Közlöny hírportálja az alábbi címen érhető el: felegyhazikozlony.eu